„Akkumulátorgyártás? Egyetlen hátránya, hogy nincs előnye”

A napokban derült ki, hogy egy jelenleg zajló peres eljárásban több szakértő is aggályosnak találta a Debrecenben akkumulátorgyárat építő kínai CATL környezethasználati engedélyét. Még az is felvetődött, hogy a beruházónak újra kell indítani az erre irányuló eljárást. Befolyásolhatja ez az üzem első ütemének idén év végére tervezett átadását?

A most született bírósági döntés sajátos helyzetet teremt. Elvileg az engedélyezési eljárást részben vagy egészében újra le kell folytatni, ugyanakkor nehéz megjósolni, hogy milyen jogi és hatósági lépések következnek, és azok mennyi időt vesznek igénybe. Azt látjuk, hogy a kételyekre vagy a szakmai kritikai felvetésekre a beruházók tartalmi választ nem adnak és rendületlenül mennek előre. Úgy tűnik, hogy inkább egyfajta kármentésre készülnek: igyekeznek maguk mellé fordítani a közvéleményt, például esővízgyűjtő hordókat osztogatnak, támogatják a helyi focicsapatot, a legutóbbi virágkarneválon pedig már saját installációval vonultak. De a kiinduló helyzetet, ami miatt Debrecenre esett a választás –, ráadásul itt nem is egy, hanem mindjárt három akkugyár is épül – máig nem érti senki, mert a város és környéke adottságai egyszerűn nem jók egy akkumulátorgyár működtetéséhez.

Felsorolná, hogy miért?

Az akkumulátorgyártáshoz elsősorban nyersanyag kell, ami az egész országban nincs, vagyis kobaltot, nikkelt, mangánt, lítiumot kell idehozni. Van egyfajta propagandatörténet, amit mostanában elővettek, miszerint a MOL-nak valahol a dél-Alföldön van egy forrása, ahol geotermikus ásványvíz jön föl, s abban van lítium. A németországi adatok azt mutatják, hogy ha ott felszínre tudnák hozni az összes olyan geotermikus ásványvizet, ami ilyesmire használható, és ki tudnák belőle szedni az összes lítiumot, az ő akkumulátorgyártásuk mindössze 7 százalékát tudnák azzal kiszolgálni. A nyersanyagokon túl pedig nagy mennyiségű víz és energia kell ehhez az iparághoz, amiben Debrecen nem bővelkedik. Azon túl persze kellene még szakértelem, mérnökök, szakemberek, amiből mifelénk jó ideje hiány van. A CATL egyik vezetőjének egy korábbi nyilatkozata szerint egyelőre nem is akarnak magasan kvalifikált magyar munkaerőt alkalmazni.

Ha lehet rangsorolni: mi az akkumulátorgyártás legnagyobb veszélyforrása?

Talán a légszennyezés viszi negatív értelemben a pálmát. A mikepércsi anyák egyesülete saját erőforrásokból már kitelepített a környékre négy mérőhelyet, amelyekkel a 2,5 mikrométer szemcseátmérőjű porszennyeződés mérhető: ez a legrosszabb, mert be tud kerülni a tüdőbe. Már most látszik, hogy a város levegője eleve nem jó, s ha a cégek elkezdenek termelni, akkor várhatóan nőni fog a légszennyezettség. Egy másik gond a víz, hiszen ha az akkugyárak akárcsak részben is a városi ivóvízhálózatról veszik majd a vizet, akkor ellátási nehézségek merülhetnek fel. Az egyik probléma az, hogy a pufferrendszer nincsen megépítve, a másik pedig az, hogy amikor a CATL beadta az engedélyezési anyagokat, abban egyértelműen ivóvíz felhasználásról beszéltek. Közben kitalálták a „szürkevíz-történetet” vagyis, hogy majd tisztított szennyvizet használnak, amivel kapcsolatban van egy egyelőre átláthatatlan probléma, a hígítás. Egy lakossági meghallgatást követően derült ki, hogy a kezelt szennyvizet hígítani fogják, amihez ivóvíz minőségű vizet fognak használni.

Ráadásul a vizet jórészt hűtővízként hasznosítják, azaz elpárolog, és bekerül a levegőbe.

Ez mindenképp megváltoztatja majd az itteni klimatikus viszonyokat: lesz majd például ipari hóesés a lecsapódott és megfagyott pára miatt. A CATL-től másfél kilométerre van a debreceni nemzetközi repülőtér, így az ottani közlekedési, látási viszonyokat is befolyásolhatja egy ilyen jelenség. Az említett bírósági eljárás során a szakértők egyébként kifogásolták, hogy ezzel a kérdéskörrel nem foglalkozik a CATL környezethasználati engedélyre vonatkozó kérelme. A következő kérdés az, hogy milyen plusz forgalmat fog generálni a gyár működése. A CATL egyik első anyagából az derül ki, hogy az első ütemben – ami 40 százalékos kapacitást jelent – négy percenként egy kamionjuk végigmegy majd a 35-ös autópályán, ami azon túlmenően, hogy nyilván megnöveli a forgalmat, tovább terheli a környezetet. A város ígért erre is egy monitoring rendszert, amiről egyelőre csak reméljük, hogy nyilvános lesz. Mert már most is van egy, a levegőminőséget mérő állomás a városközpontban, jó pár éve használják is, de a lakosság számára nem nyilvánosak az adatok.

