búcsú;közélet;Karsai Dániel;

- Felrázta és gondolkodásra késztette a magyar társadalmat, a leginspirálóbb emberek egyike – Karsai Dánieltől búcsúzik a magyar közélet

„Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni” – írta az alkotmányjogász az utolsó posztjában.

Folyamatosan érkeznek a Karsai Dánielre emlékező és a munkássága előtt tisztelgő bejegyzések a közösségi oldalakon. Az alkotmányjogász, aki az Emberi Jogok Strasbourgi Bíróságán (EJEB) küzdött az aktív eutanázia jogáért, 2024. szeptember 28-án, 47 éves korában hunyt el. Karsai Dániel az utolsó Facebook-posztjában többek között azt írta, „Lehet, hogy elbuktuk a forradalmainkat, de ezek azok a pillanatok, amelyekre büszkék lehetünk  mert kiáltunk egy nemes eszméért, a szabadságért. És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni. De a NER nem engedi. Mert ehhez is gyávák.

Éjjel elhunyt Karsai Dániel, Pro Urbe Budapest-díjjal kitüntetett alkotmányjogász, ügyvéd, emberjogi aktivista. Mindig sokra tartottam a demokráciáért, a jogállami értékek védelméért végzett munkáját, ám azért küzdelemért, amelyet ALS betegként az életvégi döntések és az emberi méltóság tiszteletben tartásáért folytatott, valósággal csodáltam. Személyes történetével, ernyedő testében is csillogó elméjével, legyőzhetetlen hitével és tenni akarásával felrázta és gondolkodásra késztette a magyar társadalmat egy valóban közös ügyünkben, ami túl sokáig volt tabu” – írta Karácsony Gergely vasárnap reggel a Facebook-oldalán. Hozzátette, Karsai Dániel harca, ahogy minden harca, most sem elsősorban önmagáról szólt, hanem sorstársairól és minden emberről, aki hasonló helyzetbe kerülhet. Mindannyiunkról. „Köszönöm, amit értünk tettél! Nyugodj békében, Dani!” – búcsúzott a főpolgármester.

Pártja, a Párbeszéd – Zöldek a közösségi oldalán kiemelte, Karsai Dániel tiszta szívvel képviselt megannyi fontos ügyet, élete utolsó szakaszában, ALS-betegként azt, hogy a gyógyíthatatlan embereknek engedélyezzék az eutanáziát. „Bár küzdelme szombat este véget ért, az ügyet, amellyel megannyi sorstársát bátorította, viszik tovább” – hangsúlyozta a párt.

Elhunyt Karsai Dániel. Talán nem akkor, amikor szeretett volna, de mindenképpen úgy, ahogyan szeretett volna. Szerettei körében, tiszta szívvel, nyugodt lélekkel. Köszönjük, hogy megmutatta, milyen a céljainkért harcolni még úgy is, ha napról-napra nagyobb a küzdelem. Köszönjük, hogy megmutatta, hogy milyen végtelen erőforrás áll rendelkezésünkre akkor, amikor a küldetésünket teljesítjük. Hősként viselte a betegségét és hősök azok, akik gondozták és segítették. Jó utat, Dániel” – üzente a Tisza Párt.

Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Elment Karsai Dániel, a férfi, aki azért küzdött, hogy az élet és a halál közti ajtó kulcsa az ő kezében lehessen. Megrendítően szépen, kitartóan küzdött a jogért, hogy, ha kell, akkor méltósággal fejezhesse be az életét, hogy dönthessen arról, hogy mikor nyitja ki azt az ajtót, hogy mikor lép át rajta, ha az ajtón inneni élet már rosszabb a halálnál. Nem engedték neki. Az életvégi döntés jogáról szóló vita lényege, hogy kié az élet. Tiszta álláspont kettő létezik: az életé, önmagáé, vagy valaki másé. Az első esetben az élet, mint jelenség elválik hordozójától, magától az embertől, és önálló joga van. Ez esetben nincs abortusz és nincs szabad (szabályozott) életvégi döntés. A második esetben bizonyos körülmények között az új életet a saját testében hordó anya, vagy a saját életét élő ember önmaga dönthet az élet felett. Megrázó vita ez. Fontos vita.” A DK elnöke hozzátette, Karsai Dániel nem érte el, hogy önmaga dönthessen, pedig bámulatos erővel küzdött érte. „De így is tett egy hatalmas szolgálatot: kinyitott egy fontos vitát egy olyan országban, amelyet arról kívánnak mostanában leszoktatni, hogy önmaga döntsön saját életéről. Elment egy kitűnő ember. Béke vele!

A Demokratikus Koalíció bejegyzésében azt üzente, „elmondani nem lehet mennyi mindent tanultunk tőled. Nyugodj békében Dani!

A legnagyobb harcos és a leginspirálóbb emberek egyike voltál. Végtelen tiszteletet érdemelsz, Dani! Emléked őrizzük, a megkezdett munkát pedig nem hagyjuk kárba veszni! Nyugodj békében!” – fogalmazott Tompos Márton, a Momentum elnöke.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP júniusban lemondott társelnöke a közösségi oldalán kiemelte, Karsai Dániel nagyszerű ember volt, akihez valahányszor problémával fordult, mindig szívvel-lélekkel segített. „Megrázott, amikor megtudtam, hogy beteg. Küzdelme tovább él, mindannyiunknak feladata van vele. Nyugodj békében kedves Dani!

A Vasas FC a következő sorokkal búcsúzott az Karsai Dánieltől: „Klubunk megrendülten értesült egyik legnagyobb szurkolónk, Dr. Karsai Dániel haláláról. Nyugodj békében, Dani, a Vasas FC osztozik a család gyászában.

„Bemutatkoztunk neki, úgy is, mint tiszások. Hozzájárult a fénykép kiposztolásához is” – szögezte le a közösségi oldalán a politikus.