Donald Trump közvetlenül a megbeszélés előtt telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök korábban már jelezte Volodimir Zelenszkijnek: „addig nincs semmije, amíg én jóvá nem hagyom”. Februárban ez úgy hangzott: az ukrán elnöknek nincsenek kártyái. Az amerikai házigazda most lényegében ugyan ezt jelentette be, csak nem a tárgyalások közben „gurult el a gyógyszere”, hanem már jóval azok előtt.
A tárgyalásoknak egy érdemi eredménye volt: Zelenszkijnek és a – videókonferenciával bekapcsolódó – európaiaknak a tárgyalások során sikerült megakadályozni, hogy azok konfliktusba torkolljanak. Előrelépés azonban nem történt a területi kérdésekben (Ukrajna feladja-e a Donbasz maradékát; hogyan üzemeltessék az oroszok megszállta Zaporizzsja Atomerőművet). Kritikusabb, hogy az optimista nyilatkozatok ellenére a biztonsági garanciák terén sem történt lényegi haladás.
***
Végül is nem az amerikai elnöki szeszély változásairól van szó, hanem egy következetes álláspontról. Korábban még csak azon csodálkozott a világ józanabbul gondolkodó fele, hogy minek okán tekinti a Fehér Ház lakója csupán „konfliktusban álló feleknek” Oroszországot és Ukrajnát. Hogy miért nem egyértelmű számára: Oroszország az agresszor (és mára népirtó háborús bűnös), Ukrajna pedig a vétlen áldozat.
Trump számára ilyen fogalmak nem léteznek. Vannak a nagyok és erősek, akiknek „joguk van” – bármit is jelentsen ez. És vannak a kicsik és/vagy gyengék, akik vagy beállnak az amerikai vezetés mögé szövetségesként, vagy az ellenségévé válnak. Így vált Európa a legfőbb ellenséggé. Nem elég, hogy akadékoskodó „kis országok” gyülekezete, de az EU és a „Tettrekészek Koalíciója” (Coalition of the Willing) képesek még vissza is szájalni a Fehér Háznak holmi demokratikus értékekre, egyenlőségre, a határok sérthetetlenségére, az egyenlő szuverenitás elvére (lásd az 1975-ös Helsinki Záróokmányt) hivatkozva. Ezek a „semmirekellő” ukránok pedig nem átallnak egy követ fújni a „kulturálisan degradálódó Európával”.
A megfejtés ott lehet, hogy Trump számára nemcsak egyszerűen „konfliktusban álló felek vannak”, hanem az amerikai elnök mára lényegében Oroszország oldalára állt. A „konzervatív keresztény értékekre” hivatkozó ideológiai közeledés mögött durva nagyhatalmi és gazdasági érdekekről van szó. Amerika mindenek előtt üzletelni akar Oroszországgal, éhesen várja, hogy megszüntethesse a szankciókat, s az amerikai cégek visszamehessenek Oroszországba az orosz nyersanyagokhoz való hozzáférés reményében. Ezáltal még lazítva is az orosz-kínai kapcsolatokat.
Trump–Zelenszkij: állítólag közel van az orosz-ukrán háború befejezése, de a Donbász ügyében nem sikerült előrelépniA legfőbb amerikai döntéshozót ebbéli reményében nem zavarják saját államapparátusának információi, amelyek szerint eme elvárások meglehetősen irreálisak. Minden leépítés ellenére az amerikai külügy és a titkosszolgálatok még képesek reális helyzetértékelésre, azonban a vezetéshez ezek az információk nem jutnak el – igaz, ezek nem is érdeklik a döntéshozókat.
Az üzlet reményében Washington a leghalványabb mértékben sem fogja fel, hogy az egyik legfontosabb amerikai nemzetbiztonsági érdek lenne – szoros együttműködésben az európaiakkal – az orosz birodalmi törekvések feltartóztatása. Ami a jelen helyzetben Ukrajna támogatását jelentené, mivelhogy egyedül ő lenne képes megálljt parancsolni az oroszoknak, ha kellő katonai és gazdasági képességekkel rendelkezne.
Ukrajna semmi jóra nem számíthat Trumptól. Amint a The New York Times még december 28-án írta a floridai tárgyalás előtt: „az Egyesült Államok újraindította diplomáciai erőfeszítéseit a konfliktus rendezése érdekében”. Itt van a legnagyobb félreértés. Trump nem rendezést akar. Hanem csupán olyan stabilnak hitt fegyvernyugvást, amely lehetővé teszi az oroszokkal az üzletelést. (No meg esetleg egy Nobel-békedíjat.) Ha úgy látja, hogy ennek Zelenszkij az akadálya, akkor Kijevre gyakorol nyomást: „nincsenek kártyáitok”. Ha éppen Putyint gondolja akadálynak, akkor jön a fenyegetés az oroszokkal szembeni szankciókkal.
De eközben Trump számára az ukránok csupán a probléma, nem pedig a megoldás részei. Az igazi partner Putyin,
aki az amerikai elnök számára nem a probléma, hanem a megoldás része: vele akar üzletelni. E tekintetben Ukrajna és az európaiak csak zavaró akadályok. Ezért az a legnagyobb illúzió, ha bárki (beleértve az ukránokat) azt hiszi, alapozni lehet az amerikai elnök bármely ígéretére. Egy kedvezőbbnek látszó Oroszországgal kapcsolatos lehetőség, vagy akár illúzió felülírja azt, amit éppen most mond vagy ígér.
