A szélsőjobboldalra sodródott (centrális-erőtlenedett) Orbán-kormány kedvenc történésze, Schmidt Mária Látószög című blogján számos írás értekezett már a politikacsináló bíráskodásról, vagyis az úgynevezett globális jurisztokráciáról.
Az első dolgozatok egyikét Pokol Béla jogtudós (korábban tizenkét évig alkotmánybíró, az első Orbán-kormány idején FKgP-képviselő) írta Ab-tagságának utolsó évében, 2023-ban. Pokol könyvet is szentelt a témának Európai jurisztokrácia címmel (2019), amelyet Szánthó Miklós méltatott a Kommentár felületén a frappáns Bírókrácia címmel. A közpénzeket ész (és mentális korlátok) nélkül égető, a világ patriótáit CPAC-rendezvényeken etető Alapjogokért Központ vezetője szerint a jogtudós „átfogó, provokatív és kíméletlenül őszinte művében rávilágít a jogászok bizonyos csoportjai által folytatott demokráciaellenes küzdelemre, amelynek során a parlamentektől a bíróságokhoz helyeznék át a hatalmat, maguknak vindikálva azt.”
Szánthó (némi NGO-zás és sorosozás után) egyenesen a zsarnokságtól félti a demokráciát, mert szerinte az alkotmány- és nemzetközi bíróságoknak politikaalkotás helyett a törvények betartatásával kellene foglalkozniuk.
A közpénzek gondtalan kezelése mellett költői túlzásokra is hajlamos kormánypropagandista Jóbbal fejezi be az értekezését: „Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak.”
Trump és a fekvőrendőrök
A jurisztokráciát számos cikkben bíráló blogon Szöllősi-Baráth Szabolcs jogász, a Deák- műhely PhD-doktoriját író kutatója is kifejtette a véleményét. Őt a minap ifjabb Lomnici CÖF-ös műsorvezető kérdezte a Kossuth rádióban a minap. (A műsorvezető irányultságára jellemző, hogy egyszer „a nem az ellenzéket támogató” MTVA riporterével egyeztette – mert valakik „kérték” –, mit is kell mondania az ellenzéki képviselők Kunigunda utcai épületfoglaló tiltakozásáról).
Lomnici a szerinte „értéksemleges” műsorban úgy vezette fel a kérdést, hogy a bírói aktivizmusról, politikai területre tévedő ítélkezésről lesz szó. Szöllősi-Baráth elmondta: a modern kormányzás alapvető feszültsége a demokratikus alapelv természetesnek vétele, miszerint a kormányzás módjáról szóló döntés a többség kezében van. Ezt tehát nem lehet deliberatív módon, folyamatos és erős részvétellel megoldani. Viszont van a hatalomnak egy új, erősödő formája szerinte, aminek a kulcsfogalma a politikai értékválasztás. Itt Pokol Bélára utal, aki szerint a politikai értékválasztástól függő döntés logikailag nem lehet semleges. És ezzel került be a jogi szótárakba a jurisztokácia és a courtocracy fogalma.
A jurisztokráciát Ron Hirschl (2004) használta először. Az azt jelenti, hogy „egy senki által meg nem választott kisebbségi szervezet, élethosszig kinevezett bírókkal, politikai akaratot tud gyakorolni azáltal, hogy törvényeket semmisít meg bizonyos alapelveken keresztül” – berzenkedett Szöllősi-Baráth. A jurisztokráciával a politikai alkotmányosság, a választók által meghatározott demokratikus akarat szorul háttérbe a bírák által képviselt jogi alkotmányosság miatt.Lomnici utalt Montesquieu jelentős munkásságára, amelyben az igazságszolgáltatás, a végrehajtás és a törvényhozás hatalmi ágainak a szétválasztásáról beszélt mint szükséges feltételeiről a jogrendnek. Ez az angolszász világban kiegészül a „checks” és „balances”, vagyis a fékek és ellensúlyok elvével. A francia felvilágosodás korszakos filozófusának gondolata a hatalmi ágak között egyfajta válaszfalat feltételez.
A törvényhozó hatalom nem ítélkezhet, a végrehajtó hatalom nem ítélkezhet, de az igazságszolgáltatás politizálhat vagy törvényt hozhat? Megállíthatja a politikai hatalom céljait? – kérdezte Lomnici. Idehivatkozva a római jog alapvetését is: „Praetor ius dicere potest, sed non creare”, vagyis hogy a bíró nem alkothat jogot. Ha Trump hoz egy rendeletet a sajátos amerikai prezidenciális rendszerben, akkor egy távoli kis szigeten élő honolului kerületi bíró miként is blokkolhatná az elnök döntéseit, fekvőrendőrként keresztezve a jogalkotói szándék mögött meghúzódó 80 millió szavazó akaratát? – vetette föl az alkotmányjogász.
Szerinte Trump mellett Le Pen és Salvini példája is azt mutatja, hogy a bíróságok részéről politikai döntések születtek, politikai értékválasztáson alapultak, így nem lehetnek se logikai, se objektív döntések.
Lomnici még azt is hozzátette, hogy a magyar jog is ismeri a politikai immunitás fogalmát, miszerint: politikai döntésért senkit se vonhassanak felelősségre, és ha egy politikai döntésnek negatív következménye van, az a választók kockázata, és nem a politikusé.
Mégis, kinek a választása?
