Kúria;Országos Bírósági Hivatal;Varga Zs. András;Senyei György Barna;

- Élesen bírálta Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH-elnök

Senyei György leszögezte, bármely – akár burkolt formában is – kilátásba helyezett szankció alkalmazása jogkorlátozásnak minősülhet.

„A levél az igazságszolgáltatás rendszerének szervezeti normáitól, etikai elveitől és hivatali kultúrájától úgy tartalmában, mind stílusában teljes mértékben idegen” – így reagált Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Kúria elnökének újévi köszöntőjére.

Korábban a hvg.hu számolt be arról, hogy Varga Zs. András munkatársainak küldött újévi köszöntőjében többek között az állt, „sokat, és főként a Kúria számára olyasmit tartalmaznak az Országgyűlés döntései, amit egészen a legutolsó hetekig csak reméltünk, de nem mertük elhinni, hogy megvalósul, különösen nem, hogy ilyen hamar”. A levélben a Kúria-elnök nemcsak az elmúlt évet, valamint a bírák illetményemelését értékelte, hanem azt is elismerte, hogy a kúriai bírók kiemelt bánásmódban részesültek (vagyis nagyobb fizetésemelést kaptak) a kormánytól, méghozzá megfogalmazása szerint „nem ingyen”. Szerinte volt esély arra, hogy „civil szervezetek és háttérintézmények felbujtásának és szervezkedésének eredményeként veszélybe kerül a bírói és az igazságügyi alkalmazottak illetmény-korrekciója”. Rosszallását fejezte ki amiatt is, hogy a bírák nyilvánosan is hangot adtak elégedetlenségüknek a kormánnyal kötött alku miatt. A 444 szerint a minden igazságügyi alkalmazottnak szóló levélhez képest bővebb újévi köszöntőt kaptak a Kúria bírái, ebben Varga Zs. arról is írt, hogy egyesek ártani próbáltak a Kúriának, amivel veszélyeztették a magyarországi bíróságokat. „Igyekszünk majd helyrehozni ezt is” – jelentette ki.

Senyei György most leszögezte, a bírák – a jogszabályok keretei között és azoknak megfelelő formában – a bíróságok igazgatásával kapcsolatosan szabadon véleményt nyilváníthatnak.

„Emiatt tehát bármely – akár burkolt formában is –, kilátásba helyezett szankció alkalmazása jogkorlátozásnak minősülhet”

– állapította meg. Majd hozzátette, a bírósági szervezet előtt álló változások a rendszer minden szereplőjétől megkövetelik a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést a közbizalom és a zavartalan működés fenntartása érdekében.

A határátkelő lezárását és az osztrák oldalon úgynevezett sétány kialakítását önkormányzati rendelet írta elő, de az nem csak azért vitatott, mert egyeztetés sem volt, hanem a végzés szerint ehhez joga sem volt az osztrák képviselő-testületnek.