Ugyanakkor arra sincs garancia, hogy ha kiderül például a levegő-, vagy vízszennyeződés, akkor beavatkoznak a gyár működésébe.

A gödi Samsung-gyár visszatérő esetei valóban azt mutatják, hogy a pár milliós bírságokat kacagva kifizetik, aztán megy tovább minden, ahogy addig. Nincs beépítve az eljárásrendbe a felmenő rendszerű büntetés, vagyis hogy a szankciókat fokozatosan és progresszíven növelve akár be is zárhatnák végső esetben az üzemet. Egyetlen esetben volt ilyen, amikor Bátonyterenyén gyakorlatilag „megmérgezték” az ellenőröket – attól idegesek lettek a hatóságok.

Vajon az előző városvezetés miért nem bukott bele az akkumulátorgyári beruházásba? Ezrek tüntettek a gyár ellen, folyamatos az aggódás, mégis nagy többséggel újraválasztották a korábbi fideszes garnitúrát.

Sokan homokba dugják a fejüket, de azt mindenkinek tudnia kell, hogy ha tőle akár 10 kilométerre egy ilyen hatalmas üzemet telepítenek, kizárt dolog, hogy ne érintse az életkörülményeit. A saját értelmiségi köreimben orvosok például már nagyon fontolgatják, itt hagyják a várost, mert úgy gondolják, hogy nem lesz élhető. Ha ilyen forgatókönyvek válnak valóra, s a magasabban művelt rétegek, amelynek tagjai erősen meghatározzák a társadalmi, kulturális jólétet, elmennek, akkor az a település egy idő után óhatatlanul elkezd szegényedni, előbb szellemi, majd anyagi értelemben is.

Ha folytatódik a tendencia, és csökken az elektromos autók iránti igény, milyen jövője lehet egy ekkora giga-beruháznak?

Van, aki szerint egy gyárat bármikor szét lehet kapni, csakhogy azokat a károkat, amiket már most okoz, nem lehet helyreállítani. A CATL-nek, a BMW-nek is, a mellette lévő EVE Power akkumulátorgyárnak is mezőgazdaságilag értékes területet adtak oda. Ők azzal kezdték, hogy leszedték a nem ritkán negyven koronás, kiváló termőréteget: ezt már senki nem tudja oda visszahozni. Játsszunk el a gondolattal, hogy az akkumulátorgyártás legalábbis Debrecenben becsődöl: marad egy üzemcsarnok, ami most speciálisan erre az iparágra van kialakítva, így nyilván a beépített eszközök nagyon korlátozottan használhatók fel. De ha el is viszik a berendezéseket, lesz egy üres gyárépület, ami vélhetően ott marad az enyészetnek.

Az addig itt gyártott akkumulátorokat azonban egy uniós szabályozás szerint itt is kellene újrahasznosítani.

Jelenleg vitatott, hogy ez pontosan mit jelent, ebbe most nem mennék bele, de jó eséllyel azok az akkumulátorok, amelyeket idén elkezdenek gyártani, 8-10 év múlva visszajönnek. Az akkumulátor-feldolgozásnak azonban jelenleg nincs kiforrott technológiája. Vannak különböző eljárások, de ezek a környezetterhelés szempontjából még veszélyesebbek, mint maga az akkumulátorgyártás. Ráadásul az akkumulátor-újrafeldolgozás nem egy rentábilis üzlet, környezetvédelmi kérdés, nem termel profitot, így önként, üzleti alapon ezt senki nem akarja csinálni. Erre tehát csak törvénnyel lehet kötelezni a gyártókat, mint ahogyan teszi ezt az Európai Unió.

A kormány folyamatosan azzal érvel, hogy az elektromos autóké a jövő, ezért kell az akkumulátorgyártás. Valóban nincs más alternatíva?

Kezdjük azzal, hogy mérvadó felmérések szerint Magyarországon nagyon lassú lesz a villanyautókra való átállás, ha egyáltalán megtörténik. Azaz valahol máshol építjük a zöld jövőt, miközben romboljuk a saját környezetünket. Egyébként meg dehogyis nincs alternatíva, csak arról nálunk nem nagyon beszélnek. Vegyészként a hidrogénmeghajtásban hiszek, s nagyon érdekes, hogy már jelenleg is létezik egy uniós rendelet, ami szerint 2030-ra ki kell építeni az EU-tagállamokban a hidrogén tankolási hálózatot. Magyarul az EU számol azzal, hogy a hidrogénautók el terjednek majd, így könnyen lehet, hogy az akkumulátorgyártás veszteséges lesz. S ezzel összegzésképpen el is jutunk az egyik kedvenc mondásomhoz: az akkumulátorgyártásnak egyetlen hátránya van, az, hogy nincs előnye.