Fleck Zoltán jogtudós, aki számos írásában elemzi a jogállam visszaállításának a lehetőségeit, azt írta 2022-ben a Liget Műhely oldalán: „a demokrácia retorikája intenzíven működik a török, magyar, venezuelai populista autokraták esetében, ahol a végkifejlet mindig az, hogy a végrehajtó hatalom akaratát a többség támogatja, az ellenzők a demokrácia ellenségei, és további vitának nincs helye. A közélet monopolizált, a média- és véleménypluralizmust politikai, jogi és gazdasági eszközökkel korlátozták.
Fleck Zoltán: Egy jól képzett jogászcsapat dolgozik, hogy megnehezítse a Tisza győzelmétIlyen körülmények között a primitíven manipulatív nemzeti konzultáció igazi célja, hogy kizárja a vitát. Ahogy a választás is csak színlelés a szólás, gyülekezés szabadsága, sokszínűség és az ezeket garantáló bírói függetlenség nélkül.”
A Fleck-gondolatokat boncolgató Jurátus-oldalon pedig azt állapítja meg a szerző, hogy „a kormányzó populista jobboldal a bezárkózó jurisztokrácia jegyeit hordozza”.
Zord időknek nézünk elébe, az bizonyos. A liberális világrend „leszerepelt”, képtelen volt beteljesíteni az igazságos és méltányos élet ígéretét, az ezt felváltó nemzetállami világrend pedig még nem épült ki. Kétségkívül mozgásban vannak az értékrendválasztások, a polikrízisbe belefáradt választók tömegével utasítják el a regnáló kurzusokat. A szélsőjobboldali alternatíváknak korábban masszívan ellenálló mérsékelt demokrata pártszövetségek az utolsó erőfeszítéseikkel állnak ellen a migránsmentes, gendermentes, háborúmentes transzatlanti hálót ígérő populizmusnak. De hogy a választók felhatalmazása felkenne egy szélsőjobboldali (vagy bármilyen) rezsimet arra, hogy tűzön-vízen át valósítsa meg az akaratát?
Salvinit elővette a bíróság, mert „az NGO-k által szervezett” mentőhajók bevándorlóit nem engedte a szárazföldre, példálóztak a Kossuth-műsorban. Micsoda skandalum, pedig Salvininek a programjában volt benne, hogy fellép a migráció ellen, ezért szavaztak rá. És? Ha egy választói tömeg (ne adj’ isten csekély szavazattöbbséggel, az olasz politikában nem ismeretlen koalíciós kényszerrel) kormányzati felhatalmazás ad, az egyrészt nagyon sokféle szavazói motivációt takar, másrészt messze nem enged meg bármit. Emberi jogi egyezmények és uniós jogszabályok sora szab gátat a politikusok féktelenségének.
Donald Trump lazán semmibe veszi más országok szuverenitását, Orbán Viktor és az európai szélsőjobb azt se tudja, mit válaszoljonDonald Trump megválasztásának is számos nagy tanulsága van, de az egyik mindenképpen az, hogy kevesebb szavazattal lett a 45. elnök. Ennek itt azért van jelentősége, mert Lomniciék a többségi elvvel érveltek. A jelenleg a 47. elnökségben működő Trump migrációellenes fellépése arra is rámutat, hogy bár szavazók milliói nem kértek a demokratákból (ezúttal a többség), ez korántsem jelenti azt, hogy a republikánusok egy emberként támogatnák az elszabadult hajóágyú politikát. Mint ahogy nem is támogatják, Trump népszerűsége a mélyponton. Akkor ez nem arra mutat rá, hogy a választók korrigálnak?
És különben is, nagyon veszélyes az az érvelés, hogy ha egy megválasztott politikussal (vagy politikai erővel) szemben fellép egy bíróság, akkor az bizonyosan politikai céllal teszi ezt. De a másik oldalról is érdemes felvetni a kérdést: ha a Tisza Párt a várakozásoknak megfelelően tartja a közvélemény-kutatásokban jelzett előnyét, és a többség a protestpártot hatalmazza fel a kormányzásra áprilisban, akkor ezt követően Magyar Péter is ostorozhatja a számára kedvezőtlen ítéleteket hozó bíróságokat azzal, hogy politikai befolyásra (vagy abbeli meggyőződésből) cselekszenek? Dehogy. Megtehetné éppen, nem a megbékélés felé mutatna.
Orbán Viktorral és a rendszerével az alapvető probléma az, hogy még a létezéshez való jogát sem ismeri el a demokratikus ellenzékiségnek. Nem csupán a baloldaliság, nem csupán a liberalizmus, de a mérsékelt jobboldaliság jogát sem ismeri el:
ez világosan kiderült a mélysötét kommunikációjából, amellyel tizenhat éve mérgezi a közéletet. És mivel annyit mantrázta, hogy ő a nemzeti, a hazafi, a patrióta, hogy maga is elhitte. Így nem csoda, hogy mindenben ellenséget lát, ami máshogy látja a világot, és ha már jogában áll, akkor betilt egy nyilvánvalóan hazugságra (vö.: Index-vélemény) alapított közlést a Tisza adócsomagjáról például. Az a kormány pedig, amely egy hazug „véleménynek bedőlve”, milliárdokat elszórva nemzeti konzultációt indít az ellenfele lejáratására, annak tényleg érdemes közelebbi ismeretséget kötnie a bíróságokkal. És válaszolni a kérdésekre ütemesen, hosszan, őszintén.
