James Cameron a Népszavának: Látjuk, hogy a világ egyre több gyűlölet, elszigetelődés és erőszak felé sodródik

Az Avatar: Tűz és hamu az eddigi legérzelmesebb filmje. Miért erősödik a Cameron-univerzum drámai éle?

Már jó ideje építem az Avatar-univerzumot. Az első filmben létrehoztunk egy világot és egy viszonylag egyszerű szerelmi történetet, és új lényeket, a figyelmünk mindenre kiterjedt, ami körülöttünk volt. A pályafutásom során nem először kellett úttörőnek lennem. A második filmben mindenkit elvittünk  az új világ különböző részeibe, és elkezdtük bonyolítani a cselekményt, és új szereplőket is bevezettünk. Az új filmmel magasabb szintű komplexitásba lépünk az Ash nép bemutatásával és a dráma kibontásával. Vizuálisan  minden fantasztikus, ám a film alapjai az emberek hiteles reakciói a traumára, a veszteségre és a gyászra. A kereskedelmi filmek hajlamosak elsiklani a mélyebb emberi érzelmek felett, az erőszakot ünnepelik Hollywoodban – ez pedig nem helyes. Mindemellett személyes életem is adott ihletet: az elmúlt tíz évben sok veszteség ért a magánéletemben. Most már tudom, a gyász nem csak úgy elmúlik, veled marad.

Filmről filmre nagyobb büdzsével dolgozik, aztán rendre megdönti a saját rekordjait. Mindig igaza van?

Remélem! Az Avatar filmek valóban sokba kerülnek. De a büdzsé nagy része az úgynevezett befejező munkára megy el, hogy a digitális technikákkal, a CG-vel és VFX-szel életre keltsük Pandora bolygó világát és ökoszisztémáját. A színészekkel végzett tényleges felvételek viszonylag olcsók, mert elég rövid ideig forgatok velük, egyrészt az utómunka miatt, másrészt nagyon alapos próbákat tartunk előtte. Nagyon felkészült rendező vagyok, amikor élőszereplős filmet készítek trükkökkel, de a capture technikát nagyon szabadon kezelem. Várom, hogy a színészek meglepjenek, azután dolgozom azon, amivel megajándékoztak.

Bevallom, ez új információ.

Nem véletlenül. Sokáig titkoltam, hogy mi a pontos metodika, ami úgy tűnik, hiba volt, mert sokan mondván, „hiszen ez csak animáció”, nem értették, miért kéne ezt komolyan venni. Épp az ellenkező volt a célom: azt szeretném, hogy a nézők igazi embereknek tekintsenek minden karaktert. Kimondom: a humánumról mesélek. A sajtóban azt olvasom: Sigourney Weaver tizennyolc hónapon keresztül adta a hangját a figurához. Ez mekkora tévedés? Nem, Sigourney Weaver tizennyolc hónapon át a karakteren dolgozott. Csak, hogy nagyságrendjekről beszéljek: a Titanic-ot fél év alatt forgattuk le, az Avatar harmadik és negyedik része ennek háromszorosa volt. Ez tehát egy nagyon bonyolult, nagyon részletes folyamat. És megengedhetjük magunknak ezt a fajta időt, mert viszonylag olcsók vagyunk. Hangsúlyozom – viszonylag.

Viszonylag?

Az olyan volumenü produkció esetében, mint az Avatar, a pénzügyi rész történelem legbutább üzleti modellje. Ahhoz, hogy sikeres legyen, a műnek a filmtörténelem tíz legjövedelmezőbb alkotása közé kell kerülnie, még mielőtt egy szót is írtunk volna, mielőtt bármit is leforgattunk volna, mielőtt a színészekkel dolgoztunk volna. Mindenki azt gondolja, hogy nagyszerű ötlet egy Avatar-filmet készíteni, amíg meg nem nézi a számokat. Mintha lehetne garantálni az ilyen sikert. Pedig vagy sikerrel járunk, vagy nem. De azt biztosan tudom, hogy minél több pénzt költünk, annál több munkahelyet teremtünk. És amennyire tudom, a munkahelyteremtés jó dolog. Tegnap este a premieren bejelentettem, hogy 3800 név szerepel a film stáblistáján. Ez 3800 munkahelyet jelent. Lehet, hogy nem voltak folyamatos, hosszú távú munkahelyek, de sok közülük az volt. Néhányan négy-öt éven át dolgoztak ezen a filmen. Szóval, ha meg kell indokolni egy kétmilliárd dollárba kerülő film készítését, akkor megteszem.

Akkor, kérem, tegye meg!

Szeretek munkahelyeket teremteni, és szeretem, ha az emberek olyan művészi munkát végeznek, amit élveznek, és amiért fizetést kapnak. Most jön a problémás rész. A mozipiac zsugorodóban van. Mi pedig ezeket a filmeket a mozis piacra készítjük. Természetesen a média „vízesésében” majd átmegy streamingre, otthoni videóra és minden másra. És természetesen ez egy jó történet, ugye?! A kis képernyőn is értékelni fogod. Ráadásul a kis képernyő már nem is olyan kicsi. A legtöbb embernek elég nagy tévéje és elég jó hangrendszere van, nem igaz? Csak annyit kell tenned, hogy közelebb ülsz. Talán már dinoszaurusz vagyok, de még mindig hiszek mozi élményben. Gyerekkorom óta szeretem. Negyvenöt éve dolgozom ebben a szakmában, és nem fogom megváltoztatni a szokásaimat. Az Avatar a mozik számára készült. Látványos, vizuális, nagyon részletes, nagyon magával ragadó. Elrepít valahova. Vagy nagy díszleteket építesz, mint a Titanicban, vagy sok VFX-et használsz, hogy megalkosd azt a világot és azokat a karaktereket. Mindezek pénzbe kerülnek. A COVID és a streaming hatására a mozis piac világszerte 30-35 százalékkal zsugorodott. Kötelességem olyan filmet készíteni, amelyért a nézők is szívesen fizetnek.

