Oroszország ukrajnai inváziója átformálta a hadviselést, döntő szerepet kapott a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása

A Putyin-rezsim az általa tervezett villámháború helyett 2023 végére egy felőrlő háborúban találta magát. A hagyományos, nagy tűzerejű fegyverek (harckocsik, vadászgépek, hadihajók) súlyos veszteségekkel járó bevetésével szemben teret nyert az új technológiák, mindenekelőtt az olcsó pilóta nélküli eszközök alkalmazása, megkérdőjelezve a hadviselés eddigi költség-haszon számításait is.

Oroszország kezdettől az Irántól vett Sahid drónokkal, majd azok saját gyártású változataival (Gerany) támadta az ukrán városokat, míg Ukrajna a kereskedelemből beszerezhető, képernyőről irányítható FPV-drónokkal szerzett fölényt a frontokon, és a Nyugattól kapott rakéták mellett saját fejlesztésű tengeri drónjaival szorította ki az orosz hadiflottát a Fekete-tenger nyugati medencéjéből.

Mindez alapvetően változtatta meg a taktikai és műveleti tervezést. A hagyományos frontvonal elmosódott, a front drónokkal ellenőrzött, akár 20 kilométer széles sávjában a harcjárművek túlélése a nullához közelít és rémálommá vált a drónok elől rejtőzködő katonák élete. Rendkívül nehézzé vált a katonák ellátása és a sebesültek kimenekítése is. Ezeket a feladatokat gyakran szintén csak speciális robotjárművekkel tudják végrehajtani. Ismerünk példákat arra, hogy egy mesterséges intelligencia (MI) vezérelte ukrán szárazföldi drón képes egy géppuskával hetekig tartani harcállását, vagy arra, hogy orosz katonák csoportjai adják meg magukat egy hangszóróval felszerelt légi drónnak.

Ez ellen orosz oldalon kezdték tömegesen alkalmazni az optikai szálas FPV-drónokat, amelyek az orsójukról letekeredő, 20-25 km hosszú, alig látható vezetéken keresztül irányíthatók. Csapásmérő drónjait pedig mindkét fél úgy fejlesztette tovább, hogy amikor elvesztik a rádiókapcsolatot, az MI veszi át célba juttatásukat.

David Kiricsenko, a brit székhelyű Henry Jackson Társaság elemzője nemrég az ausztrál ASPI stratégiai intézetnek írt cikkében felidézte, hogy Ukrajna decentralizált beszerzési és startup ökoszisztémája a háború első éveiben lehetővé téve az egységek és az önkéntesek számára, hogy a bürokráciát megkerülve, gyorsabban lássák el a csapatokat és ösztönözzék az innovációt. Az új harctéri technológiák ciklusváltása így a 2022-es hét hónapról 2025 elejére alig négy-hat hétre csökkent. De mostanra ez a modell mostanra korlátokba ütközött, mert „inkompatibilis rendszerek állatkertjét” hozta létre, miközben a gyártás felfuttatása és a drónüzemeltetők képzése továbbra is problémát jelent.

Az orosz hadvezetés pedig gyorsan tanult a hibáiból, amit bizonyított a dróngyártás fokozásának képességével, és Oroszország sok tekintetben technológiai előnyökre is szert tett. Az ukrán hírszerzés jelentése szerint a Kreml ma már akár havi 2700 Sahid drónt is tud gyártani, és egy-egy átfogó légitámadásában több száz ilyet indít az ukrán városok ellen. Kijev ezt aligha tudja kivédeni több millió dolláros rakétákat használó légvédelmi ütegek további beszerzésével, ehelyett drónelfogó drónok gyártásába fektetett be, amelyek egyelőre sikeresnek bizonyultak.

Vitalij Goncsaruk, az Ukrán Mesterséges Intelligencia Bizottság korábbi elnöke azonban úgy nyilatkozott Kiricsenkónak, hogy jelenleg „nem az innováció a döntő tényező”. „A valódi verseny ma a méretezésben folyik – a többlettermelés képességében.” És Oroszország hatékonyabbá vált a sikeres gyártási megoldások felfuttatásában.

Ukrajna továbbra is innovációra törekszik, egy Amazon-stílusú fegyverrendelési platformot fejleszt, amely átalakítja a frontvonalbeli beszerzési ciklusokat. A számítógépes környezetben folytatott három évi háború közben tengernyi adatot generált légi, űrbeli, földi és kiberforrásokból, s ezeket már mindkét fél használja a harctéri és drónműveletek alakítására. „A historikus adatokhoz való hozzáférés lehetővé teszi olyan (MI-)eszközök létrehozását, amelyek hatékonyabban tudnak tervezni, vagy másodpilótaként működhetnek a jövőbeli döntéshozók számára” – mondta Goncsaruk, aki szerint Oroszország hasonló megközelítéssel próbálkozik.

A háború egyre inkább technológiai versennyé vált. Ukrajnának pedig azt is előre kell jeleznie, hogy mely technológiai megoldások fognak működni a jövőben, és ennek megfelelően kell felkészülnie. Nem engedhet meg magának hibákat, mivel mindenképpen lépéselőnyben kell maradnia.

