„Azt suttogták, Afrikából jött, öt nap alatt repült volna Cape-Townból Stockholmba, majd Budapestre, mert úgy hallotta, itt segítségre van szükség. Cselekedett, ezreket mentett és dolga végeztével eltűnt. De miért harcolt Wallenberg? Mi hozta őt a világnak erre a tájára, a fél világon át, egy más életből, ebbe a gyilkos, apokaliptikus zűrzavarba? Mely hang szólította őt, mely erő mozgatta meg? Ez az erő a hősök ereje volt, olyan hősöké, akik e Földről már régen eltűntek és talán csak a mesékben létezhettek. …Vándorlovag volt, tiszta és rettenthetetlen, a sárkányölő reinkarnációja, aki emberfeletti célokért száguld a harcba, gáncsnélküli Idealista. …Hiába burkolta magát a Sportsman American köpenyébe, hiába hordott álarcot, hogy kisebbítse önmagát: munkatársai az álarc mögött is látták a hőst; majd később, mikor a sors letépte róla az álarcot és ott állt a hős, már senkit sem lepett meg. És ami még több: visszaadta a hitet – a hitet abban, hogy vannak és lesznek olyan lények, akik önzetlenül állnak a földalatti hatalmak útjába, hogy megvédjék a védteleneket, hogy vannak és mindig is lesznek hősök és kései lovagok, akik felbukkannak, harcolnak és távoznak tisztán és hajlíthatatlanul. És ez Raoul Wallenberg életének tanulsága. Jött és eltűnt a megmentett védencek szeme elől, miként a legendák igaz hősei” – írta Forgács Pál a Zeneakadémián 1946-ban a Wallenberg emlékére tartott koncerten, Gobbi Hilda által felolvasott megemlékezésben.
Nem is tudom, hogy barát vagyok-e vagy fogoly – mondta Raoul Wallenberg, amikor elbúcsúzott munkatársaitól és sofőrjével, egy orosz őrmester kíséretében beszállt piros kis kocsijába, hogy javaslatot tegyen a szovjet vezetésnek a háború utáni rendezésre. Az oroszok ilyen rendezési tervekre már akkor se tartottak igényt.
Barátai 1945. január 17-én látták őt utoljára.
Erre a napra emlékezett a Wallenberg Egyesület hétfőn, Wallenberg-díjjal tüntetve ki olyan személyeket, akik éveket áldoztak arra, hogy segítség a kisebbségeket, a rászorulókat, emléket állítsanak olyan embereknek, akik a háború éveiben is, vállalva a kockázatot segítettek és életeket mentettek.
A Wallenberg-díjban az elmúlt 11 évben közel százan részesültek, mérnökök, orvosok, bölcsészek, írók, egyházi személyek és sokan mások, akik munkásságukkal kiérdemelték az elismerést, és a civil ajánlók által benyújtott pályázatok közül, a bíráló bizottság által kiválasztásra kerültek.
Az idei rendezvényen Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és Andreas Attorps a svéd nagykövetség munkatársa emelkedett hangulatú beszédet mondott: – Raoul Wallenberg neve a magyar zsidó közösség számára nem csupán történelmi emlék. Ő az élő bizonyítéka annak, hogy egyetlen ember döntései, egyetlen ember erkölcsi tartása tízezrek életét változtathatja meg. Wallenberg nem volt katona, nem volt politikus, nem volt hatalommal felruházott vezető. Mégis, a legnagyobb erővel rendelkezett: azzal a megingathatatlan hittel, hogy minden ember élete érték, és minden egyes emberi életért érdemes küzdeni – mondta Grósz Andor.
A laudációk után a díjakat a Mazsihisz elnöke, a svéd nagykövetség képviselője, a Wallenberg Egyesület elnökségének és miniszterelnökség képviselői, valamint a bíráló bizottság tagjai adták át a díjazottaknak.
Kardos Tamásné Dévényi Yvette, a Wallenberg egyesület ügyvivője, jogász: Egyesületi tevékenységének kiemelkedően aktív résztvevője és több projekt kezdeményezője, koordinálója és vezetője.
Majdán Béla balassagyarmati várostörténész; ELTE történelem-népművelés szakon végzett muzeológus. Az lpoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem létrehozója és gondviselője. Várostörténeti publikációi mellett különösen jelentős A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete című kiadványa.
Goldberger Tamás családorvos, zsidó emlékek kutatója szülőföldjén Beregszázon és lakókörnyezetében Rákosszentmihályon, Cinkotán, Sashalmon, Mátyásföldön és Árpádföldön egyaránt. Több könyvben foglalta össze egy-egy zsinagóga vagy városrész történetét, emléksétákon és előadásokon mutatja be a helyi zsidóság életét, emlékeit.
Juhász Katalin Ágnes, a Premontrei Női Kanonokrend vezetője. Az ELTE Természettudományi Karán biológia–kémia szakon doktorált és egyetemi oktatói állását váltotta fel az egyházi hivatással. A zsámbéki cigánygyerekek számára indított napköziotthonból nőtt ki a Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, amely szociálisan hátrányos helyzetű több száz fiataljainak kínál továbbtanulási és szakmaszerzési lehetőséget. Zsámbék szociális ellátásának feladatait átvállalva az általa vezetett időseket és sérülteket, kisebbséget segítő intézmények évtizedek óta jelentős hatást gyakorolnak Zsámbék és környéke társadalmára, erősítve a szolidaritást, a humánus értékeket és a hit gyakorlati megélését.
Forgács András gépészmérnök, publikációiban Wallenberg munkatársainak tevékenyégét és sorsát mutatja be. Részletesen dokumentálta a háború után életre hívott Wallenberg Emlékbizottság tevékenyégét. Az Egyesült Izzó korai történetéről írt könyvében bemutatja Újpest és az újpesti ipar kialakulásában meghatározó szerepet játszó zsidóság történetét, és a gyári dokumentumok segítségével illusztrálja a gyárak vezetésének reakcióit az egyre kegyetlenebb zsidó törvényekre, és erőfeszítéseit a zsidó munkatársaik megmentésére.
Mózes Áron mérnök, műszaki középiskolai tanár. Oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási szakértőként részt vett a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Külügyminisztérium és a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának különböző projektjeiben. A Cigánymissziós stratégia kidolgozója; 2015 óta a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatója.
Engelbert Kremshofer osztrák tanító különdíjat kapott a stájerországi magyar zsidók sorsának feltárásért.
A rendezvény után a hagyományoknak megfelelően, a résztvevők számos ország nagykövetének jelenlétében megkoszorúzták a nemzetközi gettó svéd védettházainak egyikén, a Wallenberg utca és Pozsonyi út sarkán elhelyezett emléktáblát, ahol a Miniszterelnökség munkatársa is beszédet mondott.
