- Donald Trump száz napja

Korábbi önmagához képest Donald Trump sokkal erősebb, tapasztaltabb; rutinosan állt hozzá választási ígéretei megvalósításához. Egyértelmű, a háttérben dolgozó csapata precízebben készítette elő az első lépéseket. Az elnök megtanulta, nincs sok ideje, nem engedheti meg magának az egy helyben topogás luxusát. A második, egyben utolsó ciklusát akkor tudja sikeresen teljesíteni, ha már az első napokban magas fordulatszámra kapcsol. Nem is halogatta a legfőbb ügyek első, példátlanul agresszív lépéseit.

Ne felejtsük, Trump béketeremtő elnökként, háborúkat lezáró sikeres államférfiként szeretne történelmet írni. Hazájának gazdasági virágzást, egy új aranykor eljövetelét ígérte. Neki is látott az otthoni „rendcsinálásnak”. A legfőbb témájában, az országban nem legálisan tartózkodó bevándorlók deportálásával indított, s egyben megerősítette a déli határ védelmét. Látványos intézkedéseket hozott, ezek nyomán kitoloncoltak százaival el is indultak a hadsereg utasszállító gépéi Kolumbiába és Mexikóba. Ezek az államok először kísérletet tettek arra, hogy megakasszák a folyamatot. Ellenállásukat Trump pár óra alatt úgy törte le, hogy kemény gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba. Mexikó nagy népszerűségnek örvendő elnök asszonya gyaníthatóan meg is egyezett az amerikaiakkal az együttműködésről. Szükség is lesz a közös fellépésre, mivel az illegális bevándorlók tömegeit mozgató drogkartellek önként nem mondanak le a migrációs- és kábítószerüzlet sokmilliárdos profitjáról.

Trump erőt akar mutatni a gazdaság rendbetételével. Rá jellemző módon, nem finomkodva fogott bele az USA világgazdasági dominanciájának megerősítésébe. A belföldi adócsökkentési, gazdaságélénkítési elképzeléseit a világpiaci ellenfelekre és szövetségesekre egyaránt, bár eltérő mértékben kivetett büntetővámokkal akarja támogatni. Nehéz idők várnak Kínára, és mindenkire, aki megkérdőjelezi az Egyesült Államok pénzügyi és technológiai dominanciáját.

Trump erőt akar mutatni a világpolitikában is. Az USA szuperhatalmi státuszát megkérdőjelező nemzetközi szereplők egy részét nyíltan megfenyegette. A BRICS-országokkal nem finomkodott, de nem csomagolta be a vágyait Grönland kapcsán Dániának, illetve a csatorna visszavétele ügyében üzenve Panamának sem. Trump nagyon elszántnak mutatkozik, miközben nem tulajdonít nagy jelentőséget a nemzetközi jognak, a szerződéses vállalásoknak vagy szövetségesi kötelezettségeknek.

Nem lesz egyszerű dolga az amerikai elnöknek azzal, hogy összehangolja kemény, erőszakos, akarnok énjét a béketeremtő ígéretével. Meghirdetett elképzelései szerint erővel akar békét teremteni. Ebben az összetett folyamatban több, a világtörténelemben mélyen gyökerező kihívásra kell választ találnia. Az sem véletlen, hogy visszaköltözve a Fehér Házba mennyire nagy teret szentel sürgős teendői sorában a nemzetközi ügyeknek, a világpolitika válságainak. Az amerikaiaknak mindig is a belső problémáik kezelése volt az elsődleges. Ez most sincs másképp, csak hogy ebben a szép új világban minden összefonódott, minden látszólag független dolog hatással van egymásra. Ez hogyan működik? Két példát máris felsorolhatunk az első napok terméséből, illusztrálva a folyamatok összetettségét.

