egészségügy;fogászati ellátás;65 év felettiek;Kulturális és Innovációs Minisztérium;

- Ingyenes fogászati ellátás: marad 62 év felett a jogosultsági korhatár

Az Orbán-kormány a módosítással a 65 évre emelte volna fel.

A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon - közölte szombaton az MTI-vel a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Azt írták, a KIM egyetért a hozzá forduló családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa több tagja kérésével, miszerint maradjon érvényben a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás.

Az idősekről gondoskodás, a generációk közötti együttműködés támogatása a magyar családpolitika kiemelt része. Az időseket számos intézkedéssel segíti a kormány - közölték.

Amint arról lapunk is beszámolt, az Orbán-kormány szűkítené a jogosultsági korhatárt, a kabinet honlapján megjelent törvénymódosításból legalábbis az derül ki, hogy 62 év felettiek helyett csak a 65 évesnél idősebbeknek adna ingyenes fogászati ellátás Magyarországon.

A KIM sajtóközleménye szerint a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény idősekre vonatkozó, biztosított fogászati ellátásáról szóló részét. A tervezet szerint az eddigi jogosulti korhatárt 62 évről 65 évre emelnék fel. Az új jogszabály a teljes körű alapellátásra és szakellátásra vonatkozna - írták.

A tájékoztatás szerint a KIM több stratégiai partnere - családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa több tagja - azzal kereste meg a tárcát,

hogy a kormány a most egyeztetésre bocsátott intézkedést ne vezesse be, mert az mind anyagi, mind népegészségügyi szempontból hátrányosan érintené a hazai idős társadalmat.

A KIM a törvényjavaslat korhatárra vonatkozó része tekintetében a hatályos jogszabályi rendelkezéseket változtatás nélkül fent fogja tartani - közölték.

A miniszterelnök politikai igazgatója a Fidesz eredettörténetének egyik legfontosabb elemét hazudtolta meg – jelentette ki Csunderlik Péter történész, akivel az aradi vértanúktól indulva jutottunk el az aktuálpolitikáig. És ahogyan vértanúkra, úgy minden nemzetnek szüksége van árulókra is. Interjú.