Magyar Orvosi Kamara;tisztelgés;Karsai Dániel;

- Emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére a Magyar Orvosi Kamara

Az alkotmányjogász korábban ügyvédként segítette a MOK munkáját.

Emlékdíjat hoz létre a Magyar Orvosi Kamara az ALS-betegségben elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász tiszteletére - közölte a kamara a Facebookon közzétett bejegyzésében.

„Karsai Dániel ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát. Közel egy évvel ezelőtt azonban magánszemélyként szólalt fel Agora rendezvényünkön, az életvégi döntésekről tartott társadalmi vitában. A vitában, amelyet ő maga indított és hagyott most szellemi hagyatékként mindannyiunkra” - idézték fel.

„A Magyar Orvosi Kamara Karsai Dániel előtt tisztelegve emlékdíjat alapít, mellyel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti” - olvasható a bejelentés. Agnes Martin amerikai festőművész egy idézetével búcsúztak az alkotmányjogásztól: „Amikor elpusztul egy szép rózsa, a szépség maga nem pusztul el, mert az valójában nem a rózsában volt. A szépség az elmében lévő tudatosság.”

A baloldali mozgalom látja el az érintetteket jogi védelemmel. A lakóknak feltehetően a Rákosrendezőn épülő budapesti Dubaj miatt kell elhagyniuk a rozsdaövezeti lakásukat.