Erősíteni akarta, de akár gyengítheti is az egyházi kötődéseket az Orbán-kormány

Magyarországon az emberek egyre kevésbé követik az egyházi tanításokat és egyre kevésbé kötődnek egyházi intézményekhez. Az ilyen értelemben vett hívek aránya folyamatosan csökken, miközben egyre többen valamifajta individuális vallásosságot éreznek a magukénak. Ezzel párhuzamosan azonban az egyházi intézmények egyre nagyobb társadalmi szerephez jutnak – hívta fel a figyelmet egy ellentmondónak tűnő folyamatra Vancsó Anna szociológus, aki az egyház és állam viszonyával, vallás és politika kapcsolatával foglalkozik.

Az egyházak térnyerésének egyik jele, hogy sorra vesznek át állami fenntartású intézményeket. Vancsó Anna hangsúlyozta, hogy ezt esetenként nem az egyházak kezdeményezik: az intézményeket az állam vagy az önkormányzatok adják át számukra. A megállapítás elsősorban iskolákra vonatkozik, de érvényes kórházakra, gyermekvédelmi és idősgondozó intézményekre is. Nemcsak az oktatásban, hanem a szociális szférában is erős az egyházak jelenléte.

Utóbbi illeszkedik az egyházak korábbi, a szocialista rendszer előtti társadalmi szerepkörébe, és megfelel a mai társadalom elvárásainak is.

Az aktuális kormány azt kommunikálja, hogy a kereszténység fogalmát kulturális értelemben használja, ettől még az állam és az egyház továbbra is szétválasztva működik Magyarországon, a vallás nem játszik szerepet a döntéshozatali mechanizmusokban. A gyakorlatban viszont ezeket a szempontokat nem könnyen lehet különválasztani – állapította meg Vancsó Anna.

Az egyházi és a világi élet – olykor kényszerű – találkozása óhatatlanul konfliktusokkal is járhat. Ha valamelyik egyház átvesz egy kórházat, akkor mondhatja-e, hogy nem hajlandó abortuszt elvégezni, mert az szembemenne a hitével, erkölcsi és vallási meggyőződésével? Akadtak példák erre, még akkor is, ha a Társaság a Szabadságjogokért állásfoglalása szerint kórház nem mondhat ilyet.

„Nem nagyon tudjuk, mi történik a gyakorlatban, konkrét esetek nem kerülnek nyilvánosságra” – fogalmazott Vancsó Anna. Elvi síkon gondolkodunk arról, milyen feszültségekhez vezethet egy szekuláris társadalomban, ha nem vallásos emberek kapcsolatba kerülnek az egyházi kézbe adott – korábban állami – intézményekkel. Nehézségek persze, más országokban is adódnak ebből, a magyar helyzet annyiban speciális, hogy nálunk az egyházak egyre kevésbé autonómok, vagy egyre kevésbé jelennek meg a nyilvánosságban, de a társadalmi befolyásuk egyre növekszik.

Ennek hatására a vallás felé fordulnak az emberek? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem így van, Vancsó Anna megjegyezte: a folyamat elején vagyunk, még nem lehet tudni a végleges választ.

Az iskolaátvételek látványos ellentéteket nem szülnek, inkább mindenki próbál alkalmazkodni a körülményekhez. A szülők jellemzően elfogadják, hogy állami iskola helyett egyháziba járatják a gyereküket, az egyházak pedig tudomásul veszik, hogy állami iskolát vettek át, így azt sem várják el, hogy az addig nem vallásos pedagógusok egyik pillanatról a másikra istenhívővé váljanak.

Amikor az Orbán-kormány bejelentette, hogy „kötelezően választható” tantárggyá tenné az etikát és a hittanoktatást az általános iskolákban, Erdő Péter bíboros nem lelkesedett az ötletért. Attól tartott, hogy ennek bevezetése elsorvasztaná az egyházközségek által szervezett, iskolán kívüli hitoktatást. Aggodalma nem volt alaptalan. Vancsó Anna elmondása szerint ma már kutatási adatokkal is igazolható, hogy csökkent az egyházközségi hittanra járó gyerekek száma, ami a szekularizáció mellett a hittanoktatás tantárggyá tételének következménye is lehet. A szülők jelentős része úgy gondolhatja, ha egyszer az iskolában úgyis van hittan, akkor nincs értelme elvinni a gyereküket tanítási idő után külön egyházi foglalkozásra. A kormány ebben a kérdésben is kedvezni akart az egyházaknak, de mégsem erősödött a hozzájuk való kötődés.

Magyarországon nem alulról jövő igény alakította ki a mostani helyzetet, hanem felülről érkező direktíva. A kormány azt állítja, hogy a politika nem szól bele a „legszemélyesebb közügynek” tartott vallásba, ezekkel a folyamatokkal mégis ezt teszi – hangsúlyozta Vancsó Anna. A kormány azonban nem biztos, hogy ezzel az egyházak előnyére szolgál. Nagyon sokaknak nemcsak az nem tetszik, ha az egyházak beavatkoznak a magánéletükbe, hanem az sem, ha a politika beavatkozik egyházi kérdésekbe, összefonódik egyház és politika.

A kilencvenes években – mondta a szociológus –, amikor az ország a demokratikus átmenet folyamatában volt, kutatása szerint a parlamentben leginkább arról folyt vita, hogy hol a helye a vallásnak, mit jelent a világnézeti semlegesség, létezik-e olyan egyáltalán. A kétezres években a kereszténység inkább kulturális faktorrá vált, amiről a politikusok úgy beszéltek, mint ami szervesen hozzátartozik a történelmünkhöz. A keresztény értékek emellett erős szociális dimenziót is kaptak, az egyházak tevékenységéből kiemelték a szegények megsegítését, a családok támogatását.

2010 után, főleg a migrációs válság idejétől kezdve a kereszténység elkezdett „mindent jelenteni”: civilizációt, kultúrát, hitrendszert, hagyományt. A jobboldali kormány a kereszténység által saját magát legitimálja, a baloldaltól ellenben megtagadja a jogot, hogy a vallást hivatkozási alapként használja.

Ennek negatív hatása is lehet – hívja fel a figyelmet Vancsó Anna. Ha ugyanis nagyon közel húzza magához az egyházakat az állam, akkor az egyházakban meglévő problémák és botrányok a politikai hatalomra is visszaütnek.