Ahogyan már említettük, a migránsok kitoloncolását Trump azzal kezdte, hogy katonai csapatszállító repülőbe ültetett megbilincselve, egymáshoz láncolva kolumbiai illegális bevándorlókat. El is indította a gépet Bogotába, ám előzetes egyeztetések híján fogadását megtagadták a kolumbiai hatóságok. Kényes szállítmányával a járatot az amerikaiak kénytelenek voltak máshova irányítani. Kezdetét vette az ingerült fenyegetőzésekben gazdag alkudozás. Trump állítólag azzal próbált nyomást gyakorolni, hogy 25 százalékos vámokat vezet be a kolumbiai termékekre. A kolumbiai elnök, Gustavo Petro sem maradt adós a válasszal. Közösségi felületen elhelyezett posztjában küldte el melegebb éghajlatra Trumpot és büntetővámokat ígért be az amerikai importtermékekre. Az USA gazdasági erőfölénye Kolumbiával szemben vitathatatlan. A dél-amerikai országból érkezik az amerikaiak által vásárolt élő virágok 80 százaléka, számottevő a kávéexport, és még mindig a kolumbiaiak a főszereplők a kokain szállításában. Bár ez utóbbi, sokaknak fontos tételt a vámháború nem érinti, még a legális kolumbiai termékek lehetséges drágulása is óvatosságra intette az új elnököt. Az első heveskedést követően még senki sem emelte meg a vámokat. Petro az egyik közeli országból a saját elnöki gépével vitette haza kitoloncolt honfitársait. A nyilvánosság előtt zajló szópárbajt a felek felfüggesztették. Biztosak lehetünk abban, hogy az elnökök megegyeznek. Trump látványosan demonstrálhatta, hogy tartja a szavát, Petro meg azt, hogy Kolumbia elnökeként igazi hazafi.

A másik példa már kényesebb, mivel az új elnöki adminisztráció rendszerszintű kihívásaira hívja fel a figyelmet. Már az első napokban többen felvetették, hogy milyen kockázatai vannak annak, ha olyanok kerülnek a felelős posztokra, akik nem rendelkeznek sem tapasztalattal, sem szakirányú ismeretekkel. Az elnöki csapatok közötti átadás-átvétel törvényileg nagyon pontosan szabályozottan le is zajlott. Ez a folyamat több hónapot vett igénybe, a hírek szerint, kisebb zökkenőktől eltekintve problémamentesen. Ahogyan az lenni szokott, a gondok másnap kezdődtek. Trump első elnöki rendeleteivel egyfelől elindított több, a kampánya során ígért reformot, de le is állított több olyan folyamatot, melyek vagy az amerikai belpolitikát érintik, vagy nemzetközi kapcsolódásúak. Néhány egyezményből és szervezetből egy tollvonással kiléptette országát. Ez senkit sem lepett meg. Az viszont már sokakat, hogy több kényes területen 90 napos leállást, jobb esetben döntési moratóriumot hirdetett. Nem arról a 100 napról van szó, amit Trump az orosz-ukrán háború lezárására határozott meg. Ez a 90 nap belső ügyekről szól, vélhetően leginkább Elon Musk vállalásáról, hogy hatékonnyá teszi a szerinte túl népes és pazarló állami bürokráciát.

E leállás bírálói arra hívták fel a figyelmet, hogy a következmények katasztrofálisak lehetnek. Szerintük semmi sem indokolhat egy ilyen szakmaiatlan intézkedést. A döntés hatására olyan programok működése áll le, melyeket az USA érdekeinek megfelelően Washington segélyek, támogatások formájában finanszírozott. Így például Ukrajnában az amerikai külügyminisztérium támogatási programjai az országon belüli menekültek ellátásában, a bombázásokban megsérült elektromos ellátórendszer javításában, kórházak és rendelőintézetek működtetésében játszanak létfontosságú szerepet. És bár nem kizárólagosan amerikai támogatások jutnak el a háború sújtotta országba, az ilyen finanszírozás felfüggesztése emberéletekben mérhető kárt képes okozni.

