– Ezzel a gesztussal tisztelgünk a XX. század egyik legnagyobb, világhírűvé vált magyar fotóművésze előtt, akinek jelentős hagyatékát őrizzük a Magyar Nemzeti Múzeumban. André Kertész egyik jól ismert fotóján a Múzeum kertjében látható egy pad, pontosan itt, amelyet mostantól Kertész-padként fogunk emlegetni, és egy kis emléktáblával jelölünk meg, emlékeztetve a Múzeumkert és a Múzeum látogatóit a XX. századi mindennapok kiemelkedő magyar dokumentarista fotóművészére – mondta Zsigmond Gábor főigazgató az eseményen.
Matthieu Berton, a Francia Intézet igazgatója köszöntőjében kiemelte: – André Kertész életműve tökéletesen megtestesíti a Magyarország és Franciaország közötti történelmi és kulturális kapcsolatot, annak a két országnak a kapcsolatát, amely a művészi zsenialitásnak táptalaja volt. Ma, az emigránsok világnapján emlékezzünk arra, hogy Kertész Párizsban, ahová harmincegy évesen érkezett, olyan befogadó közegre talált, amely lehetővé tette számára, hogy alkothasson és megossza tehetségét az egész világgal. Párizsról készült fotói ikonikussá váltak, amelyek egyszerre illusztrálják Kertésznek a város iránti szeretetét és költői látásmódját.
Végül Sophie Sellier kulturális attasé olvasta fel Paul Dermée belga író, költő André Kertészről 1927-ben írt versét, majd Fisli Éva, a múzeum Történeti Fényképtárának vezetőjétől hallhatta a művet a közönség Keserű Péter Ferenc és Molnár Krisztina Rita fordításában: „…Semmi elrendezés, szabály, effekt, beállítás. / Technikád hű, romlatlan, mint látásod. / Nálunk, ebben a Quinze-Vingts-i vakok intézetében / Kertész egy testvér, aki lát.”
