Csizmadia László;elmebaj;Orbán Balázs;CÖF-CÖKA;

- A CÖF-CÖKA elnöke szerint régóta tudjuk, hogy az alma nem keverendő a körtével, egyesek pedig azt hiszik, hogy a bab is hús

A fideszes álcivil szervezet vezetője Orbán Balázs megadáspárti nyilatkozatával kapcsolatban fejtette ki gondolatait.

Egészen hajmeresztő közlemény keretében ugrott neki Csizmadia László, a fideszes CÖF-CÖKA álcivil szervezet elnöke mindenkinek, aki pellengérre állította az Oroszországnak való megadásról fantáziáló Orbán Balázst.

„Az ellenzéki pártok és sajtójuk Orbán Balázs elleni támadása mutatja rosszindulatú hozzáállásukat és 1956-os tájékozatlanságukat. Fejvadászi mivoltuk nem pótolhatja többoldalú ismereteik hiányát (történelem, politika, gazdaság)”

Azt hiszik, hogy a bab is hús.

- vonta le a sajátos következtetést az álcivilek vezetője.

Csizmadia László ezt követően a Tisza Párt elnökét hozta be a képbe: „Ugyanakkor Magyar Péter melletti bűnpártolásuk sem igazolható, hiszen régen tudjuk, hogy az alma nem keverendő a körtével. Pláne nem, hogyha a körte foltossága óvatos fogyasztásra int” - áll a fogalmazványban.

A CÖF-CÖKA elnöke úgy folytatja, hogy „Orbán Balázs nem hazudozik éjt nappallá téve, de vallja, hogy 1956 emléke szent és sérthetetlen”. Sőt, mi több:

„Patriótaként, szellemi honvédői elkötelezettségem mellett mondhatom, hogy eddigi munkássága nagyon is rendben volt.”

A szellemi honvédő azt is megállapítja, hogy „említett interjújában elhangzottakat a miniszterelnök tűpontosan értelmezte neki címezve”. Ebből egy tanulságot is leszűrt, amit a fejvadászoknak (ellenzéki pártoknak és sajtójuknak...szerk.) címzett.

„Tanulságként hozzáfűzném, hogy a fejvadászok ne feledjék, ablakot nem lehet golyószóróval tisztítani. A hataloméhség rossz tanácsadó” 

- fogalmazott Csizmadia.

Mondandóját eképpen folytatja: „Jómagam tíz évesen már felfogtam az 1956-os eseményeket és érzem még ma is azt a veszteséget, amely testvéremet menekülésre késztette a szovjetek által leigázott hazából. Zelenszkijnek az orosz agresszió folyamatában lett volna lehetősége békés megoldást választani. Szemben az 1956-os forradalmunk leverésekor létrejött helyzettel. Egyedül maradtunk. Ukrajna mögött azonban azonnal felsorakozott a nyugat pajzsot képezve. Kaptak és kapnak pénzt, paripát és fegyvert.”

Ebből Csizmadia László azt szűrte le, hogy „ezzel az erővel az azonnali tűzszünet és béketárgyalások megkezdésére javasolására is lehetőség nyílt. Zelenszkij talán nyugati nyomásra, de egyesszámú vezetőként, önszántából mégis a háborút választotta. Az eredmény még ma is beláthatatlan, Ukrajna több sebből vérzik.”

A CÖF-CÖKA vezetője végül kifejtette, hogy „Európa gazdasági válságban van. Az uniós bürokrácia sorra hozza bumeráng típusú szankcióit. A ténylegesen egymással szemben álló két nagyhatalom, politikai és gazdasági érdekből egyaránt, játékszerévé tette az ukrán népet.”

Végül pedig megállapította, hogy Orbán Balázs békepárti.

A DK visszavágott a házelnöknek: a párt nem vesz rész a Parlament hétfői ülésének további részében.