Szlovéniában több mint 200 iskola és óvoda kapott bombafenyegetést hétfő reggel. A rendőrség alacsony biztonsági kockázatúnak értékelte a fenyegetést, de néhány iskolában ennek ellenére törölték a tanítást.
A szlovén rendőrségi főigazgatóság közleménye szerint legalább 220 oktatási és nevelési intézmény érintett a hétfő reggeli bombafenyegetésben. Hozzátette, az említett intézmények olyan generált üzenetet kaptak, amely hasonló ahhoz, amelyet néhány más országban is rögzítettek.
A rendőrség úgy értékelte, hogy a fenyegetés alacsony biztonsági kockázatot jelent, ezért azt tanácsolták az iskoláknak és az óvodáknak, hogy folytassák az oktatást. Több forrás szerint
minden régióba és a fővárosba, Ljubljanába is érkeztek fenyegetések iskolákba.
Nuska Gajsek, Ptuj polgármestere elmondta, az iskolák elektronikus levélben kaptak fenyegetést.
„A rendőrség és a tűzoltóság a helyszínen van, és minden szükséges intézkedést megtesz a biztonság érdekében: ellenőrzi a területet a gyermekek és a serdülők biztonságának garantálása érdekében”
– hangsúlyozta.
Az egyik Novo Mesto-i általános iskola az STA szlovén hírügynökséggel közölte, hogy minden tanulót és alkalmazottat evakuáltak az iskolából.
Ales Tuhtar, a sevnicai általános iskola igazgatója elmondta: gyorsan cselekedtek, és mintegy 350 tanulót busszal küldtek haza, valamint értesítették a szülőket. „Fél óra alatt minden diák otthon volt” – nyilatkozta az STA-nak.
Az oktatási minisztérium közölte, az általános és középiskolákban azonnali hatállyal különleges protokollt vezettek be.
Már terrorcselekménnyel fenyegetés miatt nyomoz a rendőrség az iskolai bombariadók miatt, valós veszély nem áll fennCsütörtök reggel több mint 300 magyar oktatási intézménybe érkezett fenyegető e-mail. A rendőség egyetlen helyszínen sem talált sem robbanószerkezetet, sem robbantásra alkalmas eszközt. Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség folytatja terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt. Először közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás, és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerint a tényállás megváltoztatása nem jelenti azt, hogy nőtt volna a terrorfenyegetettség. Közölte, hogy az eddig beszerzett adatok szerint a bombariadóval fenyegető üzenet mögött nincs valós veszély, így mindenki biztonságban érezheti magát az oktatási intézményekben.
„Megtalálták a neten keringő fenyegető levelet, baromira megijedtek”Nem vizsgázott jól sem az iskolarendszer, sem Orbán Viktor, a bajban a kormány másra hárította a felelősséget