„Előttünk egy tál hatalmas szemű, sötétre érett, ropogós szemű cseresznye (szezonja volt épp). A Magamfajta gyümölcsimádónak igazi kihívás: dacosan ott hagyjam tekintélyes tárgyalóasztal közepén, vagy arcátlan lazasággal elcseresznyézgessek, mialatt a miniszter hadarva lyukat igyekszik beszélni a hasunkba államtitkára buzgó bólogatásától kísérve.” A közmondásos morális dilemma megoldásával kapcsolatos válasz is szerepel Upor László Majdnem lehetetlen – Az SZFE autonómiaharcának története című könyvében.
A 2020–21-es időszak (kulturális) közéletének leginkább érzelmeket, indulatokat és tiszteletet keltő eseménysorozatának vállaltan nem objektív történetét – a Színház- és Filmművészeti Egyetem 71 napját, az egyetemfoglalást megelőző időszak eseményeit és a Freeszfe megalakulását – a magát „sosemrektornak” nevező Upor László írta meg „kint is vagyok, bent is vagyok” nézőpontból. Dokumentátorként, szépirodalmi igénnyel.
Dokumentátorként teljes beszédeket a kötetbe szerkesztve, idővonalakat felrajzolva, hírleveleket és az egyetemfoglalást megelőző vagy a sztrájkról szóló vitákat, minisztériumi meghallgatásokat felidézve. Megmutatva a tanköztársaság, a diplomamentő EmEx program és a hallgatók által kitalált napi fórum jelentését. „A fórum volt – és maradt mindvégig – a hallgatók vezette ellenállásszakasz legmagasabb döntéshozó szerve, így kell értékelni összes erényét és hibáját. Érvényes demokráciakísérlet ólomsúlycsoportban. Az egyre antidemokratikusabb társadalmi közegben pedig oázis, évekre erőt adó fellélegzés” – írja a minden szereplőt megviselő, mégis egyetlennek bizonyuló megoldásról. Kiderül, hogyan nem állt ki mellettük a Magyar Rektori Konferencia és hogyan igen számos hazai és világhírű művész és intézmény. Bepillanthatunk a dokumentumfilmes stábokkal, illetve a lázadás kíméletlenségéről kontra kompromisszumkészségről szóló konfliktusokba.
„Hiszek abban, hogy lehet változást elérni” – Színművészetisként kellett igazi jogásszá válnia az egykori egyetemfoglalónakSzépirodalmi igénnyel: a dramaturg Upor László remek dramaturgiai érzékkel és költői mondatokkal mesél az élőláncról, amely a Charta Universitast utaztatta kézről kézre; az őrség kialakításáról; a Titkos Egyetem dal születéséről, a sárga maszk, a piros-fehér szalag jelképpé válásáról, az SZFE-s diákok minden esti megjelenéséről a különböző színházakban, és a Nemzeti Színház előtti demonstrációról. A független zeneakadémisták utcakoncertjéről a Vas utcában és Egmont-nyitányáról az október 23-i Rákóczi úti tüntetésen. Ezek az akciók, események egytől egyig megmutatták a művészeti felsőoktatási intézmény képzésének a kormányoldal által folyamatosan megkérdőjelezett minőségét: a fiatal és kreatív művészek mindenkire ható, és pontos tükörképet mutattak a szüleik és nagyszüleik generációja által alakított és elrontott magyar közéletnek. Bizonyítja ezt a könyvben szereplő QR-kódokkal telefonon megnézhető képek és mozgóképes illusztrációk sora is.
„Nem láttam a kiutat” – Budapest helyett Salzburgban diplomázott, Stuttgartban rendezett és Londonban képzeli el a jövőt a Freeszfe ellenállója„Megtettem, amit a közösségért tenni tudtam” – Lehet, hogy egyszer könyvet ír az ellenállásról az SZFE hallgatói önkormányzatának volt elnökeA Majdnem lehetetlen azoknak is remek olvasmány, akik abban a 2020–21-es időszakban – az egyetemfoglalást is ellehetetlenítő – Coviddal voltak elfoglalva egy 150 éves kis egyetem diákjainak lázadása helyett és azoknak is, akik – köztük a kulturális közéleti sajtó nagy része – naponta követték az eseményeket. És azon, több százéves demokráciában élőknek is, akik értetlenül állnak a szabadságjogok tiprása előtt – a könyv angol fordítása már készül, mert az Egyesült Államokban sokan úgy hiszik, hogy az új elnök hatalomra jutása után újra kell definiálni, vagy újra és közérthetően meg kell magyarázni az autonómia fogalmát.
Upor László kötetének végén öt oldalon át játszik el a „ha” és a „volna” gondolatával - megfogalmazása szerint - döntésfát rajzolva. Nem sokkal előbb pedig megosztja egy, a modellváltásról szóló vita részleteit. A szereplők: egyik oldalon Heidl György, a pécsi Pannonius Egyetem bölcsészdékánja és Upor László, míg a modellváltást képviselők oldalán Stumpf István, a Bibó-szakkollégium alapító igazgatója, egykori kancelláriaminiszter és Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészet Egyetem (MOME) kuratóriumi elnöke. Utóbbi hosszan és áhítattal mesél arról, hogy a modellváltás szükséges feltétele a világszínvonalú magyar egyetemeknek. Az elmúlt hetekben ez a gránitszilárdságú igazság is mintha repedezne, köszönhetően az akkori középiskolásként minden valószínűség szerint az SZFE-sektől tanuló és forradalmukat példának tekintő MOME Front diákjainak. De ez már egy másik majdnem lehetetlen történet kezdete.
Bagossy Júlia számára sok szempontból volt felszabadító élmény mindaz, ami 2020 őszén a Vas utcában történtInfó: Upor László: Majdnem lehetetlen. Az SZFE autonómiaharcának története. Magyar Narancs Könyvek, Tea Kiadó, 2024.