Ez óriási felelősség, nem?

Hát hogyne. De ez csak még inkább tudatosítja bennünk, hogy a kiválóságra kell törekednünk. És mindenki, aki a csapatomban dolgozik, erre törekszik. Nem elégszünk meg a második hellyel. Nem ezért vannak ott. A színészek szívüket-lelküket beleadják ebbe a filmbe, utánuk mindenki szívét-lelkét beleadja abba, hogy tisztelegjen a teljesítményük előtt és a film víziója előtt. Tehát amikor olyan dolgokról beszélünk, mint hogy mennyire releváns a film érzelmileg, és hogy hogyan kezeli ezeket a nehéz emberi problémákat allegorikus szemüvegen keresztül, akkor mi is tudatában vagyunk ennek.

Szóval, az Avatar nem mese. Hogyan határozná meg a műfaját?

A na'vik három méter magas, érző, humanoid lények. Magasabb fejlettségi szinten állnak, mint az emberek, mégsem rendelkeznek modern technikával. Nem úgy néznek ki, mint mi. Nem úgy gondolkodnak, mint mi. Még a tér-időt sem érzékelik úgy, ahogy mi. Ez bizonyos értelemben igazi tudományos fantasztikum. Mindazonáltal az Avatar filmek inkább allegorikus fantáziák. A cselekményt egy távoli bolygóra helyeztük, hogy foglalkozhassunk azokkal a problémákkal, amelyekkel itt a Földön szembesülünk. A gyűlölet, a bizalmatlanság, az egymástól való elidegenedés, az empátia hiánya, és mindazok a dolgok, amelyek zajlanak jelenleg, amikor látjuk, hogy a világ egyre több gyűlölet, elszigetelődés és erőszak felé sodródik, amit én is megtapasztaltam az életem során.

De miért kellett egy másik világ ahhoz, hogy a Föld és az emberiség problémáiról beszéljen?

Azért, mert azzal, hogy egy másik bolygóra helyeztük a sztorit, nem vált ki bennünk semmilyen érzést azzal kapcsolatban, hogy melyik kormány, melyik vallás, melyik nyelv vagy melyik ország mit csinál kivel. Így pedig világszerte elterjedhet ez az üzenet az újraegyesülésről, a reményről, az empátiáról, a szeretetről. A család fontosságáról. Nem építesz fel ilyen világot ok nélkül. Drámai célból építed fel, hogy hatást gyakorolj a közönségre. Az Avatar filmek pedig a világ különböző kultúráiban sikert arattak. Erre nagyon büszkék vagyunk. Számomra ennek alapvető módja az, hogy kapcsolatot teremtsünk azokkal a dolgokkal, amelyek nem kötődnek egy adott kultúrához, nyelvhez vagy konkrét kérdéshez, mégis mindannyiunkat érintenek. Ezt hívom érzelmi ökoszisztémának.

Azért ezek a témák hordozhatnak magukban prekoncepciót, nem? Menekültek, bevándorlók és lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek kapcsán ma nagyon sokféle véleményt lehet hallani…

Azzal a gondolattal kell az Avatarban megbirkóznunk, hogy hova tartozom, hol van az otthonom. És ha egyszer megtaláltam azt a helyet, ahova tartozni akarok, akkor meg kell érdemelnem azt. Meg kell érdemelnem azoknak az embereknek a tiszteletét és elfogadását, még akkor is, ha kékek. Mindenki tudja, hogy Jake félig ember, és ez feszültséget okoz a házasságban. Az első film alapján azt gondolod, hogy ez egy csodálatos szerelmi történet. Ezek az emberek egész életükben szerelmesek egymásba. Oké, aztán gyerekeik lesznek. Ez az első stresszfaktor, igaz? Most már háborúban álltok, és egy vegyes fajú család vagytok, akik új helyen élnek, és megpróbálnak beilleszkedni, tiszteletet szerezni és elismerést nyerni abban a kultúrában.

Nem tudom kihagyni a Terminátor-rajongó kérdést: aggódik a mesterséges intelligencia miatt?

Ez a nagy kérdés, ugye? Csak hogy tisztázzam a gondolataimat ezzel kapcsolatban: kétféle mesterséges intelligencia létezik. Van a kicsi és a nagy. Ha a kérdés a kicsire vonatkozik, nem hiszem, hogy a filmeknek – bármilyen mozgóképnek – az AI kellene, hogy legyen a fő alkotója, de ha csökkenteni lehet vele a költségeket, azon érdemes elgondolkodni. A nagy mesterséges intelligencia egy mesterséges szuperintelligencia, amelyről az emberek azt mondják, hogy el fog jönni, talán pár év múlva, talán tíz év múlva. Az azonban, ahogy Terminátorban a lázadó és az emberiség elpusztítására törekvő számítógépek és a világvége jelenik meg, megmutatja, hogy ez nagy probléma az emberi civilizáció számára. Hatalmas előnyökkel járhat, de hatalmas kockázatokkal is jár.

Infó: Avatar: Tűz és hamu. Forgalmazó: Fórum Hungary