Matolcsy György;Magyar Nemzeti Bank;Állami Számvevőszék;

Kisatírozták Mészáros Lőrinc bankjának a nevét a Matolcsy-botrányról szóló végső ÁSZ-jelentésből

Meggyőző magyarázat egyelőre nincs.

A Direkt36 nyomán lapunk is beszámolt arról, hogy hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainál. A tényfeltáró laphoz még a jelentés egyik nem hivatalos tervezete jutott el, így a Telex összevetette azzal a verzióval, ami aztán később hivatalosan is megjelent. Akadnak különbségek: például a végső jelentésben már nem szerepel a részben a magyar állam, részben Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc tulajdonában álló MBH Bank szerepe.

A Direkt36 jelentéstervezet alapján készült cikkében még szerepelt ugyanis, hogy az Optima Befektetési Zrt. a jegybanki alapítványi vagyon mellett két másik helyről is forrásokhoz jutott: az egyik a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány, amelynek gazdálkodása ugyancsak nem volt rendben az ÁSZ szerint. A másik pedig a Mészáros-bank, ahonnan a vagyonkezelő cég 170 millió euró értékű, mai árfolyamon közel 70 milliárd forintos hitelt vett fel. Ehhez képest a végső jelentésben bár a 170 millió eurós összeg szerepel, a hitelező neve már nem: a többször előforduló pénzösszeg „rövid lej. banki hitelként” és „banki hitelként” szerepel, a tőzsdén is jelen lévő MBH-ra pedig „a hitelt folyósító bank” megnevezéssel hivatkozik a Windisch László vezette ÁSZ. Az Optima mellékelt észrevételei között nemes egyszerűséggel kisatírozták a bankra utaló részt.

A Telex megkereste Orbán Viktor egykori iskolatársának bankját, amely annyit közölt, hogy „konkrét ügyfelekre vonatkozóan” nem áll módjában információt szolgáltatni a hitelintézeti törvény banktitokra vonatkozó szabályozása miatt. Keresték az ÁSZ-t is, ahonnan úgy reagáltak, hogy a nyilvánosságra hozott jelentés tartalmazza „az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 32. §-a szerint az ÁSZ ellenőrzése során feltárt tényeket, az ezeken alapuló megállapításokat, következtetéseket”, az ÁSZ pedig a végleges, általa nyilvánosságra hozott jelentésben foglalt megállapításokért vállal felelősséget. „Tájékoztatjuk továbbá, hogy a ÁSZ jelentéstervezetei nem nyilvános dokumentumok, azok megszerzése és bármilyen formában való nyilvánosságra hozatala jogszabályi előírásokba ütközik” - írták még.

A lap felidézi, hogy az MBH mellőzése nemcsak Mészáros Lőrinc érintettsége miatt lényeges, hanem azért is, mert a bankban Matolcsy György köre is felsejlett: a Direkt36 két éve derítette ki, hogy a Matolcsy György fiának, Matolcsy Ádámnak baráti körébe tartozó Száraz István egy magántőkealap mögé bújva jelentős részesedést szerzett az akkor még Magyar Bankholding néven futó pénzintézetben.

Mint ismert, az Állami Számvevőszék a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány ellenőrzése után vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Az ÁSZ azt tárta fel, a PADMA 500 milliárd forintos vagyonából legalább 150-200 milliárd forintot elvesztett hibás vagy szándékoltan hibás befektetési döntései miatt. Jelentése szerint az alapítvány vagyonkezelő cége, az OPTIMA Zrt. a működése során olyan bonyolult céghalóba és magántőkealapok rendszere mögé rejtette a vagyont, vagyis tüntette el a közvagyont. Miközben a veszteséges tőzsdei ügyleteken száz milliárdok úsztak el, az ügyben érintett cégeken keresztül a volt jegybankelnök családtagjai és üzleti köre üzleteket kötött, amelynek nyomán ebben a személyi körben több milliárd forintos magánvagyonok jöhettek létre.

Az ÁSZ megállapította, hogy az Optima egy országokon átívelő, rendkívül bonyolult céghálót épített fel, amelyre az ellenőrzés során nem találtak racionális indokokat. Mindezt az alapítói célokkal ellentétesen, magántőkealapok közbeiktatásával tette. Megállapították azt is, hogy az alapítvány kurátorai nem dolgoztak ki megfelelő kontrollrendszert az Optima és a hozzá tartozó cégek gazdálkodásával kapcsolatban, továbbá, hogy a cég kockáztatta a rábízott vagyont. Több százmilliárd forintot fektetett be ugyanis két külföldi ingatlancégbe, amelyhez banki hitelt is felvett. Ezek a cégek a vásárlás óta sokat veszítettek az értékükből, és emiatt a vásárláson összességében jelentős vagyont bukott el az alapítvány.

Még a fideszes szavazók 46 százaléka szerint sem helyes, hogy a már korábban bevezetett adókedvezményekhez hasonlóan a mostani intézkedés is a tehetősebb családokat segíti nagyobb mértékben – derült ki a Publicus Intézet lapunknak készített felméréséből.