„Kapitány István megjelenésével, szakmai tapasztalatával, alázatával, humorával és emberségével már az első pillanatban megmutatta a magyarok millióinak, hogy mennyivel előrébb tarthatna a hazánk, ha húsz éve nem bűnözők vezetnék ezt a csodálatos országot” – közölte Magyar Péter vasárnap a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt elnöke posztját azzal folytatta: „Kapitány István személye azt is jelzi, hogy az amerikai álom számunkra is elérhető és hogy Magyarország is lehet működő és emberséges ország, ha a megfelelő személyek kapnak felhatalmazást a vezetésére.”
Magyar Péter ezután egy futballhasonlattal élve arról írt, hogy „Kapitány István pályára küldése láthatóan sokkolta az egyébként is demotivált és a szétesés szélén álló politikai ellenfél narancsmezes csapatát”. A pártelnök úgy fogalmazott, „a bukás előtt álló csapatkapitányuk”, vagyis Orbán Viktor nem magában keresi a hibát és nem a saját csapatát igyekszik formába hozni, hanem „sportszerűtlen eszközökkel az ellenfél csapatát igyekszik lejáratni és ha kell a bírót lefizetni”.
Bejegyzése végén Magyar Péter jelezte, hogy az igazolási szezon még nem zárult le, ami arra utal, hogy hamarosan újabb neveket jelenthetnek be.
Mint arról beszámoltunk, a kormányközeli média Bajnai Gordon rajongójaként mutatta be a Tisza Párt szombaton bemutatott gazdaságfejlesztési és energetikai vezetőjét, noha Szijjártó Péter 2023-ban még a magyar nemzethez való kötődése és a magyar emberek támogatása miatt méltatta. Kapitány Istvánt – aki korábban a Shell globális alelnöki posztját töltötte be, és akivel Magyar Péter már 2025 októberében egyeztetett – az ötödik Orbán-kormány két évvel ezelőtt a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntette. A Tisza Párt elnöke a kormánypárti média támadásaira reagálva azt közölte, hogy Kapitány István Magyarország elkötelezett híve, aki a 2026. április 12-i parlamenti választáson tervezett „rendszerváltás” és honfitársai mellé állt azért, hogy nemzetközileg elismert vezetői tapasztalatát Magyarország szolgálatába állítsa.
Szijjártó Péter 2023-ban még tisztikereszttel tüntette ki és elismerően méltatta a Tisza Párt energetikai szakértőjét, Kapitány IstvántKapitány István, a világon a legmagasabbra jutó magyar cégvezető a Tisza Párt energetikai szakértőjeKapitány István: Nem azért fizetünk adót, hogy a korrupciót és a presztizsberuházásokat finanszírozzuk
