Autokraták kezében a világ sorsa, világháború csak a szó klasszikus értelmében nincs még

A mindennapi háborús riogatás és állandósult félelemkeltés közepette nem hálás feladat a világszerte zajló és/vagy készülőben lévő fegyveres konfliktusokról írni. Egy kicsit olyan, mint a klímaválságról beszélni. Hiába dőlnek meg a negatív klímarekordok évről évre, hiába kongatják a szakértők egyre hangosabban a vészharangot, azt a kevés eredményt is elkezdtük fokozatosan felszámolni, amit eddig sikerült elérni. A klímavédelem drága mulatság; a gazdasági szereplők azonnali profitban, a döntéshozók pedig voksokban gondolkodnak, vezérelvük „a majd lesz valahogy holnap is”, de addig is a soron következő választást kell megnyerni. Amit viszont egyre nehezebb a rövidtávú profitcsökkenés miatt lázongó nagy gazdasági szereplők és a klímahisztériát kiáltó populistáknak bedőlő, többletkiadások által sújtott gazdák és kisvállalkozók össztüze közepette.

Valami hasonló zajlik a biztonságpolitika területén is. A globális fenyegetettség növekszik, a különböző mutatók egyre gyászosabbak, a negatív rekordok ugyanúgy sorjáznak, mint a globális felmelegedés kapcsán. Az elhatalmasodó mesterséges félelemkeltés, a közösségi média-manipulációk egyre inkább két táborra osztják az embereket: olyanokra, akik legyintenek és „háborús hisztériának” tartják a fenyegetettségről szóló figyelmeztetéseket, illetve olyanokra, akik folyton az emberiség végét jelentő nukleáris katasztrófa miatt szoronganak és máris harmadik világháborút vizionálnak.

A modern hadviselés új formái – a kiber-, a hibrid- és a gazdasági, kereskedelmi háborúk – mellett a II. világháború utáni nyolc évtized viszonylag békés világrendjét biztosító nemzetközi jogrend Donald Trump januári hivatalba lépésével megingott. Az amerikai elnök semmilyen nemzetközi (minden ország számára kötelező) szerződést nem tart kötelezőnek magára nézve, sorra rúgja fel vagy hagyja figyelmen kívül azokat, kilépteti az USA-t a korábban aláírt egyezményekből, illetve a nemzetközi szervezetekből. A fennálló nemzetközi jogrendet épp a világ vezető demokráciája kérdőjelezte és ingatta meg leginkább. A bizonytalanság pedig a nemzetközi konfliktusok legfőbb üzemanyaga.

A világ legveszélyesebb jelenlegi háborújának, Oroszország Ukrajna elleni agressziójának a lezárását Donald Trumptól várja a világ egy része. Hogy mennyi esély van erre? Oroszország nemcsak diktatúra, hanem atomhatalom is, amelynek vezetése nem ódzkodik a nukleáris zsarolástól sem. Nyilván ez teszi leginkább félelmetessé ezt a konfliktust. A II. világháború óta Oroszország volt az első olyan agresszor Európában, amely területi haszonszerzés céljából háborút robbantott ki egy szomszédos országgal szemben. A „béketábor” pedig attól a Trumptól várja a békét, aki a legfontosabb NATO-tagállam elnökeként maga is konkrét területi igényt fogalmazott meg egy másik NATO-országgal, Dániával szemben, Grönland szigetét követelve.

Az amúgy is rohamosan eszkalálódó globális feszültségre Trump második elnöksége kétségtelenül ráerősített. A számok és a kilátások egyaránt lesújtóak. A 2025-ös Global Peace Index (GPI) 0,36 százalékos romlást mutat a világ országainak átlagos békeszintjében, ami ugyan első látásra nem tűnik tragikusnak, csakhogy egy közel két évtizede halmozódó állapot súlyosbodik tovább. Ez már a hatodik egymást követő év, amikor jelentősen megingott a globális béke, úgy, hogy az utóbbi 17 évben 13 esetben romlott és egyetlen évben sem javult átlagosan a helyzet, legjobb esetben stagnált. A nemzeteket és régiókat békességük és közbiztonságuk relatív helyzete alapján rangsoroló GPI legfrissebb jelentése szerint a globális stabilitás romlása elsősorban a politikai instabilitásban, a konfliktusok számának és intenzitásának, illetve az általuk okozott halálesetek számának és intenzitásának jelentős növekedésében, valamint a geopolitikai széttöredezettség növekedésében jelentkezik.

Az ausztráliai székhelyű független agytröszt, az Institute for Economics & Peace (IEP) által 2008 óta minden évben összeállított GPI a legösszetettebb – 23 szempontot figyelembe vevő – mutató a nemzetközi biztonsági helyzetről.

A gyorsulás 2014 óta vált látványossá, ebben az időszakban összességében 100 ország biztonsági helyzetében történt negatív elmozdulás és csak 62 országban volt javulás. (Véletlen egybeesés vagy nem, de Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet és kezdődött el a donbászi háború.)