Republikánus-párti elemzők igyekeznek ideiglenes, átmeneti jelenségnek beállítani a döntéshozatal hibái nyomán felszínre kerülő gondokat. Többen azt gyanítják, hogy a washingtoni rovancsnak is köze lehet fontos állami intézmények akadozó működéséhez. Ezek közé sorolják azt a jelenséget is, amit lassan tojásválságként fognak emlegetni. Biden elnök sok éles kritikát kapott az infláció, az elszabadult üzemanyag- és élelmiszerárak miatt. Utóbbiak közül is valamiért a tojás drágulása volt az egyik legtöbbet emlegetett a republikánus oldalról. Feltehetően ezért élik meg fájdalmasan a győzelmi örömmámorból lassan ébredő szavazók, hogy a tojásárak csökkenés helyett minden korábbinál gyorsabb ütemben továbbemelkednek. Persze lehetne legyinteni az egészre, mondván nehogy már a tojásról szóljon Amerika belépése az új aranykorba. Valóban, lehetnének nagyvonalúbbak a Trump-adminisztráció repülőrajtját fokozott aggodalommal szemlélők. De nem lesznek, mivel pont Trump tette új normává a kevésbé türelmes, szókimondóan agresszív bírálatokat. Biztosak lehetünk abban, hogy az új adminisztráció ellenfelei nem fogják kímélni sem az elnököt, sem azokat a csodabogarakat, akiket felelős posztokra nevezett ki.

A heves kritika, és az azonnal jelentkező működési zavarok hatására bekövetkezett a csoda, és pár nap után először törölték a 90 napra vonatkozó intézkedést, majd részlegesen visszaállították azt. Ezzel a nagyobb bajt talán sikerült elhárítani, a kaotikus kapkodás viszont maradt.

A választási kampány során számtalan olyan kijelentést hallottunk melyek pusztító tornádó közeledtét jelezték. Mostanra azonban körvonalazódik, hogy az elnök olyanokat vett be csapatába, akik megnyugtatóak az euroatlanti szövetségesek számára. Viharfelhők azért még maradtak bőven; így például nem világos, hogy Elon Musk, akit nyugodtan az „első amerikai oligarchának” nevezhetünk, mennyire kap szabad kezet nemzetközi ügyekben. A Tesla tulajdonosának volt már néhány európai zavarórepülése, olyanok, melyeket nem csak Londonban és Berlinben illettek kritikával.

Az mindenesetre biztató, hogy a legkiélezettebb világpolitikai problémák környékére eddig nem nagyon engedte legfőbb bizalmasát az amerikai elnök. Kínát, a közel-keleti puskaporos hordót és a legfőbb kihívásnak nevezett európai háborút, annak lezárásának súlyát olyanokra terhelte, akik képesek lehetnek szövetségi rendszerekben együttműködve dolgozni a jó megoldásokon. Marco Rubio lett a külügyminiszter, Mike Waltz a nemzetbiztonsági tanácsadó posztját tölti be, a CIA vezetőjének pedig John Ratcliffe-t nevezte ki az elnök.

Jelenleg a legtöbben azt figyelik, hogyan, milyen megoldást választva fogja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Oroszországot Trump, aki az Ukrajnában dúló háború lezárását most már 24 óra helyett száz nap alatt szeretné elérni. És bár ehhez minden katonai és gazdasági eszköz a rendelkezésére áll, nem lesz egyszerű elfogadtatni Moszkvával a kényszerű alkut. Putyin most mindent akar. Blöffje részeként a még el sem foglalt területek átadását, és több olyan feltétel teljesítését, ami egyenértékű lenne Ukrajna kapitulációjával, keleti szomszédunk független államiságának elvesztésével. Jelen ismereteink szerint erre már csak azért sem kerül sor, mert az orosz elnök minden igyekezete ellenére kiderült, hogy Oroszország kivéreztetése a megroppanás szélére juttatta a néhai birodalmat. Sok elemzés leginkább azt igyekszik megbecsülni, hogy a szankciók, és a hamarosan 40 dollár környékére zuhanó olajár mennyi idő alatt kényszerítik a háború befejezésére Moszkvát.

Hogy melyik utat választva jut el a kompromisszumok elfogadásáig Putyin, az hamarosan kiderül. A Kreml urának addigra azt is ki kell találnia, hogyan hirdethet győzelmet május kilencedikén, a II. világháború kerek évfordulóján. Lehet, hogy elég lesz kijelentenie, hogy lám, elhárult a veszély, nem merték megtámadni Oroszországot?