Lengyelország;letartóztatás;elnapolás;Zbigniew Ziobro;

Zbigniew Ziobro

A varsói bíróság elnapolta a Magyarországra menekült, korrupcióval vádolt volt lengyel igazságügyi miniszter letartóztatásáról szóló döntést

Zbigniew Ziobro egykori helyetteséhez, Marcin Romanowskihoz hasonlóan politikai menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól, amellyel a kabinet szinte soha nem látott mélypontra taszította a lengyel-magyar kapcsolatokat.

A varsói kerületi bíróság ügyvédi panasz miatt ismét elnapolta csütörtökön a Magyarországon politikai menedékjogban részesített Zbigniew Ziobro lengyel parlamenti képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatásáról szóló döntést - közölte az ellenzéki politikust védő ügyvéd.

A zárt ajtók mögötti tárgyalás február 5-én folytatódik - mondta sajtótájékoztatóján Bartosz Lewandowski, hozzátéve, hogy a döntést azért napolták el, mert ő kérte a kijelölt bíró kizárását. Szerinte ugyanis a szóban forgó bíró korábban „határozott kijelentéseket tett” Ziobro politikai nézeteiről, tehát elfogult. Az ügyvéd azt is kifogásolta, hogy korlátozták a hozzáférését az ügyiratokhoz, így nem ellenőrizhette a bizonyítékokat. Ziobro dossziéja az ártatlanságát bizonyító anyagot is tartalmazza, amelyet viszont az ügyészség nem vett figyelembe - állította.

Az államügyészséget a tárgyaláson képviselő Piotr Wozniak újságíróknak azt mondta: szerinte az ügyvédek tágabb betekintést követelnek az ügyiratokba, mint amilyenre jogosultak. Wozniak még a tárgyalás előtt, kedd reggel a sajtónak megerősítette: 

amennyiben a bíróság jóváhagyja Ziobro előzetes letartóztatását, elindulhat a politikus lengyelországi körözése, és az ügyészség ennek alapján az európai elfogatóparancs kiadását is kezdeményezheti.

Zbigniew Ziobro az előző lengyel kormány által létrehozott Igazságosság Alapnál történt visszaélések egyik gyanúsítottja. Huszonhat rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyekért összesen akár 25 évi szabadságvesztés is kiszabható. Tavaly novemberben a szejm feloldotta képviselői mentelmi jogát, és hozzájárult a letartóztatásához.

A korrupcióval vádolt politikus előzetes letartóztatásáról szóló döntést már másodszor napolták el. A bíróság már december 22-én döntött volna róla, az ügyészség azonban akkor nem továbbított a törvényszékhez minden bizonyítékot, ezen belül a titkosított dokumentumokat.

Zbigniew Ziobro magyarországi menedékjogáról Bartosz Lewandowski hétfőn számolt be a közösségi médiában. Donald Tusk lengyel kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén kifogásolta, hogy Ziobro az Európai Uniónak a lengyelországi jogállamiságról szóló pozitív álláspontja ellenére részesült a menedékjogban.

Zbigniew Bogucki, a lengyel elnöki hivatal vezetője csütörtökön a Polskie Radio3 közszolgálati csatornán a Tusk-kormány nagy szégyenének nevezte, hogy Ziobro „egy másik demokratikus európai és NATO-tagállamban kapott menedékjogot”. Persze, hogy ezen jellemzés mennyire állja meg a helyét, az némileg kérdéses, lévén az Orbán-kormány vezette Magyarországról van szó, az üggyel kapcsolatban pedig az Európai Bizottság szóvivője arra jutott, jogilag védhetőbb lenne, ha magyarok menekülnének Lengyelországba, mint fordítva, Lengyelországgal ellentétben ugyanis Magyarországgal szemben hetes cikkely szerinti eljárás van érvényben a jogállamiság szisztematikus megsértése miatt. Zbigniew Bogucki szerint viszont beteges, hogy Zbigniew Ziobro nem térhet vissza hazájába „csak azért, mert Donald Tusk gyűlöli őt és a Jog és Igazságosság pártot”.

A nemzetközi jogot megsértő Oroszország elnöke hangsúlyozta: fontos lenne betartani a nemzetközi jogot!