Ez a háborús veszély Európából nézve nem volt közvetlenül érzékelhető egészen 2022. február 24-ig, amíg Oroszország meg nem támadta Ukrajnát, holott a globális biztonságot alapjaiban aláásó folyamatok évek óta javában zajlottak. Sőt, többszörös áttételekkel éreztették a hatásukat az öreg kontinensen is, napnál világosabban bizonyítva, hogy akárcsak a klímaváltozás, a társadalmi kataklizmák sem állíthatók meg a nemzetállami határokon, a legtávolabbi fegyveres konfliktus előbb-utóbb a „mi háborúnk” is lehet/lesz. Erre az egyik legjobb példa a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam terrorcsoport rémuralma. A 2011 márciusában kezdődött szíriai polgárháború menekültjei kezdetben a szomszédos államokban kötöttek ki, mígnem az Iszlám Állam 2013–14-es felemelkedése következményeként elindult az a menekültáradat, amely máig tartó politikai földrengést, átrendeződést okozott Európában. Míg a 2008-as pénzügyi-gazdasági világválság a populizmus térnyerését eredményezte világszerte, a 2015-ös szíriai háborús-migrációs válság pedig a szélsőjobbot hozta vissza a politikai erőtérbe annak minden negatív velejárójával együtt.

Mindennek a politikai nyertesei máig a migráció megfékezésével, a rendteremtés ígéretével biztosítják támogatottságukat, holott talán ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy e jelenségek az ígért adminisztratív intézkedésekkel nem, vagy csak ideig-óráig fékezhetők meg. A fegyveres konfliktusok ugyanis politikai, etnikai, vallási, gazdasági, területi viták miatt, valamint az erőforrások, és hovatovább a víz birtoklásáért folynak, és mindaddig, míg a kiváltó okok nem szűnnek meg, a következmények sem védhetők ki – a háborúk, a diktatúrák, a szegénység, a víz- és élelemhiány elől mindig is menekülni fognak az emberek.

A globális biztonsági helyzet talán még sosem volt ennyire forró és összetett. Az idei számok még nem véglegesek, de nagy az esély arra, hogy a 2024-es negatív rekordok megdőlnek. A II. világháború óta tavaly emelkedett a legmagasabb szintre a háborúk és a fegyveres konfliktusok száma. A svéd Uppsalai Egyetem erőszakkal és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó adatgyűjtő programja, az Uppsala Conflict Data Program (UCDP) idén júliusban közzétett kimutatása szerint jelenleg 61 fegyveres konfliktus zajlik a világ 36 országában. Vannak közöttük államközi, államon belüli, valamint nem állami konfliktusok, utóbbiakhoz a terrorszervezetek támadásait szokták sorolni. Több országban viszont párhuzamos fegyveres konfliktusok is folynak, közülük jelenleg 11 minősíthető háborúnak.

Az UCDP jelentés kiemeli, hogy aggasztó trenddel állunk szemben. Rendszerszintű, strukturális globális változás zajlik: 2010 óta az államokat érintő konfliktusok száma közel megduplázódott, a halálesetek száma pedig meg ötszöröződött. Az egyre pusztítóbb folyamat minden évben újabb és újabb negatív rekordot hozott: 2020-ban 57, 2022-ben 56, 2023-ban 59, 2024-ben pedig 62 fegyveres konfliktust.

A ruandai népirtás a leghalálosabb konfliktus volt a II. világháború óta, közel egymillió áldozattal, az idei pedig a XXI. század leghalálosabb éve lehet. A most elérhető statisztikák szerint ugyan 2022 volt a legpusztítóbb év az akkor kirobbant ukrajnai háború és a tigréi konfliktus (Etiópia) miatt, de ezek a statisztikák még nem számolnak a novemberben újra fellángolt szudáni háborúval.

Szudánban 2023 tavaszán újult ki a fegyveres konfliktus a hadsereg és egy helyi milícia, a háborús bűnökkel és népirtással vádolt Gyorsreagálású Erők (RSF) között, amely 2024 végéig összesen több mint 60 ezer halálos áldozatot szedett és 11 millió embert űzött el otthonából, miközben a világ jelenlegi legnagyobb éhínségét indította el. Idén novemberben újra fellángoltak a harcok, az RSF nyílt utcán gyilkolja a civileket, aki tud, menekül. A harcok még folynak, az áldozatok száma nő. Szudánban valóban szabályos népirtás folyik, az afrikai ország pillanatnyilag a világ legsúlyosabb humanitárius válságának színhelye.

Ez a tragédia mégsem került a nemzetközi politikai, társadalmi, médiafigyelem középpontjába, amelyet – Ukrajna mellett – változatlanul a gázai helyzet ural. Ugyanígy elsikkadnak a szíriai és esetenként az iraki kurdok elleni török légicsapások és támadások, holott a Közel-Keleten nem a palesztin állam hiánya az egyetlen feszültségforrás és igazságtalanság. A négy államban – Törökország, Irán, Irak és Szíria – szétszórt, de egybefüggő területen élő kurdok jogfosztottsága és elnyomása ellen nincsenek demonstrációk a nyugati demokráciákban, senki sem követeli a szabad Kurdisztánt.

Oroszország Ukrajna elleni háborúját azonban kellő figyelem övezi. Nem véletlenül. A világ legpusztítóbb és legveszélyesebb háborúja vélhetően jövőre is ez marad. De a legnagyobb veszélyt a globális biztonságra nézve az jelenti, hogy a főképp Afrikára jellemző törzsi, etnikai, lokális-regionális konfliktusok mellett

A legnagyobb bizonytalansági faktor továbbra is Donald Trump lesz, de az sem segíti a háborús fenyegetettség enyhülését, hogy bár a világ első számú hatalma változatlanul az Egyesült Államok, a másodvonalban olyan multipoláris erőtér alakul, amelynek szereplői mind regionális hatalmak, ugyanakkor diktatúrák vagy autokráciák, tekintélyelvű kormányzatok: Kína, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia. A jövő biztonsága, a rettegett harmadik világháború tulajdonképpen ezeken a szereplőkön múlik.