A Budapesti Közművek Zrt.-nél (BKM) maradt 22 milliárd forint a Mohu általi felvásárlásból, vagyis az első, 12,7 milliárd forintos részlet kifizetésére van fedezet. A második részlethez szükséges további 8,5 milliárd forintot pedig majd kigazdálkodják – nyilatkozta a Fővárosi Önkormányzat a rákosrendezői telek megvásárlásával kapcsolatban az Indexnek.
A portállal korábban Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője közölte, hogy a 85 hektáros telekre a BKM-nek a hulladékkoncesszió bevételeiből van pénze, mert „ott volt egy egyszeri bevétel a hulladékhasznosító mű átruházásából, ami 33 milliárd forint, ezt használja erre a város”. A korábbi főpolgármester-jelölt szerint a terület megtisztítását és fejlesztését magántőke bevonásával kell elvégezni, de úgy, hogy amennyire lehet, a telek maradjon fővárosi tulajdonban, vagyis a beruházók csak a felépítmény tulajdonjogával rendelkezzenek.
Később a Mohu kiadott egy közleményt, amelyben pontatlannak minősítette Vitézy Dávid állításait, mondván, hulladékkoncesszió bevételeiből biztos nem veszi meg Rákosrendezőt a főváros. E szerint összesen 39 milliárd forintot adtak a MOHU Budapest 50 százalékáért és annak működtetéséért. Ebből azonban 17 milliárd forintot a BKM csak a közös tulajdonú Mohu Budapest fejlesztésére költhet, az összeget pedig letéti számlán kell tartani, másra fordítani nem lehet. „Ennek a szerződésnek a részeként tavaly év végén, további mintegy 13 milliárd forintért vásárolt meg a MOHU Budapest a fővárostól egy részben EU-s forrásból megvalósuló hulladékválogatót és logisztikai telepet is. A vételárat az EU-s támogatással összefüggésben használhatja fel az önkormányzat” – áll a közleményben. Tehát a nyilatkozat értelmében valóban van bőven tartalék a BKM-nél, ezt azonban nem használhatja fel szabadon a város például arra, hogy a Rákosrendezőt kifizesse belőle.
A hulladékkoncesszió bevételéből venné meg a Rákosrendezőt Budapest, de a Mohu szerint ez nem fog menniKorábban Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, hogy az arab befektető, az emírségekbeli Eagle Hills Properties által kínált 50,9 milliárd forintot Budapest abból a pénzből fizeti ki, amelyet az általa 2023-ban befizetett szolidaritási adóból kap vissza. Ezt az 50,9 milliárd forintot három részletben kell kifizetni.
Zöld jelzést adott az Orbán-kormány, Budapest megveheti a rákosrendezői mini-Dubaj területét – Kormányinfó percről percreA főváros él az elővásárlási jogával, a visszajáró szolidaritási adóból megveszi a budapesti mini-Dubaj területétRákosrendező: a Fővárosi Közgyűlés megszavazta Budapest elővásárlási jogát