ellenzék;Soros György;titkosszolgálatok;Orbán Balázs;USAID;

- Orbán Balázs szerint „titkosszolgálati információja” van a kormánynak arról, hogy Soros György finanszírozta az ellenzék kampányát 2022-ben

Szerinte „sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből”.

Az amerikai demokraták bukásával lelepleződött a nemzetközi liberális hálózat. Most rajtunk a sor, hogy kiseperjük őket Brüsszelből is! Harcra fel! - csörtette verbális kardját Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Orbán Viktor politikai igazgatója Megafon-stílusúra hajazó videójában azt fejtegette, „sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből” a USAID működésével kapcsolatban, hogyan is alakult az amerikai „guruló dollárok” sorsa az amerikai demokrata adminisztráció alatt, amely szerinte más, „szuverén” országok belpolitikai folyamataiba való beavatkozási kísérletre használta fel a szervezetet.

A legtöbb pénzt Orbán Balázs szerint Kelet-Európába, a Balkánra, Grúziába és más környező, illetve fejlődő országba küldték. Ijesztegetésképpen felsorolt néhány nemzetközi példát: transzgender operát támogattak Kolumbiában, nemváltó műtéteket finanszíroztak Guatemalában, Szerbiában pedig „genderbarát” munkahelyeket hoztak létre. Ez szerinte az úgynevezett „woke-diplomácia” része.

Orbán Balázs hazai vízeken folytatta a riogatást, elmondta, hogy Magyarországon csaknem kétmillió dollárnyi összeget kapott a Freedom House, Soros György egyik szervezete, egy, a liberális demokrácia terjedését mérő projekt végrehajtására. Ezen a ponton megjegyezte:

„Nekünk persze ez a játék nem ismeretlen, titkosszolgálati jelentésünk van arról, hogy 2022-ben a liberális baloldali ellenzék kampányát Soros Györgyhöz köthető szervezeteken keresztül finanszírozták.”

Nagyon úgy néz ki - fűzhetjük hozzá - hogy az Orbán-kormány a titkosszolgálati jelentésre való hivatkozást teszi meg új varázsszónak a saját politikai üzeneteinek az átadására. Mint ismeretes, a minap Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is a Rogán Antal propagandaminiszterhez került titkosszolgálatok információira hivatkozott, amikor ukrán állami lejáratási kísérletnek próbálta beállítani azon magyar kormánykritikus újságírók munkáját, akik Orbán Viktor számára kellemetlen információkat hoznak nyilvánosságra. Ezt követően jelent meg a Direkt36 tényfeltáró anyaga az Orbán család példátlan gazdagodásáról.

Orbán Balázs úgy folytatta, reményeik szerint Donald Trump végleg leállítja az amerikai pénzből terjesztett „liberális propagandát”, azonban az Orbán-kormány nem áll le, ugyanis „a brüsszeli liberálisok tárt karokkal várják a bukott demokratákat”.

Videós bejelentkezése végéhez közeledve Orbán Balázs kijelentette, hogy mindebből ők nem kérnek, és „a patrióták célja az, hogy megvédjék az európai nemzetek szuverenitását” ettől a számukra káros hatalomátmentési kísérlettől. „Harcra fel!” - zárta mondandóját a fideszes politikus, aki nem is olyan régen még épp azzal szerepelt a hírek élvonalában, hogy egy orosz katonai támadás ellen már nem buzdítana ennyire lelkesen harcra, sőt, kijelentette, hogy az '56-os szabadságharcból kiindulva az Orbán-kormány nem harcolt volna Moszkva betörő alakulataival szemben.

Apró érdekesség, hogy a kárhoztatott európai liberális politikusokat említve Orbán Balázs videójában egy pillanatra - de épp csak egy pillanatra, 2:50-nél - feltűnik hivatkozásként Daniel Freund német zöldpárti európai parlamenti képviselő közösségimédia-posztja, amit a miheztartás végett érdemes teljes terjedelmében idézni:

„2024 októberében tárgyaltam a USAID-del a washingtoni központjukban. Elmondták, hogy évente több millió dollárral támogatnak jogállamisági, korrupcióellenes és demokráciapárti programokat Magyarországon. Ha ez a pénz többé nem fog érkezni a civil szervezeteknek, akkor szerintetek ezzel ki jár majd jól? 

Az EU-nak kötelessége lenne betölteni ezt a finanszírozási hiányt. Ez a mi saját érdekünk, mert ha már senki nem ellenőrzi a magyarországi korrupciót, akkor Orbán és cimborái egyre több uniós pénzt fognak ellopni.”

Alice Weidel egy Srí Lankáról származó nővel él élettársi kapcsolatban, akivel két gyereket nevel.