Pécs;bíróság;ítélet;emberölés;másodfokú ítélet;koronavírus;

- Tizenkét és fél évre enyhítették a koronavírusos beteg halálát okozó pécsi ápoló büntetését

A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Tizenkét és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen a „pécsi fekete angyalként” elhíresült klinikai ápolót, aki egy koronavírusos beteg halálát okozta 2022 decemberében a baranyai vármegyeszékhelyen.

A táblabíróság sajtóközleményében azt írta, hogy az ügyben másodfokon eljáró bíróság a döntésével enyhítette a Pécsi Törvényszéknek a férfira védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt korábban kiszabott tizennégy év fegyházbüntetését, 

helybenhagyta azonban azt a részét, amelyben az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a férfi a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint végleges hatállyal eltiltotta őt a betegápolói, egészségügyi szakdolgozói foglalkozás gyakorlásától.

Az ítélőtábla a büntetés kismértékű enyhítését azzal indokolta, hogy a fellebbezések folytán helyesbítette és kiegészítette az ügyben számba vehető súlyosító és enyhítő körülményeket. Ennek eredményeként a súlyosító körülmények száma csökkent, az enyhítő körülmények hangsúlyosabb értékelést kaptak, és a bíróság figyelembe vette azt is, hogy mivel a vádlottat végleges hatállyal eltiltották a foglalkozástól, a szabadulása után sem kerülhet abba a helyzetbe, hogy hasonló bűncselekményt követhessen el.

A klinikai ápoló 2022 novemberétől dolgozott a pécsi belgyógyászati klinikán, ahol szakképesítése és munkaköri leírása szerint önállóan nem végezhetett infúziós, transzfúziós és injekciós terápiát, illetve katéterátmosást sem.

Az év december 17-én ügyeletben volt. Az ügyeletes orvos káliuminfúziót írt elő egy 82 éves betegnek, aki egyedül feküdt egy kórteremben az infektológiai zárt osztály Covid+ részlegén, zsilipelt részen, ahol koronavírus okozta tüdőgyulladással kezelték.

A beadás a műszakvezető nővér feladata volt, aki előkészítette az injekciókat, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez. Időközben azonban vizitre hívták.

Az ápoló – kihasználva, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi – magához vette az előkészített fecskendőket, majd kettőnek a tartalmát a magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte.

Amikor a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észrevette, hogy hiányoznak a kikészített fecskendők, és a szobába lépve tetten érte az ápolót, majd riasztotta az ügyeletes orvost.

Az idős ember néhány perccel ezután heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt meghalt.

A rendőrség a jelenleg is Moldovában tartózkodó férfi körözését visszavonta, helyette már a bátyját körözi, és európai elfogatóparancs kiadását is kezdeményezik.