Oroszország;gyilkosság;Észak-Korea;NATO;Ukrajna;Dél-Korea;Egyesült Államok;Mark Rutte;katonai hírszerzés;orosz-ukrán háború;

Kérdőre vonta az orosz nagykövetet Kim Hongkjun dél-koreai külügyminiszter-helyettes

- „Észak-Korea bevonása ajtót nyit a konfliktusban való nagyobb nemzetközi részvétel előtt”

Dél-Korea azt kéri a NATO-tól, hogy Ukrajnával közösen vizsgálják meg, hogyan válaszolhatnak Észak-Korea megjelenéasére az orosz-ukrán háborúban.

Dél-Korea bekérette a szöuli orosz nagykövetet, az észak-koreai katonák „azonnali kivonását” kérve Oroszországból. A dél-koreai hírszerzés (NIS) szerint mintegy 1500, részben különleges erőkhöz tartozó észak-koreai katona már megérkezett Oroszországba, s Phenjan összesen 12 ezer katonát készül küldeni, hogy segítsen Moszkva javára eldönteni konfliktust. A BBC jelentése szerint Jun Szogjol dél-koreai elnök tegnap Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetésében sürgette a szövetséget, hogy Ukrajnával közösen vizsgálják meg „konkrét ellenintézkedések” lehetőségét. Mun Szongmok biztonságpolitikai szakértő a BBC koreai adásának azt mondta, tartani lehet attól, hogy Észak-Korea bevonása ajtót nyit a konfliktusban való nagyobb nemzetközi részvétel előtt.

Az Egyesült Államok újabb, 400 millió dollár értékű katonai segélycsomagot állított össze Ukrajna számára - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter tegnapi kijevi látogatásán. A Pentagon később közölte: a csomag egyebek közt HIMARS légvédelmi rendszereket, drótirányítású (TOW) rakétákat, M113-as páncélozott szállító járműveket, valamint Javelin és AT-4 páncéltörő rendszereket tartalmaz. „Védelmi miniszterként immár negyedszerre térek vissza Ukrajnába, demonstrálva, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi közösséggel együtt továbbra is kiáll Ukrajna mellett” - írta X-bejegyzésében az amerikai miniszter.

Austin néhány nappal azután érkezett az ukrán fővárosba, hogy Joe Biden amerikai elnök Berlinben találkozott az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország vezetőivel, és megvitatták Ukrajna további támogatását és Kijev ötlépcsős győzelmi tervét. Feltehetően utolsó ilyen látogatásának külön jelentőséget ad a bizonytalan kimenetelű amerikai elnökválasztás közeledte. Tartani lehet ugyanis attól, hogy ha a republikánus jelölt, Donald Trump volt elnök győz, csökkentheti az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, fájdalmas engedményekre kényszerítve az országot.

Julian Röpke, a BILD katonai elemzője tegnap arról számolt be, hogy a donyecki Csasziv Jar várost ostromló orosz csapatok, amelyek öt hónapja eredménytelenül próbáltak átkelni a Szeverszkij Donyec csatornán, a hétvégén "áttörték az ukrán védelmet (...) és a csatornán 2,5 kilométerrel túl egy ipari épületre kitűzték a zászlójukat". "Látható, hogy orosz katonák felmásznak az épületre és ott hídfőállást készítenek elő” - idézte Röpkét az Unian ukrán hírügynökség.

Holtan találták vasárnap a Brjanszk melletti Szuponyevo városban Dmitrij Golenkov orosz pilótát, aki részt vett Moszkva Ukrajna elleni teljes körű háborújában - jelentette tegnap az ukrán katonai hírszerzés (HUR). A közlés szerint Golenkov többszörös fejsérülést szenvedett, amelyeket valószínűleg egy kalapács okozott. A HUR fotókat is közölt Golenkov egy almáskertben fekvő holttestéről, anélkül, hogy felelősséget vállalt volna az esetért. Golenkov egy orosz repülőszázad vezérkari főnökeként szolgált. A légierő 52. nehézbombázó ezredének pilótája volt, és  HUR szerint részt vett ukrán polgári célpontok elleni rakétacsapásokban, egyebek közt 2022 júniusában a Poltavai terület Kremencsuk városában lévő Amstor bevásárlóközpont ellen, ahol a csapás következtében 22 ember halt meg, és több tucatnyian megsebesültek. A jelentések szerint Golenkov volt felelős egy dnyiprói lakóház elleni 2023. januári támadásért is. Ez volt az egyik leghalálosabb orosz támadás Ukrajnában, 46 ember, köztük hat gyermek életét követelte.

Szertefoszlottak ugyan a Jahja Szinvár Hamász-vezér likvidálása keltette remények a gázai háború gyors lezárására, hétfőtől többfrontos diplomáciai offenzíva indult a tűzszüneti tárgyalások újrakezdéséért.