Ha lenne ilyen javaslat, támogatná az Orbán-kormány? – firtatja az ATV. Gulyás Gergely szerint a választási rendszer szerinte jó, az alapok 1990 óta változatlanok, a Fidesz csak a parlament létszámát felezte meg 2010 után. Ehhez igazították a választási rendszert. Egyszer változott a bejutási küszöb, akkor az MSZP-kormány emelte 4-ről 5 százalékra. Amit rendbe kellett tenni, az a választókerületek arányossága, biztosítani kellett a választójog egyenlőségének az elvét. Ami idén december 31-én lesz, az lesz 2026-ban is - szögezte le.
Mindent átrajzolnak Budapesten, még az Orbán-kormánynak is kínos a választókerületek átalakításaOtt vágnak, ahol nem kellene, egy budapesti szavazó voksa ezután kevesebbet fog érni egy vidékiénél a parlamenti választásonA miniszter szerint a gyermekvédelem ügyében nagyon sok fontos lépés történt az elmúlt években. A gyermekvédelemben ráadásul széles társadalmi egyetértés van, ezt a gyermekvédelmi népszavazás kormány által feltett kérdésekre adott válaszokkal indokolta. Fontos, hogy a gyermekvédelmi intézetek normális körülmények közt tudjanak működni, szerinte ez a legtöbb esetben így van, bár azt elismerte, hogy nem mindenhol. Teendő van, de az elmúlt években szerinte sokat tettek az ügyben.
Egyházi szereplőkkel bővítené a nevelőszülői hálózatot az Orbán-kormány, csak éppen az egyházak nem tudnak erről