Irán;tárgyalás;Egyesült Államok;Grönland;Donald Trump;

Donald Trump szerint Irán tárgyalni akar, Grönland pedig így vagy úgy, de az Egyesült Államoké lesz

Ha nem az Egyesült Államok szerzi meg Grönlandot, akkor Oroszország vagy Kína fogja, amit ő nem enged meg – fenyegetőzött az amerikai elnök.

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat javasolt, miután azzal fenyegette meg az Iszlám Köztársaságot, hogy csapást mér az ottani tüntetőkkel szembeni véres fellépésre válaszul - mondta az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak vasárnap. Eközben a tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az amerikai elnök azt mondta, hogy a hadsereg vizsgálja a helyzetet, és ”néhány nagyon komoly lehetőség” is szóba került. Amikor Irán esetleges megtorlásáról kérdezték, azt mondta: – Ha ezt megteszik, olyan mértékű csapást mérünk, amilyet még soha.

Donald Trump  azt nyilatkozta, hogy az adminisztrációja tárgyalásokat folytat a teheráni vezetéssel egy találkozó megszervezéséről, de figyelmeztetett, hogy Iránnak előbb cselekednie kell, mivel a halálos áldozatok száma egyre nő és újabb tüntetőket tartóztattak le.

Azt hiszem, belefáradtak abba, hogy az Egyesült Államok legyőzte őket - mondta az Izrael oldalán történő nyári amerikai beavatkozásra célozva Donald Trump, aki szerint Irán tárgyalni akar. Az amerikai elnök hangsúlyozta: – A találkozó előkészületben van, de lehet, hogy cselekednünk kell a találkozó előtti események miatt. Irán hívott, tárgyalni akar.

Irán egyelőre nem közölt semmit arról, amiről az amerikai elnök beszélt.

Az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) szerint a közel két hete tartó tüntetések során legalább 544-en vesztették életüket, 496 tüntető és 48-an a biztonság erőktől, míg az őrizetbe vettek száma meghaladja a 10 600-at

Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén arra a kérdésre, hogy ellátogat-e Venezuelába, azt felelte, azt hiszi, valamikor meg fogja tenni. Egyben bejelentette, hogy valószínűleg 2023. január 13-án vagy 14-én találkozik Maria Corina Machado Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki vezetővel.

Donald Trump egy Grönlanddal kapcsolatos kérdésre azt mondta: – Ha nem foglaljuk el Grönlandot, Oroszország vagy Kína fogja, és ezt nem fogom megengedni. Grönland így vagy úgy, a miénk lesz.

Az elképzelések szerint a Nightfall szárazföldi indítóállásokról 500 kilométernél nagyobb távolságra tud eljuttatni 200 kilogrammnyi nagy hatóerejű robbanótöltetet