Miként alakult ki már évezredekkel ezelőtt a zsidókkal szembeni, máig élő ellenszenv, az antiszemitizmus?
A történet úgy kezdődött, hogy a sokistenhitű környezetben a zsidók azt vallották: csak egyetlen isten van. Emellett, míg a többi hitvilágban az istenek mindegyike látható volt, addig a zsidóké láthatatlan. A harmadik „innovációjuk” pedig az volt – s ezt nehezen viselte el a környezetük –, hogy ez az isten ráadásul beszédes volt, lehetett vele kommunikálni. Írásban és szóban egyaránt. Hiszen istenük tízparancsolatát is kőtáblákon vették át a zsidók Mózes közvetítésével, írott formában. Emellett úgy képzelték, hogy az istennel nekik megvan egy sajátos, speciális viszonyuk, ami az egyistenhitükből fakadt. Ez megszülte az úgynevezett etnocentrikus antiszemitizmust, amelynek eredete az, hogy a saját etnikai csoport mindennek a középpontja, és minden más csoport dolgait, viselkedését, értékeit ehhez viszonyítják. Ez azonban még nem antiszemitizmus, hanem „csak” zsidóellenesség, ami a másságból eredt. Különböztek az étkezési szokásaik, az öltözékük, más kalendáriumot használnak, az ünnepeik eltértek a más vallásúaktól, és a szombat volt a heti pihenőnapjuk.
A zsidók mindennapos tevékenységéhez miképpen viszonyult a „politika”?
A zsidóellenességnek táptalajt adott a Római Birodalomban az is, hogy a diaszpórában kereskedelemmel, közvetítéssel rajtuk kívül a görögök is foglalkoztak, ami ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a rómaik a zsidó államot megszüntették, sőt, Titus császár leromboltatta a jeruzsálemi Templomot is. A fő kifogás az volt ellenük, hogy a császárt a zsidók nem istenítették, ezért politikailag megbízhatatlanok, elítélendők voltak. A vallási antiszemitizmus – tulajdonképpen az antijudaizmus – a zsidóellenesség teológiai érvekkel alátámasztott változata. Ne feledjük: a Római Birodalom idején keresztre feszítettek egy zsidó rabbit, akit Jézus Krisztusnak hívtak, s aki később egy új világvallásnak, a kereszténységnek a megalapítója lett, amelynek egyébként szoros kapcsolatai vannak a zsidó vallással, hiszen egy rabbi révén volt honnan meríteni. De egy döntő ponton különbözik ez a vallás a zsidó vallástól. Jézus azt mondta, hogy ő minden embernek a Messiása, míg a zsidók még csak várnak erre a Messiásra. Így amikor a kereszténység a rómaiak államvallása lett, a zsidók nem voltak hajlandók Jézus Krisztust követni, s ezzel bizonyos fokig céltáblává váltak. Azzal a váddal kellett szembenézniük, hogy meggyilkolták magát az istent. S az istengyilkosság vádja miatt az abszolút gonoszhoz, a Sátánhoz kötötték őket a rómaiak.
Mindez milyen következményekkel járt?
A legkülönbözőbb vádak terjedtek el a zsidókról: megmérgezik a kutakat, a szent ostyát, és a keresztény gyerekek vérét veszik azért, hogy belekeverhessék a saját pászkájukba. A vérvád annyira tartósnak bizonyult, hogy Magyarországon még 1882-ben is felbukkant Tiszaeszláron. Nem becsülhetjük le a keresztény antijudaizmust sem, amire Luther Márton is rátett egy lapáttal.
Mikortól váltak egyenjogú állampolgárrá nálunk a zsidók?
Magyarországon 1867-ben megtörtént a zsidók emancipációja, egyenjogúsítása, felszabadultak a feudális kötöttségek alól. Ugyanis egészen addig szigorú szabályoknak voltak alávetve, gettókban éltek, nagy elzártságban, különböző megszorítások közepette: nem vehettek földet, nem lehetett saját tulajdonuk. A zsidók viszont rendelkeztek olyasmivel, amivel a többiek, a nem zsidók nem: jelentős kulturális tőkével. A Tóra és a Talmud tanulmányozásával a modern társadalomban ugyan sokra nem lehet menni, de azzal a készséggel, hogy tudtak olvasni, írni, beszélni, érvelni, már igen – ráadásul ez a nőkre is vonatkozott. De ugyanez volt elmondható a számolási és idegennyelv-tudásukról és a mobilitásukról is. Az történt ugyanis, hogy egy statikus társadalomba egyszer csak berobbant egy dinamikus csoport, amely sikert sikerre halmozott.
S hogyan viszonyultak mindehhez a nem zsidók?
Nagyjából a XIX. század második felétől mintha egy zsidó évszázad kezdődött volna, de ezzel együtt az antiszemitizmus évszázada is! Sikereik a nem zsidókban – Nietzsche német, ateista filozófus szavaival – rossz érzéseket váltottak ki. Tény, hogy ami ebben az évszázadban például Budapesten és vidéken is történt, jórészt zsidó származásúaknak volt köszönhető: egyebek között a fontosabb épületek megtervezése majd megépítése és a gyáripar kifejlesztése is.
