Noha sokan hiszik, hogy a hidegháború alatt a magyar alkotók mozgástere teljesen korlátozott volt, a 1963-ban létrehozott Művészek Berlinben Program – Berliner Künstlerprogramm (BKP) des DAAD – segítette őket, hogy Nyugat-Berlinben alkossanak és állítsanak ki. A budapesti Centrális Galériában látható „Nézőpontváltás: Ha a berlini szél fújja a zászlómat. Egy nyugat-berlini ösztöndíjprogram története” című tárlat ezt a programot mutatja be, legfőképp a hozzá kapcsolódó művészek akkor készült munkáit, de kortárs reflexiókat is. A két kurátor, a Berlinben tizenöt éve élő Lukács Nóra művészettörténész és Melanie Roumiguière, a BKP képzőművészeti szekciójának a vezetője arra törekedett, hogy feldolgozza az ösztöndíjprogram archívumát, hogy olyan összefüggésekre is rávilágítsanak, melyeket eddig árnyékban maradtak.
– A DAAD program a mai napig hív meg Berlinbe alkotókat, és nemcsak képzőművészeket, de írókat, filmeseket és zenészeket is. Ez a lehetőség a hatvanas években, hidegháborús környezetben indult. Miután felhúzták a berlini falat, a DAAD alapítói úgy határoztak, hogy Nyugat-Berlinnek külföldi művészek jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy a város ne legyen kulturálisan elszigetelve – mondta lapunknak Lukács Nóra, hozzátéve, a programot eleinte az egyesült államokbeli Ford Alapítvány kezelte és finanszírozta, majd 1965-től átvette a Német Szövetségi Külügyminisztérium egyik nyugatnémet közvetítőszervezete, a Német Akadémiai Csereprogram (DAAD).
– Amikor 2020-ban, a karantén ideje alatt a kurátortársammal lehetőségünk nyílt a DAAD archívumát megnézni, kiderült, hogy az irodákban, pincékben, külső raktárakban vannak akták, melyek ennek a programnak a hatvan évét dokumentálták, de azokat az intézmény nem a saját történetének értékelte, nem foglalkozott vele, hiszen mindig a mára és a következő évre koncentráltak. Mi viszont ezt az anyagot kezdtük el feldolgozni, épp azért, hogy a jelent megértsük – mondta a kurátor.
A programnak köszönhetően a magyar művészekre nagyobb szabadság várt az NSZK-ban. Ezt fejezi ki Tót Endre fekete-fehér fotója is, melyen a művész télen, egy lakótelep előtt állva egy fehér zászlót tart, melyen angolul az „Örülök, ha a berlini szél fújja a zászlómat” felirat olvasható. A tárlaton láthatjuk az első magyar ösztöndíjasok munkáit is, Lakner László zsinórral megkötözött könyvobjektekből álló Esztétikák című művét, Bálint Endre egy festményét és szitanyomatait.
A kiállítás egyik szekciója tárlat a tárlatban, mely a Jürgen Schweinebraden pszichológus által vezetett magángalériát, az EP Galerie-t mutatja be, mely keleti és nyugati művészeket egyaránt meghívott, így hidalva át a politika szabta határokat, és teremtve nemzetközi találkozóhelyet. Ennek a szekciónak a végén láthatjuk Tót Endre új fali installációját, melyhez felhasználta azokat a mailart-alkotásait, melyeket hátrahagyott Budapesten, amikor 1978-ban megkapta az ösztöndíjat. A mű közepén olvasható a „Which is the right direction?” (Melyik a jó irány?) felirat, feltéve a kérdést, hogy vajon milyen döntést hozzon az ember az életében, amikor egy fordulóponthoz érve irányt kell választania.
Infó: Nézőpontváltás: Ha a berlini szél fújja a zászlómat. Kurátor: Lukács Nóra, Melanie Roumiguière. Centrális Galéria . Megtekinthető 2026. március 8-ig
