kikötő;Balatonaliga;

Megsemmisítette a Pécsi Törvényszék a balatonaligai kikötő üzemeltetési engedélyét, kár, hogy egy hete ünnepélyesen átadták

Új eljárásra kötelezte az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságot.

Megsemmisítette a Pécsi Törvényszék a balatonaligai kikötőt vízjogi üzemeltetési engedélyét, s új eljárásra kötelezte az illetékes, fejéri katasztrófavédelmi igazgatóságot, tudta meg a Népszava. A bíróság péntek délelőtti ülésén úgy ítélte meg, hogy a Club Aliga turisztikai fejlesztései kapcsán született kiemelt kormányrendelet nem vonatkozik a kikötőépítésre, hiszen ez nem része a projektnek, vagyis a hatóság tévesen alkalmazta a szabályozást a beruházásra.

A vízjogi üzemeltetési engedélyt az Aligai Fürdőegyesület (AFE) támadta meg még tavaly ősszel a bíróságon.

Lapunkban évek óta folyamatosan nyomon követjük, az AFE hogyan próbálja megakadályozni a Club Aliga teljes átépítését és kiárusítását: a civilek szerint ugyanis a helyiek ismét elveszítik majd a rendszerváltásig lezárt, azóta viszont szabadon használt tópartjukat. A beruházó Pro Mot Kft. ugyan erős kormányzati hátszéllel rendre minden engedélyt gyorsan megkapott az illetékes kormányhivataloktól és hatóságoktól, a civilek viszont sikerrel támadták meg a különböző engedélyeket a bíróságon. Ezek után a kormány tavaly szeptemberben módosította a kiemelt kormányrendeletet, mely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre, azaz mindenféle ingatlanra vonatkozik, vagyis szinte ellehetetlenítette a beruházást ellenzőket, hogy jogi úton küzdjenek partjukért.

A Pécsi Törvényszék végzése alapján a kikötő egyelőre nem használható, ráadásul az AFE a kikötő használatbavételi engedélyét is megtámadta: az ügyben várhatóan július elején születik döntés, ugyanis a hétfői, pécsi tárgyaláson az alperes fővárosi kormányhivatal, a beruházó Pro Mot és a balatonvilágosi önkormányzat jogi képviselője is halasztást kért. 

A balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga-tulajdonos Pro Mot amúgy múlt pénteken, zártkörű ünnepségen avatta fel a balatonaligai kikötőt – a rendezvényre csak a helybeliséget igazoló lakcímkártyával, illetve birtoklappal lehetett bejutni –, annak ellenére, hogy kikötőépítés per alatt áll.