Mindennek a holokauszt teljesen véget vetett...
A sikeririgység létrehozta a politikai antiszemitizmust. A ravasz kifejezés egy német újságírótól ered, és azt sugallja, mintha a zsidóság támadna, el akarna venni valamit a társadalom többi tagjától. A zsidók semmit nem akartak elvenni, viszont teremtettek valamit, amire a többiek nem voltak képesek, ezért utóbbiak úgy érezték, hogy valamiből kiszorították őket. Ne feledjük: ha nem lettek volna zsidók, akkor nem lett volna újság, tőzsde, vagy például Goldberger Textilgyár. Az antiszemitizmus, mint kifejezés, nagyon jól működött a nem zsidó rétegekben. Mivel az első világháború után Németországban, Magyarországon, Ausztriában a háborús vereség valamiféle magyarázat után kiáltott, kézenfekvő volt, hogy a zsidók a hibásak. Olyannyira hogy például 1924-ben Klebelsberg Kunó, aki egyébként a magyar művelődéstörténet egyik csillaga, mintegy felszólította a zsidókat, hogy adják vissza Nagy-Magyarországot, s akkor visszavonják a numerus clausust, ami 1920-tól korlátozta a zsidók egyetemi felvételi lehetőségeit. Micsoda tévedés volt mindezt a zsidókon számon kérni! A zsidók deportálása 1944-ben többé-kevésbé a lakosság helyeslésével találkozott, annál is inkább, mert amikor egy faluból elvitték az ott lakó pár családot, akkor a kiürült házaikba azonnal beköltöztek a helybeliek, mások pedig kifosztották az elhurcoltak otthagyott értékeit. Ilyen értelemben bűnrészessé váltak. Amikor antiszemitizmust kutatunk a mai Magyarországon, nem szabad elfelejteni, hogy itt jelen van egy árnyék, a kollektív bűn árnyéka. S ahol bűn van, ott ez kevésbé a bűnbánatnak nyújt teret, mint inkább a bagatellizálásnak. A szociológia szerint ez a kognitív disszonancia redukció (két ellentétes tudattartalom, amely feszültséget kelt), és ezt valamiképp csökkenteni igyekszünk.
Miféle sajátos helyzet alakult ki?
Ilyen értelemben véve a mai antiszemitizmus egyik góca a holokauszt bagatellizálása, nem tagadása, hanem valamiféle relativizálása. 1944 után a törvény előtti egyenlőségbe vetett bizalom szövete felfeslett, majd utána más csoportok ellen indult el ugyanaz a megbélyegzési hullám, ami korábban a zsidókkal szemben fordult elő. Ez nem a megsemmisítés irányába folyt ugyan, de kitelepítették az arisztokratákat a kastélyaikból, mint „osztályellenséget”, aztán megbélyegezték a kulákokat, vagy az 56-os forradalmárok leszármazottait meggátolták az érvényesülésükben. Ilyen értelemben a törvény előtti egyenlőség normáinak a felrúgása, ami a holokauszttal kezdődött, tovább folytatódott. Normálissá vált, ami nem normális. Egy csoport kiiktatása a társadalom életéből, ez nem normális. Márpedig ilyen törvényt hoztak a második világháborút követően, de ezúttal nem a zsidóság volt a célpont, hanem a svábok. Mindig egy kisebbség ellen irányul az ilyen részint legális, részint informális megkülönböztetés.
Ki lehet ma antiszemitának nevezni?
Amikor elkezdtük 2023 őszén a felmérésünket, támaszkodtunk arra, hogy Kovács András, a magyar szociológia kiváló művelője korábban már éveken keresztül végzett vizsgálatokat, amelyekben kimutatta, hogy a magyarországi antiszemitizmus mértéke az európai középmezőnyben található. Nem túlságosan kirívó, de létezik. Módszertani újításunk az volt, hogy olyan kérdőívet használtunk, amelyben nemcsak negatív állítások voltak. Nem csupán a durva antiszemita állításokra kérdeztünk rá, hanem felvettünk olyan pozitív állításokat is, mint például, hogy Magyarország kulturális gyökerei a kereszténység mellett a zsidóság értékein is alapulnak-e, vagy hogy a zsidók ugyanolyan magyarok-e, mint a társadalom többsége. Ha úgy vizsgáltuk volna az antiszemitizmust, hogy csak a negatív állításokat vesszük figyelembe, akkor egyszerű lett volna a dolog, mert össze kellett volna számolni, hogy hány állítással értett egyet a válaszadó. Minél többel, annál inkább antiszemita. Azt vettük igazán konzisztens (ellentmondásoktól mentes) antiszemitának, aki egyetértett a negatív állításokkal, például az olyan őrültségekkel, mint hogy túl nagy ma a zsidók befolyása Magyarországon, vagy hogy korlátozni kell a zsidók számát, akik még a II. világháború alatti üldöztetésükből, a holokausztból is előnyöket próbálnak kovácsolni. Összesen tíz-tíz negatív és pozitív állítás volt. Az lett „igazán” antiszemita, aki egyetértett a negatívakkal, de nem értett egyet a pozitívokkal. S fordítva, akik viszont egyetértettek a pozitívakkal, de nem értettek egyet a negatívakkal – ez a módszertani újítás lényege –, azokat tulajdonképpen filoszemitának nevezzük. Ennek következtében két csoportot sikerült a magyar társadalomban elkülöníteni, az egyik a konzekvens antiszemitáké, a másik pedig a konzekvens – nevezzük így – filoszemitáké. Akik számára a zsidókérdés nincs! El tudtunk egy olyan csoportot is különíteni, akik inkonzisztensek (ellentmondásosak), akik egyetértettek a pozitívakkal is meg a negatívakkal is. Akadtak olyanok, akik minden állításra nemet mondtak, általános tagadásban voltak, rejtegették a véleményüket.
