Friedrich Merz már a következő napokban meg akar állapodni a potenciális koalíciós partnerrel, a szociáldemokratákkal arról, hogy még a hivatalban lévő Bundestag döntsön a megemelt védelmi kiadásokról. Bár visszautasította azokat az állításokat, miszerint a jövő hétre a Bundestag rendkívüli ülésének összehívását tervezi az alaptörvény módosítására, amely új adósságok felvételét biztosítaná, az értesülés alighanem nem alaptalan.
A szövetségi kormány még hivatalban lévő feje, Olaf Scholz szerdára egyfajta minicsúcsot szervez a kancellári hivatalba, amelyen rajta, és Merzen kívül részt vesz a szociáldemokraták társelnöke, Lars Klingbeil, továbbá a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) frakcióvezetője, Alexander Dobrindt, hogy a csütörtöki uniós csúcs előtt közös álláspontra helyezkedjenek.
Nyilvánvaló, hogy a mostani rendkívül bizonytalan geopolitikai helyzetben a Bundeswehrnek jelentős fejlesztésekre van szüksége. Merz tisztában is van ezzel, ezért kívánja még a mostani parlamenttel elfogadtatni az alkotmánymódosítást. Ennek hátterében az áll, hogy az AfD és a Balpárt – ahogy a német terminológia nevezi - „blokkoló kisebbséggel” rendelkezne az új Bundestagban, így megakadályozhatnák az adósságfék reformját és a különalapok létrehozását támogató döntéseket. A Bundestagban és a Bundesratban ugyanis kétharmados többségre van szükség az ilyen törvények elfogadásához. Friedrich Merz múlt hétfőn bejelentette, tárgyalni akar az SPD-vel, a Zöldekkel és a liberális FDP-vel arról, hogy március végéig milyen döntések születhetnek még a régi Bundestagban.
A leendő német kancellár nem tudja, júniusban lehet-e még NATO-ról beszélni Máris megvan a kémia, teljesen új alapokra helyezik a német-francia viszonytA tárgyalások célja, hogy mielőbb rendelkezésre bocsátsák a hírek szerint 400 milliárd eurós védelmi célú kiadást. A CDU/CSU és az SPD képviselői arról folytatnak megbeszéléseket, hogyan lehetne kijátszani Németország szigorú adósságkorlátozásait, az adósságféket, hogy felszabaduljanak a gyengélkedő Bundeswehr megerősítésére szánt összegek – adta hírül meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Bloomberg. A lap már akkor megírta: azt fontolgatják, hogy a három éve jóváhagyott 100 milliárd eurós összeg dupláját kitevő új csomagot „átnyomják a leköszönő parlamenten”. Az SPD és a CDU nem kommentálták az értesülést.
Nem egyértelmű, hogy az adósságfék teljes reformjára is sor kerül-e, ebben egyelőre úgy tűnik, nincs egyetértés. Thorsten Frei, a CDU/CSU-frakció parlamenti titkára jelezte, a régi Bundestag „esetleg még dönthet” a védelmi kiadásokra szánt új különalap létrehozásáról. A CDU-s politikus a Deutschlandfunk rádiónak egy héttel ezelőtt azt mondta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a külpolitika rendkívül dinamikus változásai és a fokozódó fenyegetettségi helyzet miatt „kifejezetten a kül- és biztonságpolitika területén nagyon gyors döntésekre lesz szükség”. „De ez teljesen más, mint az a kérdés, meg kell-e reformálni az adósságféket” - hangsúlyozta. A különalap konkrét kérdésére válaszolva Frei hozzátette: „Az én álláspontom szerint mindenesetre egyértelmű, hogy azt a kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos témák ezen körére kell korlátozni”.
Nagy elvárások tornyosulnak Friedrich Merz előtt, az AfD a munkások és az állástalanok pártja lettBoris Pistorius szövetségi védelmi miniszter a CDU/CSU-t az adósságfék reformjára szólította fel a Bundeswehr költségvetésének növelése érdekében. „Az adósságfék alóli kivétel gyakorlatilag elkerülhetetlen a Bundeswehr megfelelő felszerelése érdekében” - mondta az SPD-s politikus a Bild napilapnak. A védelmi minisztérium költségvetését „a szükséges beruházások miatt a következő években meg kell kétszerezni, több mint 100 milliárd euróra. A bruttó hazai termék több mint három százalékáról van szó”. Ezt nem lehet a költségvetés más területeinek rovására megspórolni, fogalmazott a népszerű szociáldemokrata politikus.
Anton Hofreiter zöldpárti képviselő is üdvözölte: még a leköszönő Bundestag tárgyaljon az adósságfék megváltoztatásáról szóló javaslatról, hogy lehetővé tegyék a magasabb védelmi kiadásokat. A Baoldal párt és az AfD „blokkoló kisebbségével” az új Bundestagban egy leendő szövetségi kormányt rendre zsarolni lehetne - mondta Hofreiter az ARD „Morgenmagazin” című műsorában. Mint fogalmazott, az adósságfék hatalmas probléma. Korlátozza a parlament cselekvőképességét. Németországban az emberek még nem értették meg, hogy a világ „korszakos változáson” megy keresztül, tette hozzá.
Az eltűnés veszélye fenyegeti az SPD-t Friedrich Merz árnyékában, Orbán Viktor megúszhatja az AfD-s kalandot isMarkus Söder, a CSU vezetője viszont óvatosan fogalmazott az adósságfék reformjának ötletével kapcsolatban. „Mindent alaposan meg kell vizsgálni” - mondta az ARD „Morgenmagazin” keddi műsorában. „Vannak érvek mellette, mert azt mondják, hogy még mindig megvan a lehetséges többség”. De vannak ellene szóló érvek is, „mert azt lehet mondani, hogy mi a legitimitása egy ilyen döntésnek, miután már megszavazták”.
Önmagában a 400 milliárd euró sem oldaná meg a gondokat. Egy a Saar-vidéki pénzügyminiszterhez, Jakob von Weizsäckerhez közeli közgazdászcsoport abból indul ki, hogy csak a védelmi szükségletek összege eléri az 400 milliárd eurót, de az infrastrukturális beruházásokra további 500 milliárdra van szükség. Például a Puma gyalogsági harcjármű beszerzése 1,6 milliárd euróval többe került az eredetileg becsültnél - és 57 hónappal későbbre érkezett meg. Ráadásul a Bundeswehr 2023 elején igazi összeomlást élt át, amikor mind a 18 bevetett gyalogsági harcjármű meghibásodott egy gyakorlat során. Gondok tehát vannak bőven.
A Rheinmetall-vezérigazgató személyében olyasvalakit akart megöletni a Kreml, aki nagyon jó viszonyban van az Orbán-kormánnyal