Zsuzsi indulása 6 éves korában történt, amikor szülei Tiszafüreden beíratták a helyi néptáncegyüttesbe. Itt egészen 18 éves koráig táncolt. Elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy a néptánc idővel nemcsak hobbi, hanem munka, illetve hivatás is lesz számára. Egyetemi évei alatt az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes tagja lett, és az egyik táncházban találkoztak a férjével.
Jocó néptánccal való kapcsolata is gyerekkorában kezdődött, a nyíregyházi táncművészeti szakközépiskola elvégzése után felvételizett Budapestre a Duna Művészegyüttesbe. Ekkor találkozott Zsuzsival.
„Asszony kell a falba…”
– Jocóval 2008-ban ismerkedtünk meg, majd három évvel ezután felkérést kaptunk Perbálról, hogy indítanánk-e náluk egy kezdő tánccsoportot. Itt megtapasztalhattuk, hogy nemcsak táncospárként, hanem táncoktatókként is jól kiegészítjük egymást. 2018 januárjában pedig – amikor elbúcsúztunk a perbáliaktól – Budapesten megalapítottuk a Tititát – emlékezett Zsuzsi.
A táncműhely első éveit a hagyományos tánctanítási módszerek kezdő felnőttekre szabása határozta meg.
Munkájuk során felismerték, hogy az örömtáncot táncolóknak nincs feltétlenül igénye a táncegyüttesekben szokásos tánctanulás során alkalmazott koreográfiák készítésére és fellépésekre, ezeket el lehet hagyni. A házaspár szerint így a néptánc több emberrel szerettethető meg a szabad tánc, az improvizáció képességének elsajátításával.
– Nálunk nemcsak a konkrét táncokat, hanem az alaplépéseket is megtanulhatják a jelentkezők, viszonylag gyorsan és egyszerűen. Míg ezt a kisgyerekek gyakran 6-7 évig is tanulják, egy felnőttnél rövidebb időt vesz igénybe. A magyar néptáncokra fókuszálunk, többek között oktatunk mezőségit, kalotaszegit, vajdaszentiványit és bonchidait, ezekre, mint a legnépszerűbb táncházi táncokra, folyamatosan igény is van – emelte ki Zsuzsi.
Kezdőktől az ínyencekig
Az utóbbi időben én is elkezdtem belekóstolni a néptáncba a Tititában. Már az első alkalommal éreztem az elhivatottságot Zsuzsi és Jocó oktatói tevékenységében. Jocó katonás „vezényszavai” inspirálják az embert, Zsuzsi pedig kecses jógamozdulataival mutat példát a végén a nyújtáshoz, relaxáláshoz. A tánc számomra is élményt jelentett, talán leginkább abban, hogy a párok hogyan tudják az együttműködést olyan tökélyre vinni, amivel szinte egy testként mozognak – illetve nem is mozognak, szinte már repülnek. A tudás, amit ott szereztem, jól jön a csángó táncházban is, ahova nemrég kezdtem járni.
– Bár oktatásainkat egy-egy táncanyagra szóló tanfolyamként hirdetjük meg, az évek folyamán kialakult egy rendszeres résztvevői körünk is. Azok közül, akik elkezdték nálunk teljesen kezdőként, fél év, egy év alatt megtanulták az alapokat, sokakat beszippantott a táncházak világa, és igényelték a továbbfejlődés lehetőségét. Évről évre jöttek új kezdők, és így elkezdett egymásra épülni több különböző szintű csoportunk, lettek kezdők, erős kezdők, középhaladók és haladók, sőt ma már ínyenc csoportunk is van. A célunk, hogy a táncosaink a nálunk elsajátított alapok birtokában nyugodtan el tudjanak menni Budapesten bármelyik nyílt oktatásra, tanfolyamra, illetve táncházba, mert
már tisztában lesznek a táncoktatás „szaknyelvével” és a néptánc alapmotívumaival, azzal, hogy mit takar a cifra, a höcögő, a bokázó vagy a lengető, hol milyen összekapaszkodási módok lehetségesek, a lányok hányféleképpen foroghatnak, mitől szólal meg egy férficsapás, és nem utolsósorban hogyan figyelünk a zenei ritmikákra, hangsúlyokra, lábrendre.
Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az örömtánchoz nem kell egy táncanyag összes figuráját ismerni. Ha valaki a tánc kereteit megtartva a saját figurakészletéből improvizál, ugyanúgy megéli a néptánc örömét – jegyezte meg Jocó.
Közösség és sokszínűség
A Tititában a hangsúly a saját élményen alapuló tanulásra, a testtudatosság fejlesztésére, valamint a táncra épülő közösségépítésre helyeződik. Tanfolyamaik között megtalálható a legtöbb táncházi tánc, a részvétel pedig minden korosztály számára nyitott. Rendszeresen szerveznek élő zenés táncházakat, „folkjóga” (nép- és világzenével kísért nyújtó-erősítő, testtudatot és mozgáskoordinációt fejlesztő) órákat, csapatépítő hétvégéket, minitanfolyamokat, valamint nyári táborokat is.
