Európai Unió;Orbán-kormány;látogatás;Patyomkin;

Képünk illusztráció.

- Budai elitiskolában mutatta be az Orbán-kormány az uniós illetékeseknek, hogy néznek ki a magyarországi közoktatás mindennapjai

A Belügyminisztérium még csak nem is törekedett arra, hogy a magyarországi közoktatás valós állapotáról reális képet adjon.

Szeptember végén-október elején Budapesten tartották az iskolákért felelős főigazgatók találkozóját a soros magyar EU-elnökség alkalmából, ezen a tagállamok oktatásért felelős politikusai mellett Norvégia, Liechtenstein és Svájc delegáltjai, valamint az Európai Bizottság képviselői is részt vettek - írja a hvg360.

Az esemény egyik figyelemre méltó mozzanata az volt, hogy a bemutatták „a magyarországi köznevelési intézmények mindennapjait”, csakhogy ehhez sikerült olyan intézményeket kiválasztani, amelyek garantáltan nem adnak pontos képet arról, hogyan is néz ki egy átlagos magyar iskola. – Magyarország magas színvonalú gyakorlatokkal rendelkezik a köznevelési prioritásként meghatározott témakörökben” - állította Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, sőt, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azt is mondta, hogy Magyarország „célja egy még inkább esélyteremtő, befogadó, versenyképes, magas színvonalú oktatási rendszer létrehozása, amelyben a következő generáció valódi értékeket és olyan tudást szerezhet, amely segíti őt az életben”.

Ez a szavak szintjén tökéletesen illeszkedik az EU modern oktatásfelfogásába, azonban - jegyzi meg a lap - pont olyan szempontok, amelyek hiánya miatt évek óta tiltakoznak a szakszervezetek. A tárca még csak nem is törekedett arra, hogy a magyarországi közoktatás valós állapotáról reális képet adjon a vendégeknek, ugyanis nemhogy csak budapesti iskolákat mutattak be, de azon belül is Budapest elit környékének számító II. kerületéből jelölték ki a delegációt fogadó intézményeket.

A lap emiatt megkereste a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumot azzal, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe az intézmények kiválasztásakor és céljuk volt-e, hogy ezek reprezentálják az országos oktatási helyzetet és ha igen, megvalósult-e ez a szempont. A válasz szerint a programot előzetesen folyamatosan egyeztették az Európai Bizottsággal. Hozzátették, hogy a delegáció gyakorlatilag két napot töltött Budapesten, így a rendelkezésre álló szűkös időszakban kellett ellátogatni az intézményekbe. „Az intézmények összességükben reprezentálták az óvodai nevelést, az általános iskolai, valamint a gimnáziumi oktatást” - állította a tárca.

A lap szerint a programban résztvevők közül talán a Csík Ferenc Gimnázium állt legközelebb az átlagoshoz.

A bizonyítottan hírhamisító fideszes celebritás a jelek szerint mérvadó szakértő a tárcavezető számára.