Ez mindenekelőtt az Ukrajnának nyújtandó amerikai biztonsági garanciákat illeti. Ilyenek csak addig vannak, ameddig azok megfelelnek Trump pillanatnyi érdekeinek. Ezekre nem lehet és nem szabad tartós békemegállapodást alapozni. Ráadásul semmi érdemit nem tudni e garanciákról. Olyan biztosítékokat – értsd: katonai beavatkozás – Washington nyilván nem ad, amelyekkel fegyveres konfrontációt kockáztat Moszkvával. Kizárható európai (NATO) békefenntartók telepítése is, mert azokat az oroszok megtámadnák: Lavrov orosz külügyminiszter szerint „legitim célpont” lennének.
Az oroszokat katonailag megállító egyetlen valós opció Ukrajna erőteljes felfegyverzése lenne, ez pedig kockáztatná az amerikai üzletelést az oroszokkal.
Bármi egyéb „garancia” csak írott malaszt marad, ami lehetővé teszi Moszkvának katonai és politikai céljai elérését. Ha Trump valami ilyesmit rákényszerít Zelenszkijre, az orosz győzelmet és az ukrán elnök hazai bukását jelenti a belátható jövőben.
Érzik ezt az európaiak is. Nem véletlenül írta rögvest a tárgyalások után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke: a „haladás megszilárdítása érdekében (…) elengedhetetlen, hogy az első naptól kezdve sziklaszilárd biztonsági garanciák legyenek.”
Oroszországnak továbbra is tág játéktere nyílik Trump befolyásolására. Kijev nyilván nem megy bele olyan megegyezésbe, amely az orosz területi követelések elfogadását jelentené. A legfrissebb ukrajnai közvélemény-kutatások szerint a lakosság bő 60 százaléka számára elfogadhatatlan lenne az oroszok követelte terület feladása a békéért cserében. Moszkva eközben ragaszkodik eredeti háborús, az orosz alkotmányban is rögzített területszerzési céljaihoz. Ukrajna ez utóbbit értelemszerűen nem fogadhatja el. Így pedig Moszkva számára kézenfekvő Trump folyamatos „hintáztatása”. Az oroszoknak újra és újra csak a gazdasági mézesmadzagot és a békeszándékukat kell elhúzniuk az elnök orra előtt. Az ukrán ragaszkodás az ukrán területekhez így pedig végső soron csak ukrán akadékoskodás marad az amerikai elnök szemében.
Ilyen helyzetben meghatározó az európaiak Ukrajnának nyújtott támogatása. A saját források biztosítása mellett az a kérdés, Amerika ezt meddig teszi lehetővé. Azaz meddig hajlandó fegyvereket eladni az európaiaknak, hogy azután azokat továbbadhassák Ukrajnának. Külön probléma az amerikai hírszerzési támogatás – és annak legalább részbeni európai kiváltása. Enélkül az ukránok sok tekintetben megvakulnak: nem látnák pontosan a célpontokat. Van azért reményre okot adó körülmény: vannak olyan ukrán haditechnikai megoldások, amelyek megszerzéséhez komoly amerikai érdek fűződik.
Ukrajna túlélése szempontjából sarkalatos probléma a – részben a belga Euroclearnél kezelt – befagyasztott orosz vagyon.
Ez ugyan nem szerepelt a mar-a-lagói tárgyalások napirendjén, ám Amerika itt is a saját érdekeit nézi. A hirtelen és maradéktalan felhasználás nem lenne amerikai érdek – ez felbőszítené az oroszokat. A későbbiekre tartogatás inkább megfelelő. Hátha abból anyagilag is hasznot lehetne húzni.
Az a szempont nem merül fel, hogy egy lassan ezer milliárd eurós gazdasági pusztítást végző háborús bűnös agresszor pénzét kellene elvenni. Folyik a jogászkodás. A gyakran hallott, „akkor ez bárkivel megtörténhet” kérdése erkölcsileg álságos. Nem látszik, hogy bármely más ország hasonló háborús bűncselekmény elkövetésére készülne valamely szomszédja ellen. Viszont határozott figyelmeztetés lenne Kínának Tajvannal kapcsolatban: a katonai agressziónak gazdasági következményei vannak.
***
Az ukránok – és az őket támogató európaiak – a legtöbbet hozták ki a floridai tárgyalásokból: nem volt összeveszés. Annyit talán az amerikai elnök is felfogott, hogy egy újabb purparlé csak távolabb viszi céljától: az orosz üzlettől. Ezt leszámítva azonban nem jutottak előbbre. Az ukránok és az európaiak számára elfogadhatatlan a területi engedmény és a gyenge biztonsági garancia. Az oroszok szemernyit sem engednek területhódító céljaikból és kizárnak minden olyan biztonsági garanciát, amely más országok (értsd NATO-tagállamok) katonai részvételét jelentené. Így patthelyzet alakult ki, ami Moszkva számára a céljai lassú elérését jelenti a háború folytatásával.
Az egyetlen valós lehetőség az oroszok katonai megállítása marad. Ez Ukrajna hathatós katonai és gazdasági támogatása nélkül nem lehetséges: végső soron nemcsak Kijev, hanem Európa vereségéhez vezetne.
Megállapodott Ukrajna támogatásáról az Európai Unió, Magyarország, Szlovákia és Csehország kimarad a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételből