- Mindannyian rajongunk a karácsonyért, ezért már hetekkel előre elkezdődik a díszítés, és általában a fa is áll már december második-harmadik hetére.
- mondta Mészáros Lőrinc felesége a Blikknek.
Az üzletasszony és a lánya már hetek óta díszíti a lakást, az elmúlt napokban pedig a karácsonyi menü egy része is elkészült.
– A bejglit hagyományosan, napokkal korábban együtt készítjük.
Idén – ezt büszkén mondhatom – remekül sikerült, nem repedt meg, pedig tele van töltelékkel!
– mondta Várkonyi, aki azt is elárulta, hogy javarészt maga készíti az ünnepi menüt, amelyhez a tradicionális fogások mellé gesztenyés-szilvás bélszín vagy libamáj is társul a 24-i ebéden, akkor érkeznek a szülők, a gyerekek és az unokák.
A nagy családi összejövetel 25-én lesz vidéken, ahol már Mészáros Lőrinc lesz a konyhafőnök, aki felesége szerint ebben a szerepkörben is megállja a helyét.
– Amíg otthon én irányítok a konyhában, szabad tűzön a férjem a profi. Hajnalban már felkel, majd kemencében, bográcsban készül a vaddisznópörkölt, a fácánleves és mindenféle vadhúsok, 25-én ugyanis az egész család összeül, ami bizony több mint 40 embert is jelenthet.
Karácsony második napján hagyományosan Várkonyi Andrea családtagjait látogatják végig Szegeden.
Az interjúból kiderül az is, hogy a Mészáros-Várkonyi házaspár nem híve a kapkodásnak, az utolsó pillanatos impulzusvásárlásnak. Természetesen az ajándékok már becsomagolva várnak az átadásra.
– Nem az érték a lényeg, az a fontos, hogy személyre szabott legyen az ajándék, legyen valami kötődés, utalás egy régi emlékre vagy kedvencre. Szeretem azt érezni, hogy az ajándék mögött van gondolat, és a férjem ezen a téren is kreatív, roppant figyelmes férfi
- mondta Várkonyi. De elárulta azt is, hogy az ajándékok mellett egy hatalmas vörös rózsa csokorra is számíthat, hiszen amióta összeházasodtak annyi szál vörös rózsát kap a hónapfordulón, ahány hónapja házasok.
- Mivel szeptember 24-én volt az esküvőnk, így december 24-én is van mindig egy rózsacsokor a karácsonyi díszek mellett. Függetlenül attól, hogy éppen nincs karácsony, illetve egyáltalán Magyarországon vagyunk-e, esetleg egymástól távol, a csokor mindig eltalál hozzám, s legutóbb, novemberben már 50 szál rózsa alkotta.

