Vékony ecsetjével finoman olajfestéket visz fel egy idős férfi portréjára Gőgös Ágota restaurátor, miközben elmeséli, hogy a műhelyébe általában úgy érkezik egy kép, hogy hiányos, sérült vagy pereg róla a festék. – Ennél a férfiportrénál is az volt a probléma, hogy néhány helyen hiányzott róla az alapozó- és festékréteg, így több ponton is ki kellett egészíteni az eredetihez igazodva, hogy minél kevésbé legyenek láthatók a hiányok, melyek közül a legnagyobb az ábrázolt úrnak az orrnyergén volt – mondja.
De miért is kezd leromlani egy képnek a minősége? – Egy vászon- vagy fatáblakép is sok minden miatt kezd el károsodni, mivel az anyagok, amiket a festők használtak, is magukban hordozzák az öregedéssel járó degradálódást – mondja Gőgös Ágota, hozzátéve, a vászon mint szerves anyag vagy az olajfesték kötőanyaga is öregedhet, ezért gyakran előfordul, hogy egy régi festményréteg repedezik, a vászon szálai pedig savasodni kezdenek. – A károsodás attól is függ, milyen anyagot használt a művész: egy jobb minőségű vászon kevésbé hajlamos a savasodásra, de az 1900-as évek elején a megszorult festőművészek gyakran alkalmazták a legrosszabb minőségű, akár zsákvásznat is, amiben elsősorban zöldséget tároltak – meséli.
A restaurálás során tehát fontos, hogy milyen anyagú műtárgyat kell helyreállítani, ami még összetettebbé teszi a szakmát, így a restaurátorok is szakosodnak anyagfajták és technikák szerint. Gőgös Ágota például festményrestaurátor, és akár több hordozóra, fatáblára vagy vászonra készült művet is tud korrigálni. Az egyetemi képzésen több éven át tanulják, hogy a különféle korszakokban milyen festési technikák léteztek, és azok alapján a festményeket milyen módon és anyagokkal lehet a legjobban kiegészíteni. Az sem mindegy, hogy mozdítható-e a festmény, hiszen ha nem, akkor a restaurátornak a helyszínen kell azt helyreállítania, ami elég emberpróbáló feladat, főleg ha egy templomban kell heteket vagy hónapokat tölteni, amire olykor ősszel vagy télen kerül sor.
De hogyan is zajlik pontosan a helyreállítás? Amikor behoznak egy festményt a műterembe, akkor először szemrevételezik, hogy melyek a szembetűnő károsodásai, és felmérik, hogy például szükséges-e a vakkeret cseréje, és milyen konzerválási megoldásokkal lehet a képen javítani. – Mielőtt a tényleges munkára sor kerülne, fotótechnikai vizsgálatokat szoktunk végezni, például a képet UV-sugárzással megvilágítjuk, amivel a festett réteg fölé került lakkrétegek vagy átfestések láthatóvá tehetők – mondja a szakember, kiemelve, ha egy vászonra több egymást fedő képet is festettek, akkor akár röntgenfelvételt is kell készíteni a műtárgyról. Ezután kezdődik a helyreállítás, mely először a szennyeződések eltávolításáról szól, hisz az idők során azok a lakkrétegre rakódhatnak, de utóbbi is elöregedhet, sárgulhat, egészen sötétbarna is lehet, attól függően, hogy milyen gyantát használtak annak idején a lakkozáshoz. Ezt követően, ha szükséges a vakkeretről leveszik a képet, a hátoldalát porszívóval óvatosan letisztítják, majd konzerválják és visszafeszítik a keretre, és a festményre felvisznek egy elválasztó lakkréteget, miután sor került az alapozó hiányainak pótlására. – Erre az utóbbi rétegre azért van szükség, hogy a folyamat visszafordítható legyen, hisz elképzelhető, hogy ötven-száz év múlva szemléletváltás miatt a leendő tulajdonos arra lesz kíváncsi, hogy miként néz ki az eredeti mű, így azt a kiegészítést, amit a restaurátor felvitt a műtárgyra, viszonylag könnyen eltávolítják anélkül, hogy az eredetit megsértenénk – mondja Gőgös Ágota. Emellett fontos, hogy a restaurálás minden egyes lépését dokumentálják – írásban és fotón egyaránt –, hogy látni lehessen mi volt a kiindulási állapot, milyen beavatkozásokon ment keresztül a mű, és milyen a kész, restaurált állapot.
Szintén nagy kihívás a kortárs festmények helyreállítása, hisz sok esetben a restaurátorok találkoznak először azzal az anyaggal, melyet a művész felhasznált. – Ez bármi lehet, és nekünk ki kell találni a megfelelő helyreállítási folyamatot hozzá – mondja Gőgös Ágota, aki a Szépművészeti Múzeum Állományvédelmi és Restaurálási Osztályának vezetője is. Itt a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel, például operációs mikroszkópokkal tudják tanulmányozni a műtárgyakat, és megtalálni rajtuk a hibákat, illetve kitalálni, hogy milyen anyagokat lehet felhasználni a helyreállításhoz.
Előfordulnak kirívó helyzetek is, hisz például El Kazovszkij képei esetében a zöldséges hálótól kezdve a mézeskalácsfigurákon át a műanyag elemekig minden van bennük. – A kortárs művészek gyakran használnak gyorsan romló, efemer anyagokat, amelyek megőrzése már önmagában kihívás, például egy hullámkartonnak, ami rossz minőségű és könnyen savasodik. De ha egy ilyen műtárgy egy gyűjteménybe kerül, és restaurálni kell, azt nekünk ugyanúgy a legjobb tudásuk szerint kell helyreállítani – mondja a szakember, majd hozzáteszi: – Arra kell törekednünk, hogy minél lassabban menjen végbe az anyagok degradációja, de ha egy alkotás részét képezi egy szigetelőszalag, azt nem fogjuk tudni megőrizni évszázadokon át, mert idővel szét fog porlani, ahogy a műanyag elemek nagy része is. De mi megteszünk minden tőlünk telhetőt.