– 2024-ben gyerekkori barátnőm, Fekete Gabriella kezdeményezésére indult el a Tititában a népdalkör – meséli Zsuzsi. – Ahogy nálunk az örömtáncon, itt az „öröméneken” van a fókusz, tehát nem képzett hangú énekeseket várunk, hanem a közösségi népdaléneklés iránt érdeklődő táncos és nem táncos hátterű embereket. Külön örömünk, hogy a népdalkör alkalmait egyre gyakrabban élő zenével kíséri saját táncosainkból alakult zenekarunk.
A táncműhely mottója: „Néptánc szívvel-lélekkel”. A próbatermi foglalkozások mellett igyekeznek minden taggal tartani a kapcsolatot, személyesen is megismerni a résztvevőket, összetartani a csapatot. A táncos lábúak között mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő csoportot, egyben saját fejlődési útját. A férfiaknak és nőknek külön tartott tanfolyamok a női és a férfilépések gyakorlásán túl egyfajta női-, illetve férfikörérzetet is adnak a csoportnak.
A tánctanfolyamokon kulcsfontosságú a fokozatosság elve is: a „folkfitnesznek” keresztelt komplex bemelegítés, amely egyszerre ráhangolás, erősítés, tánctechnikai alapozás, majd a végén a nyújtás és a lazítás minden próbának részét képezi, amit mindenki úgy csinál egyénileg, ahogyan képességei engedik.
A tánc kiváló tréning fiatalnak és idősnek egyaránt. Sok résztvevő sportolásnak is tekinti a 90 perces táncpróbákat.
A közösségi együttműködés szinte azonnal elkezdődik, hiszen a táncok elsajátítása és begyakorlása csoportos oktatás keretében történik, több ember együttműködését igényli, beleértve az alkalmazkodóképességet, az egymásra figyelést. A műhely közössége támogató, sok esetben családias környezetet hoz létre, ahol nincsenek falak az emberek között. A leginspirálóbb pillanatnak én azt tartom, amikor a férfiak felkérik táncolni a nőket. Valójában egyszerű dologról van szó, még ha sokan félnek is tőle. Odamegyek a másikhoz, és felkérem táncolni, ennyi. Még ha nemet mond, akkor sincs semmi.
Irányok és lehetőségek
A táncműhely három alapelve az élmény, a közösség és a szakmaiság. Zsuzsiék számára a tánc nem elsősorban technikai követelmények összessége, hanem olyan komplex folyamat, amelyben a mozgástanulást közösségben élhetjük át. Egyszerre tisztelik a hagyományt és nyitottak a megújulásra.
A Tititá nem csupán táncosokat kíván képezni, célja az is, hogy olyan közösségi élményt nyújtson, amely hosszú távon formálja a résztvevők testtudatát, személyiségét és kulturális kötődését.
– Zsuzsival mi nem egyszerűen táncot kívánunk oktatni. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak lépéseket tanítsunk, hanem egyfajta szemléletmódot, attitűdöt is közvetítsünk, amelynek az ember hasznát veheti más tevékenységek során is – hangsúlyozta Jocó.
– Én már várandós voltam, mikor az első tititás „évfolyam” végzett. A táncműhelyt három kisgyerekünk nevelése mellett is folytattuk, a próbaterembe vittük magunkkal őket is – teszi hozzá Zsuzsi.
– A próbák végén csillogó szemek jelentik a legtöbbet nekünk, mert azt érezzük, hogy mi adtuk meg a táncosoknak a kezdőlökéseket a néptánc útján, a szabad tánc örömét, a másokkal együtt járt tánc élményét, amelyet a próbateremből a mindennapokba is tovább tudnak vinni.
– Számunkra a néptáncoktatás élethivatás, egyáltalán nincsen „munkaszaga”. Hiszünk az emberközpontú oktatásban, és célunk, hogy a résztvevők a nálunk töltött heti 90-180 percnyi táncpróba alatt olyan élményt kapjanak, hogy azt mondják magukban: „Úristen, alig várom, hogy hétfő legyen, hiszen a tánctól máris jól indul a hét!” – zárta gondolatait Jocó.
A Tititá a jövőben is folytatni kívánja az évek során kialakult irányvonalat. Hatalmas igény van a kezdő szintű, teljesen az alapoktól induló felnőtt- néptáncoktatásra, örömteli módon a néptánc – a magyar táncházmozgalomnak köszönhetően is – mintegy reneszánszát éli napjainkban.
A Tititá a hazai amatőr táncegyüttesek, műhelyek elismerésre méltó munkája mellett amolyan hiánypótló szereplővé vált Budapesten: a tradicionális mozgáskultúrát, a magyar néptánc sokszínűségét segít mindenkivel megismertetni életkortól és előképzettségtől függetlenül, hogy a táncházak és táncházasok világa ne egy zárt szubkultúra, hanem a szabadidő-eltöltés mindenki számára nyitott helyszíne lehessen.
