cégalapítás;épületfelújítás;érdekeltség;Schadl György;Magyar Bírósági Végrehajtói Kar;

- Újabb cégben lett tulajdonos Schadl György

Augusztusban újabb, ezúttal egy épületfelújítással foglalkozó cégben lett érdekelt a végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt elnöke. 

Újabb cégben lett tulajdonos Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke - értesült a hvg.hu. A lap úgy tudja, az épületfelújítással foglalkozó T&B Future Energetikai Kft.-t július végén alapította két magánszemély - név szerint Bozóki Eleni és Terebesi Csaba -, Schadl György pedig augusztusban szállt be a vállalatba egymillió forinttal.

A Csomádon bejegyzett cég főtevékenysége egyéb épületgépészeti szerelés, a taggyűlési jegyzőköny szerint a tulajdonvásárlásról szóló üzlet a házi őrizetben lévő Schadl György otthonában köttetett. A cégben mindhárom tulajdonos egyaránt 33 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik, a nyereségből szintén egyenlő mértékben részesülhetnek.

Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd, hanem alapvetően lakossági és kisebb ipari ingatlanok esetében vállalnánk szigetelési, felújítási munkákat

– mondta el a bukott MBVK-elnök a lap megkeresésére. Hozzátette, a másik két tulajdonos régebbi ismerőse, akikkel "általános felújításokat" végeznek majd. A lap emlékeztet: a végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt vezetője néhány hete már érdekelt lett egy ingatlanforgalmazó cégben is, de ennek, valamint a felújítással foglalkozó vállaltnak állítása szerint semmi köze sincs egymáshoz. – Sokan azt állították, hogy majd végrehajtási árveréseken veszek részt, de ilyen korábban sem történt. Csak szerettem volna egy olyan projektcéget, amelyet használni lehet, ha adódik valamilyen lehetőség – fogalmazott az ingatlanforgalmazó céggel kapcsolatban.

Hiába terjed számos európai országban, 2025.  január 1-től nálunk vége.