Harctéri tanulságok és a fölény hajszolása

 A hadszíntéri tapasztalatok kincset érnek a világ hadiipara számára, hiszen lehetőséget adnak fegyvereik sérülékenységének feltárására és a további fejlesztési irányok kijelölésére. Így van ez az ukrajnai háborúban is. Nem kétséges, hogy a csapásmérő Sahid drónjai licencét Oroszországnak átadó és az ottani gyártás beindítását segítő Irán maga is hozzáfér a bevetési tapasztalatok mentén felgyorsult orosz fejlesztések eredményéhez, ahogy Észak-Korea is értékes adatokhoz juthat a Moszkvának szállított KN-23 ballisztikus rakétáinak hatékonyságáról.

Németország, amely 2023-ban másokkal együtt felújított Leopard 1-es és 2-es harckocsikat küldött a megtámadott Ukrajnának, két hete jelentette be, hogy kezdetnek 123 új fejlesztésű Leopard 2A8 harckocsit rendelt hadserege számára, s azokat várhatóan 2027 és 2030 között át is veheti. A KNDS csoport tankját a drónok uralta ukrajnai hadszíntér tanulságai alapján megerősített páncélzattal, az izraeli Rafael cég aktív védelmi rendszerével és a hálózatos működést biztosító intelligens eszközökkel látták el. A hadászati cél, hogy megerősítsék velük a NATO keleti szárnyát, ezért az első egység, amely ezeket megkapja, a Litvániában állomásozó 45. páncélos dandár lesz.

A védelmi ágazatuk fejlesztését évtizedekig elhanyagoló európai szövetségesek ugyanakkor nagy fantáziát látnak a gyorsan bővülő ukrán drónképességek átvételében, s több megállapodást kötöttek már Kijevvel pilóta nélküli eszközök közös gyártásáról. Az egyik legújabb ukrán fejlesztést néhány napja mutatta be a gyártó Wild Hornets cég, amelynek Sting elfogó drónjai 315 km/h sebességükkel képesek beérni és megsemmisíteni az új orosz Gerany-3-as sugárhajtóműves drónt is, s az elmúlt két hónapban már több mint 200 Sahid és Gerbera típusú drónt lőttek le. Ez talán fordulatot hozhat abban, hogy drága légvédelmi és levegő-levegő rakéták helyett alacsony költségű drónokkal lehessen levadászni az Ukrajna elleni légitámadásokhoz százával bevetett orosz öngyilkos drónokat.

A világ vezető katonai hatalmai ugyanakkor a jövő stratégiai fölényének biztosításán is dolgoznak, s ebből nem maradhat ki az űrfegyverkezés. E téren a fő törekvés az ellenség hadászati jelentőségű hírszerző és távközlési műholdjainak kiiktatása. A rakétákkal való kilövés módszerét Kína, Oroszország és az Egyesült Államok is kipróbálta már az elmúlt években. De folynak a kísérletek olyan, a műholdak zavarását vagy megrongálását szolgáló lézer- és mikrohullámú fegyverekkel is, amelyeket űreszközökre lehetne telepíteni.

A jövő egyik legígéretesebb haditechnikai eszközei kétségtelenül a lézerágyúk lehetnek. Ilyenek az amerikai hadiflotta HELIOS és a brit DragonFire rendszerei, amelyeket leginkább drónok, rakéták és gyors támadó járművek elfogására szántak. A szüntelen orosz légitámadásoktól sújtott Ukrajna is bevetett már kísérleti lézerágyút. Ezt először Vadim Szuharevszkij ezredes, a hadsereg drónerőinek parancsnoka említette tavaly decemberben, egy Trizub nevű, két kilométeres magasságig hatékony rendszerről beszélve. Idén augusztusban pedig a Fulltime Robotics cég mutatta be hordozható SlimBeam lézerét.

A különálló célpontok gyors egymásutánban való megsemmisítésére alkalmas lézerágyúk legfőbb előnye az alacsony költség, mivel minden lövésük csak az adott feladathoz való energiaimpulzus előállítását igényli, szemben az állandó utánpótlást igénylő hagyományos fegyverek lövedékeinek tervezési, gyártási, tárolási, karbantartási és szállítási költségeivel.

Visszakanyarodva a pilóta nélküli eszközökhöz, az Egyesült Államok globális légi fölényének megújításához álmodta tovább a bennük rejlő egyik lehetőséget. A Fehér Házba 47. elnökként visszatérő Trump márciusban jelentette be az USA első 6. generációs vadászgépét, az F-47-et, mondván, hogy azt a Pentagon nélkülözhetetlennek tekinti egy Kínával szembeni konfliktus megvívásához. A Trump-adminisztráció által preferált Boeing konstrukció szenzációnak szánt újdonsága, hogy együttműködő harci drónokat ígérnek hozzá kifejleszteni, ami csökkentheti a légierő veszteségeinek kockázatát. Elemzők szerint azonban az F-47-es program teljes költsége több száz milliárd dollárra is rúghat, ami kérdésessé teszi ezt a döntést, miközben a tervezésben egyre központibb szerepet kapnak a drónok és az űrhadviselés.

És hogy az F-47-es program az éles fegyverkezési versenyben aligha biztosíthatja Amerika elképzelt „következő generációs légi fölényét”, azt mi sem mutatja jobban, mint a török ​​Baykar védelmi vállalat vasárnapi bejelentése. Eszerint Törökország első pilóta nélküli harci repülőgépe, a Bayraktar Kizilelma kategóriájában világelsőként látótávolságon túlról – egy radar segítségével – levegő-levegő rakétával talált el egy légi célpontot. A TRT World hírcsatorna látványos képsorai szerint a Kizilelma öt F–16-os vadászbombázóval kötelékben repülve hajtotta végre a feladatot.