Már hatodik napja tart a törökországi tiltakozási hullám, Recep Tayyip Erdoğan pedig azt állította, hogy az ellenzék felelős az „erőszakhullám” szításáért – derül ki a BBC beszámolójából.
A tüntetések múlt hét szerdán kezdődtek Isztambulban, miután a város polgármesterét, Ekrem İmamoğlut – aki Erdoğan fő politikai riválisának számít – letartóztatták korrupció vádjával. Az érintett politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást, a hatalom azonban ezt tagadja. Törökország fő ellenzéki pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP), amely vasárnap hivatalosan is İmamoğlut nevezte meg elnökjelöltjeként, bejelentette, hogy a tüntetések kedden véget érnek, ám nem közölte, milyen további lépésekre készül.
Már több mint 1100 embert tartóztattak le a törökországi tüntetéseken, az EU minden jel szerint szemet huny az Erdogan-rezsim jogsértései felettErdoğan az ellenzéket okolta amiatt, hogy provokációkkal zavarja meg a lakosság nyugalmát. Egy ankarai beszédében hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a tiltakozásoknak, az ellenzék pedig – ahelyett hogy válaszolna a vádakra – „politikai történelmünk legaljasabb és legsúlyosabb törvénysértő kijelentéseit tette az elmúlt öt nap során”.
Hétfőn vízágyúkat vezényeltek a városháza közelébe. Bár a megmozdulások többnyire békésen zajlottak, nem ismétlődtek meg a vasárnapi heves összecsapások. Egy tüntető, Lydia úgy fogalmazott: „Úgy vadásznak ránk, mint a kártevőkre”, hozzátéve, hogy a hatóságok úgy permetezik őket könnygázzal, mintha rovarirtót használnának. A fiatalok meghatározó szerepet játszanak a megmozdulásokban. Bár eltérő politikai nézeteket vallanak, nem köthetők konkrét mozgalomhoz – mindannyian a kormány ellen tiltakoznak, de a CHP-t is bírálják.
Amikor a BBC arról kérdezte egyiküket, tart-e a tüntetés következményeitől, így válaszolt: „Már nincs mit vesztenem.” Egy másik, 25 éves nő, aki részt vett a vasárnapi demonstráción, azt mondta: „Korábban féltem – de most már csak dühös vagyok.” A török kormány adatai szerint a hétfő esti gyűlések előtt 1133 embert tartóztattak le a tiltakozások kezdete óta. Mivel a CHP látszólag lezárja isztambuli megmozdulásait, nem világos, hogy a spontán tüntetések folytatódnak-e.




A CHP vezetője, Özgür Özel hétfő este több ezer ember előtt szólalt fel, és úgy fogalmazott: a demonstráció „a fasizmus elleni lázadás”. Közölte, hogy kedden meglátogatja İmamoğlut a silivri börtönben, a párt pedig kérelmezni fogja szabadlábra helyezését a tárgyalásig, valamint azt, hogy a tárgyalást élőben közvetítse az állami TRT csatorna.
İmamoğlut hétfőn hivatalosan is a CHP 2028-as elnökjelöltjévé választották, noha őrizetben van. A szavazás szimbolikus volt, mivel egyedüli jelöltként indult. Az előző éjszakát börtönben töltötte, miután hivatalosan letartóztatták, és több vádat is megfogalmaztak ellene – köztük bűnszervezet létrehozása és vezetése, vesztegetés, zsarolás, személyes adatok jogellenes rögzítése, valamint közbeszerzések manipulálása miatt. Polgármesteri tisztségéből felfüggesztették.
Letartóztatásba helyezték Isztambul polgármesterétAz ügyészek eredetileg egy fegyveres terrorszervezet támogatásával is vádolták, de ez végül nem szerepel a hivatalos vádiratban. Letartóztatása előtt az isztambuli egyetem bejelentette, hogy visszavonja İmamoğlu diplomáját, ami kérdésessé tenné indulását az elnökválasztáson, mivel a török alkotmány szerint az elnöknek felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie.
A hétvégén közzétett X-bejegyzésében İmamoğlu úgy fogalmazott: „sosem fogok meghajolni”, letartóztatását pedig a török demokrácia szégyenfoltjának nevezte. Bár az őrizetbe vétel önmagában nem akadálya elnökjelöltségének vagy megválasztásának, bármely vádpontban történő elítélése esetén már nem indulhatna. Az ellenzéki polgármestert Erdoğan egyik legkomolyabb riválisaként tartják számon, aki immár 22 éve van hatalmon – előbb miniszterelnökként, majd elnökként. Erdoğan mandátuma 2028-ban jár le, és a jelenlegi szabályozás szerint nem indulhat újra – hacsak nem írnak ki előrehozott választást, vagy nem módosítják az alkotmányt annak érdekében, hogy hivatalban maradhasson.
A török igazságügyi minisztérium bírálta azokat, akik Erdoğant összefüggésbe hozzák a letartóztatásokkal- A tárca egyben hangsúlyozta az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Török ellenzéki fiókokat függesztett fel az Elon Musk-féle XUtazási korlátozásokat és gyülekezési tilalmat vezettek be Törökországban, az őrizetbe vett isztambuli polgármester híveit könnygázzal oszlatták