Megkapó kis Facebook-kommentet időzített Sulyok Tamás ünnepi beszédének a megjelenéséhez Szántó Georgina, a köztársasági elnök volt kommunikációs igazgatója. Mint ismert, szilveszter helyett a köztársasági elnök újra karácsonykor állt Magyarország elé, aminek az alkalmából Szántó Georgina először kitett egy sóhajjal felérő Facebook-posztot arról, hogy „Bárcsak a szeretet ne ünnep lenne, bárcsak egész évben karácsony lehetne”, aztán egy kommentet is írt a bejegyzése alá.
Ez a komment arról szól, hogy Szántó Georginát idén „a szeretetet oly nagyon hirdető volt főnöke”, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkretette. Ígérete szerint a volt kommunikációs igazgató nemsokára közzéteszi az emlékeit a Sándor-palotában eltelt másfél évéről, amely alatt ő próbálta Sulyok Tamás szebbik arcát mutatni, de a köztársasági elnök nem kért ebből. „Az volt a mottója: »Neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?« Mondta ezt arra, hogy a féktelen pénzköltés, a felduzzasztott létszámokkal utazó delegációk, a szociális érzéketlenség állandó kritikusa voltam. Korábban ezt erényként értékelte (sok éven át dolgoztunk együtt az Alkotmánybíróságon), aztán számomra teljesen érthetetlen módon minden megváltozott, amikor köztársasági elnök lett. A jó szó ellenséggé vált, a tenni akarás bűn lett, a jobbító szándékú kritika üldözendővé vált” – fakadt ki Szántó Georgina, hozzáfűzve, régóta le szerette volna már ezt, de félt, mert a rendszer lejárat mindenkit, aki meg mer szólalni. „De már nem érdekel. Állok elébe bárminek” – zárul Sulyok Tamás volt kommunikációs igazgatójának a Facebook-kommentje.
Sulyok Tamás nagyrabecsülését fejezte ki Krasznahorkai Lászlónak, szerinte nyitott lelkület segít elviselni azokat, akik a napjainkat nehézzé teszikSzántó Georgina Sulyok Tamás régi bizalmi embere, az Alkotmánybíróság egykori kommunikációs igazgatója volt. 2025 szeptember 3-án távozott közös megegyezéssel távozott a Sándor-palotából. Ő volt az, aki a köztársasági elnök kommunikációs igazgatójaként egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrált Facebook-bejegyzésben selejtnek nevezte a Telexet, de még ő irányította Sándor-paolta kommunikációját akkor is, amikor Sulyok Tamás egyik ominózus Facebook-bejegyzéséből kitörölték az orosz szót a munkácsi rakétatámadás után.
A Sándor-palota kivizsgálta, mi volt a Sulyok-féle malőr, de az erről szóló közleményben sem sikerült leírnia, hogy Munkácsot az oroszok támadták megTávozott Sulyok Tamás kommunikációs igazgatójaKiderült, kik alkotják Sulyok Tamás államfői stábját, mindössze három vezető maradhatott Novák Katalin csapatából
