Tőlem akár a főpolgármester is megcsinálhatja ezt a beruházást, nekem se kutyám, se macskám az arab befektető – fogalmazott Lázár János az ATV Híradónak a Rákosrendező avagy a tervezett mini-Dubaj legújabb fejleményeire reagálva, amely szerint Rózsa András Zugló ellenzéki polgármestere bejelentette: Zugló önkormányzata közveszélyt okozó hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt feljelenti a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot a MÁV-területen felhalmozódott szemét, illegálisan lerakott hulladék miatt.
– Ha Karácsony Gergely főpolgármester kifizeti a telket, elviteti a 300 ezer köbméternyi szemetet és elkölt ott dollár milliárdokat is, akkor élhet az elővásárlás jogával, de bizonyságot kell tennie: ott van a főváros számláján a pénz – fogalmazott a tárcavezető, azt hangoztatva, hogy a főváros elővásárlási jog nem a több mint 50 milliárdos vételárra vonatkozik, hanem a beruházás megvalósítására is. – Aki idejött, nemcsak azt vállalta, hogy megveszi a telket, hanem hogy kitakarítja a 300 ezer köbméternyi szemetet, ami a budapestiek szemete – hangsúlyozta Lázár, akinek „fogalma sincs”, miért őt jelenti fel Rózsa András.
– Hódmezővásárhelyen élek, és én a szemetemről mindig gondoskodom. Amíg polgármester voltam, a város szemetéről is gondoskodtam. Furcsa város ez – mondott véleményt Budapestről, egyben Zuglóról, és még ötletei is vannak: „Azt javaslom, hogy a budapestiek gondoskodjanak a saját szemetükről, ne a hódmezőváserhelyiekkel vagy a szekszárdiakkal kezeltessék azt.” Mint hozzáfűzte, ezt javasolja a polgármesternek és a kedves budapesti polgártársaknak, akiknek azzel kellene foglalkozni, hogy miért szemétlerakónak használják Rákosrendezőt a város szívében.
A zuglói önkormányzat közveszélyokozásért feljelenti Lázár János minisztériumátAz építési és közlekedési miniszter az ATV Híradó kérdésére egyébként azt mondta, hogy szerinte még nem tisztázott, hogy a beruházó mit akar és mit tud építeni Rákosrendezőn, még nincsenek végleges döntések –Mi a budapestiekkel akarunk szövetséget kötni, hogy egy jó dolog születhessen – hangoztatta Lázár János.
Karácsony Gergely szerdán a fővárosi közgyűlés elé viszi Rákosrendező megvásárlásának a tervét Magyar Péter szerint a Tisza Párt megszavazza a főváros elővásárlási jogát, kész tüntetést hirdetni mini-Dubaj ellenPanama mini-Dubajban: A magyar érdek nem látszik, Zugló polgármestere attól tart, lerázza magáról az önkormányzatot a befektető