A cégvezetői pályázatok lebonyolítását pedig a Tisza párt képviselője által vezetett Tulajdonosi Bizottságra bízta. Ezúttal a Fidesz mellett Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid is vitatta a hirtelen beterjesztett módosító javaslatot. A Fidesz szerint Karácsony engedett a Tisza zsarolásának.
Az szmsz módosítása nem üres formalitás, hiszen alapvetően ez a szabályzat határozza meg a testület működési rendjét, szabja meg a főpolgármester, a közgyűlés, a bizottságok és a képviselők jogköreit, jelöli ki mozgásterüket, vagyis egyfajta kötött táncrendként szolgál az elkövetkező öt évre.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén kötelező napirendi pontként tárgyalta az szmsz módosítását célzó előterjesztést. A Fidesz és az új ellenzék pártjai – a Tisza és a Podmaniczky Mozgalom – már jó előre jelezték, hogy jócskán átírnák az előző közgyűlés által kialakított rendet, mondván az előző ciklusban – eredetileg a járvány, majd a háborús vészhelyzet okán – jócskán kibővítették a főpolgármesteri jogköröket, ezeket erőteljesen megnyirbálták volna. Karácsony Gergely számos jogkörről hajlandó volt lemondani, de a fővárosi tulajdonú cégvezetők kiválasztásához, munkájuk értékeléséhez ragaszkodott, mondván az ő felelőssége a város működtetése. Nem engedett abból sem, hogy joga legyen két közgyűlés között közgyűlési hozzájárulása nélkül is döntéseket hozni. S maga akarja kiválasztani a helyetteseit is. Az általa benyújtott javaslatot szétbombázták módosítókkal.
Sára Botond: bírósághoz fordul a kormányhivatal, mert nem választottak főpolgármester-helyettest BudapestenTovábbra is jogsértően működik a Fővárosi Közgyűlés, levették a napirendről a főpolgármester-helyettesekről szóló előterjesztéstA most helyszíni beosztással benyújtott javaslat a főpolgármester közlése szerint
ugyanaz, de a rapid napirendre vétel okán esélye sem volt a frakcióknak módosítókat benyújtani hozzá.
A közgyűlés vitájában előkerült a fővárosi kikötők ügye is: az idevágó rendelet szabályozása okán most jogosulatlanul használó cégeket érinti, amelyek az év végégig, illetve az új kikötő helyek megnyílásáig, de legkésőbb jövő év végéig normál díjazás mellett használhatják a pontonokat. Vitézy Dávid egy módosítóval átfogó kikötői-reformmá tágította ki a kérdést.
Azt javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés mondja ki:
az Árpád híd és a Rákóczi híd között a Duna összes fővárosi kikötőhelyét a Duna-parti Építési Szabályzattal összhangban álló, egységes fejlesztési koncepció szerint kell hasznosítani, ezért 2027. január 1-től nem kíván kikötőhelyenként külön közterület-használati megállapodásokat kötni.
A Fidesz rendcsináló kampánya részeként – a drogstratégia felülvizsgálata, az aluljárók lezárása után- arra tett javaslatot, hogy kerítsék körbe és kamerázzák be a közparkokat. A vitában többen is felhívták a figyelmet a döntés rendkívüli költségigényére.
A Fővárosi Közgyűlés ülésének második felében tárgyaltak a trolibuszok elé történő beparkolást megakadályozó új forgalmi rend kidolgozásáról, a Duna budapesti szakaszán lévő folyami uszoda kialakításának vizsgálatáról, a Budapest köztéri művészeti koncepció megvalósításáról, a légszennyezettségi állapot javításáról, a Budapest Fesztiválzenekarral kötendő közszolgáltatási szerződésről, illetve 5 milliárdos pénzügyi alapról, amely a külső kerületek fejlesztésére költenének. A városvezetés azonban nem igen látott olyan részt a költségvetésben, ahonnan ezt a pénzt elő lehetne teremteni.
A Fővárosi Közgyűlés a szünet után döntött a megvitatott javaslatokról
E szerint végül megszavazta
a főváros jövő évi költségvetését,
a bérmegállapodást,
a lakásrezsi támogatás emelését,
a behajtási díj újbóli bevezetését és a fővárosi folyószámlahitel meghosszabbítását.
a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását,
a cégvezetői pályázatok kiírását,
a kikötők használatára vonatkozó javaslatot,
a Rákosrendező beépítésére vonatkozó fővárosi kritériumokat,
a fővárosi pályaudvarok haszonbérletbe adása elleni tiltakozást,
valamint a trolik előnyben részesítésére és a kikötői-reformra vonatkozó javaslatot is.
Nem támogatták viszont:
a parkok éjszakai bezárását, új légszennyezettségi mérőállomások kihelyezését, valamint a sebességhatárokat erősen túllépők elleni szankciók ügyében teendő felterjesztési javaslatot.
A Fidesz nemmel szavazott, de a javaslat így is átment a főpolgármestert támogató ellenzéki frakciók, a Vitézy Dávid által vezetett Podmaniczky Mozgalom képviselőinek és a Tisza Párt fővárosi frakciójának a támogatásával. (A három kutyapártos képviselő nem volt jelen a szavazáson).
Karácsony Gergely szerint nettó hazaárulás Rákosrendező arab befektetőknek való átengedéseMegajándékozták egymást a fővárosi képviselők, Vitézy Dávid Karácsony Gergelyt húzta, aki a Villamosdilemma társast kaptaÓrák óta vitatkoznak a fővárosi képviselők a jövő évi költségvetésen, Szentkirályi Alexandrának megszakadt a szíve, Karácsony Gergely számokkal cáfolt