Hűtlen kezelés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével is meggyanúsította a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet volt igazgatóját – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség Népszavának is eljuttatott keddi közleményéből.
E szerint az eddig emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsított Juhász Péter Pál 56,5 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott a Szőlő utcai javítóintézetnek azzal, hogy munkáltatóként és az általa irányított intézmény három fiatalt valótlanul kitöltött papírokkal és jelenléti ívekkel, tényleges munkavégzés nélkül foglalkoztatott.

Juhász Péter Pált 2025 májusában tartóztatták le emberkereskedelem és kényszermunka miatt úgy, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság )SZGYF) korábban még bántalmazás miatt jelentette fel. Igazgatói ténykedéséről a volt Tegyesz-vezető, Kusllits Gábor adott egy messzire visszhangzó interjút a Válasz Online-nak, amelyben a Fidesz-KDNP legfelső köreiig érő botrány, az úgynevezett Zsolti bács-ügy lett. Eközben az ügyben megszólaltak Juhász Péter Pál szexuális visszaéléseinek az áldozatai is, a javítóintézeti exigazgató minden jel szerint kiskorú lányokat is futtatott prostituáltként.
Házasságkötéssel, 17 évesen került ki a gyermekvédelmi rendszerből az a lány, akit a gyanú szerint Juhász Péter Pál prostitúcióra kényszerítettJuhász Péter Pál áldozata: Hiába mondják azt, hogy nincsen kiskorú, rengeteg gyermekről beszélhetünk„Akkor eltussolt ügyek” – A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője még bántalmazás gyanújával tett feljelentést a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója ellen
