Bejelentett, békés, de nagyon határozott tüntetésre készülünk a gyülekezési törvényt módosító és a Pride-ot betiltó törvény visszavonását követelve – közölte Hadházy Ákos kedd délelőtt a Facebook-oldalán.
A független országgyűlési képviselő azt írta: „Ezekben a hetekben dől el, hogy az ország végérvényesen átlép-e a »hibrid rezsimnek« vagy »választási önkényuralomnak« nevezett rendszerből a vegytiszta putyini diktatúrába.” Mint fogalmazott, ennek megakadályozásához semmilyen balhéra nincsen szükség.
„Arra van szükség, hogy elegen követeljük a jogainkat és elég ideig: az ellenállást addig kell folytatni, amíg nem érünk el eredményt”
– zárta posztját
Mint arról beszámoltunk, a rendőrség a közlekedés rendjére hivatkozva nem engedte meg Hadházyéknak, hogy megtartsák az Erzsébet hídra szabályosan bejelentett demonstrációt. Aztán kiderült, a Ferenciek terére már engedélyezték a tüntetést, de a Kúrián attól még fellebbeznek a rendőrség eredeti döntése ellen.
Nem kapta meg a rendőrségi engedélyt a Hadházy-féle keddi tüntetés, de ettől még megtartjákA gyülekezési törvény szigorítását botrányízű jelenetek közepette fogadta el az Orbán-kormány mögött álló Fidesz-KDNP kétharmados többsége a múlt héten, a Momentum Mozgalom parlamenti képviselői szavazás közben füstgyertyákat gyújtottak meg, lejátszották a szovjet himnuszt és Orbán-Putyin csókról készült képeket szórtak szét az ülésteremben. Ebbe Hadházy Ákos is beszállt, Kövér László pedig kemény pénzbírsággal sújtotta mindannyiukat. A szavazás napján a Momentum Mozgalom már tartott egy tüntetést a Pride betiltásának a lehetősége ellen, amelynek a résztvevői a Kossuth téren kezdtek, aztán órákra lezárták a Margit hidat.
Botrány volt a parlamentben, füstfelhőben szavazták meg a törvénymódosítást a Pride betiltásárólEgymásnak feszültek a rendőrök és a tiltakozók a Margit hídonAz elmúlt öt évben összesen szabott ki annyi pénzbírságot Kövér László, mint amennyire most a füstgyertyákat gyújtó ellenzéki képviselőket büntette