Bár a tanúkénti kihallgatása során még beismerte, most már tagadja a bűncselekmény elkövetést az az F. János, akit azzal gyanúsítanak, hogy huszonnégy évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást – írja a 24.hu.
Hódos Attila, a ma délelőtt letartóztatott férfi ügyvédje a lap megkeresésére azt mondta, hogy ügyfele ezt azzal indokolta, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak.
Azt mondta, hogy azzal fenyegették a kihallgatásával összefüggésben eljárók, hogy ha nem ismeri be a bűnösségét, akkor előhoznak a múltjából olyan részleteket, amivel a családi életét tönkreteszik, illetve őt magát és a vállalkozását is tönkreteszik.
- mondta F. János ügyvédje.
Hódos hozzátette, védencének összesen öt vallomása van ebben az ügyben, de ezek inkoherensek és ellentmondásosak. De ügyfele ezeken felül más verziókat is előadott neki. Ezek alapján pedig úgy gondolja, hogy F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként.
A védő az elévülés kérdésében kialakult jogi vitáról azt mondta: a megalapozott gyanú közlése nem volt jogszerű, mert a cselekmény elévült.
Hódos Attila elmondta még, hogy ügyfele mindenben együtt működött. Amit tudnak, illetve ami bizonyíték van az minden az ő elmondásán alapul, és objektív bizonyíték ezen felül más nincs.
Letartóztatták Till Tamás gyilkosátMa a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája, elrendelte a F. János letartóztatását. 30 napig biztosan rács mögött marad, a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe kerül.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szombati közleményében azt írta, a bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a védő és a gyanúsított fellebbezést jelentett be ellene.
Till Tamás ügyében kivételesen egymásra talált közerkölcs és politika, de a rendőrség és az ügyészség nem segíti a tisztánlátástA Fidesz elhalasztja a Till Tamás-gyilkosság ügyében írt törvénymódosító beadásátTuzson Bence szerint elévült Till Tamás gyilkossági ügyeMegsebzett igazságszolgáltatás – A vádhatóság, a nyomozók vagy a fideszes jogalkotók közül valaki nagyot hibázott a meggyilkolt Till Tamás ügyében