Túl rossz és fájdalmas ehhez lépésének üzenete. Azt sugallja, ne bízzunk senkiben, a józan, kulturált hangütésben sem. Hogy hülyék vagyunk, ha próbálunk valamennyire következetesen kiállni dolgok, értékek mellett, hiszen a véleményformálóink, akikbe reményért, megerősítésért kapaszkodunk, bármikor otthagyhatnak minket. Szóval, ez nem volt szép, Ildikó! Mondhatjuk persze, hogy mindenkinek joga van váltani, újragondolni a világot, a viszonyokat, módosítani korábbi elköteleződésein. Itt azonban nem csupán erről van szó.
Nem önmagában az „átállást” kérem számon. Hanem a totális erkölcsi érzéketlenséget. Semmire sem kötelez csaknem két évtizednyi munka a Népszabadságnál. Csakhogy ezt a lapot körmönfont módon megszüntették, a magyar kormány áldásával. És Csuhaj Ildikó átélte ezt. Tapasztalta azt is, hogy a demokratikus szellemű média fórumai igyekeztek helyet biztosítani az utcára lökött, megalázott munkatársaknak – vállalva belső konfliktusokat is. Hősnőnk az ATV-hez került. Jól jártak vele, ezért se tartozik semmivel.
De innen a mai kormány médiájához távozni, ahhoz az oldalhoz, amely hatalmával visszaélve tönkretette a magyar sajtó vezető balliberális lapját, kitoloncoltatott országgyűlési képviselőket a tévészékházból, hazugságokkal tömi az állampolgárok fejét, kisebbségek ellen uszít, szuverenitásvédelmi törvénnyel fenyegeti az ellenzéki médiát – nos, erre már nehéz nagyvonalú erkölcsi vállvonogatással reagálni.
Vannak emberek (általában kiválóak a saját területükön), akik képesek meggyőzni magukat, hogy a tisztes szakmaiság olyan védőpajzsot növesztett rajtuk, amelyről lepattan minden álnok csáberő. Személyiségük nem egyszerűen független helyzetbe került, hanem tökéletesen autonóm. Bármely közegben a maga teljességében csillog. Gyanítom, Csuhaj Ildikóban is működik ez a fajta öntudat. Ő egy megtörhetetlenül korrekt, tárgyszerű újságíró, képes körbeszaglászni, felmutatni az igazságot. Bárhova kerül, egy feltétele van: ne akarják irányítani. És akkor ragyog körülötte az igazság a pokolban is. Csak hát nem egyszer láttuk, hallottuk, olvastuk, hogy egy rutinos hatalmi gépezet remekül tud manipulálni ezzel az attitűddel is. Pontosan megérzi, hogy ez a fajta korrektség, tárgyszerűség, függetlenség nem jelent számára veszélyt. Sőt, akár hasznára is lehet. Ezért szokásától eltérően az efféle autonóm szereplőt ellenzéki egyenruhában sem becsmérli; elfogadja, készséggel válaszol kérdéseire, közelebb engedi magához, majd, ha szükségét érzi, lehetőséget kínál neki. Amivel egy jól kijelölt ponton saját szolgálatába állítja. Anélkül, hogy irányítaná.
Erőlködés nélkül megfigyelhető, hogyan működik ez a manőver Csuhaj Ildikó „köztévés” podcast-műsorában, amely néhány hete indult az M5-ön. A címe: Kell még valamit mondanom, Ildikó? Nehézkes, de azt sugallja, itt az újságíró az úr, ő tart mindent kézben, bárki legyen is a vendége, az fejet fog hajtani előtte. Nem mintha az eddigi alanyoknak megerőltetést jelentett volna a kulturált, egyenrangú hangütés. Navracsics Tibor, Jeszenszky Géza, Schiffer András, Gulyás Gergely. Két politikus a kormány mérsékeltnek tartott oldaláról, és két művelt, megfontolt, korábban a közéletben is jeleskedő, független értelmiségi. Minden adott hát a bensőséges tónusú beszélgetéshez.
Ami tökéletesen beleillik a kormány jelenlegi többcsatornás kommunikációjába. A középosztály, az értelmiség felé csillantsunk nagyobb nyitottságot, mélyebb szellemiséget, hitessük el, hogy lehet velünk értelmesen beszélni.
(Maga Orbán Viktor fogalmazott így, amikor elindult interjúzós vándorútjára: ahol értelmesen lehet beszélgetni, oda elmegyek.) Valóban megkapó a műsort uraló jó modor, kulturált hangütés, úriemberség. Ez itt végre a megbékélés, a párbeszéd, a higgadt érvelés szigete. Az üzenetek azonban mégis tökéletesen illenek a kormány kampánypropagandájába. Mind a négy adásból kihallani a legfontosabbat: Orbán Viktor ugyan talán elkövethet hibákat, lehetnek téves elköteleződései, gyengébb kormányzási periódusai, de nagy kaliberű, kivételes képességű, tekintélyes, óriási tapasztalatokkal rendelkező politikus, míg kihívója, Magyar Péter egy súlytalan, összevissza pattogó, ígérgető, kiszámíthatatlan figura, aki nem alkalmas az ország vezetésére. Mindez úgy jön le adásról adásra, hogy senkinek nem kell kibújnia a bőréből, nem kell becsmérlően fogalmaznia, és Csuhaj Ildikó is a maga megszokott, tárgyszerű módján kérdezhet, reagálhat. Egyenes derékkal hagyhatja el a stúdiót, hiheti, hogy nem kellett változtatnia arcélén, szakmai hitvallásán. Nem kényszerült hazugságra. Így van, mindössze belekomponálták a hazugságba.
