Karácsony Gergely;népszavazás;döntés;Fővárosi Közgyűlés;frakciók;előkészítés;budapesti olimpia;

- Karácsony Gergely a közgyűlés elé viszi az olimpiarendezés ügyét

A főpolgármester a közterületek és a közlekedés megújítása, a lakhatási válság enyhítése érdekében vizsgálná meg a lehetőségeket, a MOB és a MPB tájékozódásra és döntéselőkészítésre hív.

A főpolgármester és a frakciók vezetői együtt vegyenek részt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való közös gondolkodásban – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester azután, hogy felkérést kapott a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottságtól (MPB), hogy a fővárosi önkormányzat vegyen részt közös tájékozódásban és döntéselőkészítő együttműködésben. Karácsony a felkérést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülése elé terjeszti, ahogy fogalmazott „egy majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban”. 

Karácsony az október 30-i tárgyalásra meghívta Gyulay Zsoltot, a MOB elnökét, valamint Szabó Lászlót, az MPB elnökét is. Előzetesen azt közölte, hogy álláspontja világos: „Újabb jelentős sportlétesítményekre nincs szüksége a városnak, de minden olyan lehetőséget érdemben és konstruktívan kell megvizsgálni, ami a budapesti közterületek és közlekedés megújítását, a lakhatási válság enyhítését szolgálja.

Abban is egyértelmű a véleményem, hogy az olimpiarendezés feltételeinek ismeretében a budapestieket meg kell kérdezni majd arról, hogy szeretnének-e a városban olimpiát.”

A témában korábban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is azt mondta lapunknak adott interjújában, hogy nem csak az olimpiarendezésről, hanem kisebb kérdésekről is megkérdeznék a magyar embereket. A poszthoz a Momentum is hozzászólt, bár a júniusi választáson kiesett a közgyűlésből. Ugyanakkor a 2017 elején indított „Nolimpia” népszavazási aláírásgyűjtésük nyomán akkor a kormány és a főváros is elállt az idei, azaz a 2024-es olimpia megrendezésére benyújtott pályázattól. – Nem a MOB-nak, nem a fővárosi közgyűlésnek, hanem népszavazásnak kell döntenie az olimpiarendezésről. A Momentum álláspontja világos: előbb egy normális hétköznapot rendezzünk, addig szó sem lehet olimpiáról – tették hozzá kommentjükben.

A MOB És az MPB a lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írták, „Partnerséget javasol Budapestnek az olimpiai család”. A két testület elnöksége együttesen, egyhangúlag, minden testületi tag támogató szavazatával határozatot hozott, amelyről Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó magyar tagja és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke tájékoztatta Budapest főpolgármesterét, valamint a fővárosi közgyűlés képviselőcsoportjainak vezetőit, és kezdeményezték a szükséges egyeztetések lefolytatását.

– Mindezt annak tiszteletben tartásával, hogy az úgynevezett tájékozódási folyamatban való részvétel nem jár semmiféle kötelezettségvállalással, nem irányul olimpiai és paralimpiai játékok rendezési jogának a megszerzésére és nem minősül olimpiai rendezési szándék kinyilvánításának – áll a szövegben, amelyben azért azt kérik, javasolják hogy a főváros az említett folyamat eredményeiről legkésőbb 2026. szeptember 30-ig közösen készítsen bárki által megismerhető nyilvános jelentést.

Azt egyébként, hogy melyik olimpiát pályáznánk meg, nem írták le, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) gyakorlata alapján a MOB valószínűnek tartja, hogy 2027-2029 között a NOB akár három nyári olimpiai játék, a 2036., a 2040. és a 2044. évi rendezési jogáról is dönthet egy időben.

Orbán Viktor Kötcsén lényegében propagandistáit tette felelőssé a választási eredményért.