Székely-Balogh Szilvia: Mire jó a gomba?

Azért nem szeretek összefutni a szomszédasszonyommal, mert csak a főzésről tud beszélni. Ez még nem lenne akkora probléma, de szeretne is beszélni róla. Mindenáron. Kapkodva kotorászom a zsebemben a kulcsom után. Még a cipőfűzőm is lóg, de rohanok a laborba, ezért úgy döntök, elég lesz a buszon bekötni, addig csak nem esek hasra. A kulcszörgésre azonnal résnyire nyílik a szomszéd ajtó, és már ott is van Rózsika feje, először a homloka jelenik meg, aztán az orra, kitüremkedik a nyaka, aztán már teljes valójában mellettem áll, és folyik bele az életembe a sűrű olajszaggal együtt, ami a nyitott ajtaján át kúszik elő lassan, alattomosan.
– Andrea, drágám, de jó, hogy látlak. Mesélni akartam neked, hogy kipróbáltam végre azt az új receptet, a Horváth Ilona-félét.
– Horváth Ilona nem az, aki azt a régi recepteskönyvet írta? A nagymamám polcán is ott van.
– Jól tudod, drágám. De soha ne feledd: Ilona mindig tud újat mondani. A panírja egy álom. De hát ezt te is biztosan tudod.
– Nem igazán. Most ne haragudj, Rózsika, de el fogok késni.
– Rendben, rendben. Csak még annyit, hogy fehérborecet.
– Tessék?
– Az a titkos összetevő. Meg kell forgatni benne a gombát ahhoz, hogy...
Lekéstem a buszt. Ezt rögtön láttam, és ha már így alakult, úgy döntöttem, hogy most az egyszer a kezembe veszem a beszélgetésünk fonalát.
– Ó, a gomba! – kiáltottam fel. – Igazad van, Rózsika, a legcsodálatosabb teremtmény a Földön.
– Hát, igen. Főleg, ha fehérborecetbe…
– De hát, ezt neked nem kell magyaráznom, hiszen te is egy igazi mikológus vagy.
– Én aztán nem, ezt kikérem magamnak.
– A mikorrhizásakat kedvelem egyébként a legjobban, a szimbiózis egy csodálatosan szívet melengető dolog. Lenyűgöz, ahogy a gomba micéliumából kiinduló hifák behálózzák a gazdanövény gyökereit.
– A cafkák…
– Nem is biztos, hogy nők. Azt hallottad, hogy egy új kutatás harminchatezernél is több nemet állapított meg náluk?
– Hová fajul ez a bolond világ már?
– Olyan ősi tudás övezi őket, amit kár lenne elveszítenünk. Azt ugye tudod, Rózsika, hogy minden gombát meg lehet enni? Egyszer. De viccet félretéve, ha én egyszer valakit el akarnék tenni láb alól, akkor megkínálnám ráncos tintagombával vagy illatos pereszkével. Én is ennék vele együtt, nem lenne semmi gond. Aztán megkínálnám a kedves vendégemet egy pohár borral. Én sosem iszom, ezért nem lenne feltűnő, hogy most sem teszem. Csakhogy ezeknek a gombafajtáknak a toxinjai alkohol hatására szabadulnak fel.
– Mennem kell, drágám. Meg kell főznöm a levest.
– Tapló.
– Mi?
– Az is megér egy kis tanulmányozást. Hallottál már, Rózsika, a taplászokról?
– Nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom, mit csinál egy taplász.
– Pedig régen minden faluban volt egy vagy kettő. És taplógombával foglalkoztak. Például a nőknek régen taplóból készítettek sok helyen betétet. Igen kényelmes volt vérzésekkor.
– Na, leég a…
– Tűzgyújtásra is használták. Napokig őrizte a parazsat a belsejében.
– Rántás. Rántást kell azonnal készítenem.
– Nincs kedved, Rózsikám, valamikor átjönni hozzám ebédre?
– Majd, persze. Legközelebb. Mostanában sok a dolgom.
– Rántok egy kis őzlábat. A kedvedért megnézem a Horváth Ilona-féle panírt.