Magyarországon sokan még mindig elhiszik, hogy létezik háttérhatalom, a Fidesz híveinek egyharmada erősen antiszemitaS milyen arányokra jutottak?
Ezzel a módszerrel a 2023-as vizsgálatban 15 százalék volt azok aránya, akikre azt lehet mondani, hogy konzekvens antiszemiták, 31 százalék volt a konzisztens filoszemiták, 34 százalék pedig az inkonzisztensek aránya. A rejtőzködő, bujkáló, az arcát nem igazán felmutató csoport 20 százaléknak adódott. A centrális elem az, hogy a válaszadó különbözőnek tartja-e a magyarokhoz képest a zsidókat vagy sem. Abban az esetben, ha azt mondja, hogy nincs különbség, akkor nem antiszemita. Ha viszont azt mondja, hogy van, akkor az. Ez a dichotóm hozzáállás: vagyunk mi magyarok, s vannak ők a zsidók. Ez ilyen értelemben véve, nem 100 százalékos bizonyossággal, de elindíthat az antiszemitizmus felé.
S mit változtatott ezen a tavaly október 7-i palesztin terrortámadás, a közel-keleti háború?
Egészen páratlan a szociológiában, hogy akkor kezdtük el a 2023-as vizsgálatot, azon a napon, amikor a Hamász megtámadta Izraelt. Miközben zajlott a kérdezés, folyt a háború is. A kérdezés hamarosan véget ért, a háború sajnálatosan azóta is tart. 2024 márciusában megismételtük a kutatást egy másik csoporton, de már nem az összes kérdéssel, csak azokkal, amelyekkel be tudtuk mérni csoportjainkat. Betettünk speciális kérdéseket is, amelyek a háborúhoz kapcsolódtak. Kíváncsiak voltunk, hogy a Hamász Izrael elleni támadása felerősítheti-e az antiszemita indulatokat az európai országokban. A jelenlegi közel-keleti események fenyegetik-e Magyarország biztonságát, és az itt élő zsidó közösségét? Az izraeliek bombázásai okot adnak-e a zsidókkal szembeni tettlegességre, fizikai erőszakra? Amit Izrael a Közel-Keleten tesz az tényleg nem más, mint gyarmatosítás? A válaszadók többsége elítéli, de megérti Izrael indokait. A háború nem befolyásolta lényegesen az antiszemiták és a filoszemiták arányát. Az emberek mintakövetőek. Magyarországon a kormánypolitika, és az általa befolyásolt média, valamint influenszer világa keményen Izrael-párti. Ebben úgy látszik nincs hasadék. Szemben Nyugat-Európával és az Európai Unióval, ahol sokkal megengedőbbek a Hamásszal és a palesztin-üggyel kapcsolatban. Jóllehet azért azt figyelembe kell venni, hogy a magyar társadalomban is – és gondolom, a kormány osztja ezt – a döntő álláspont az, hogy legyen a palesztinoknak is valamilyen önálló állama, és legyen Izraelnek is. De azt senki nem vonja kétségbe, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre, saját állama megvédésére és fenntartására. Sajnálatos módon azt látjuk, hogy egy anticionista hullám öntötte el a nyugat-európai országokat, kétségbe vonják a zsidók jogát, hogy ott legyenek, ahol vannak. Nálunk nem erősödött fel az ezt támogató nézet. Az anticionista incidensek száma világszerte látványosan megnőtt a háborút követően. Ez jelenti a zsidók inzultálását az utcán, a zsinagógák megtámadását, a kóser üzletek felborogatását. Ilyenek Magyarországon nincsenek. Ha valakinek semmilyen tudása nincs a zsidó vallásról, nagyobb a valószínűsége annak, hogy antiszemita lesz. Akinek a kapcsolatrendszerében akad zsidó, sokkal kevésbé lesz antiszemita. Az antiszemitizmusnak van egy olyan szociálpszichológiai meghatározója, hogy ha valaki semmit nem tud a zsidókról, vagy nincsenek zsidó ismerősei, akkor nyilvánvaló, hogy olyanokkal érintkezik, mint ő maga, aminek következtében nem tud nem antiszemita lenni. Sőt, ők azt képzelik, hogy a társadalom nagy része is hasonlóan gondolkodik.
