A Murphy-törvények mintha rendre az ismeretlenségből születnének. Időben, de váratlanul, afféle isteni sugallatra, amelyre az Úr sem készült. Nem akarta megüzenni, mekkora katyvaszba lökte az embert, de a sok üzengetés közben csak kicsúsznak ezek a mondások is a száján. Ha már nem adtam elég eszet nektek, térjetek kicsit észhez! Ha nem hisztek bennem, fürödjetek meg a hitetlenség poklában, nevetve, hogy még jobban elkeseredjetek! Talán őt is elfogja olykor a kétely, hogy nem sikerült igazán tökéletesre a nagy mű.
Bizonyára nem véletlen (bár miért pont ez ne lenne az?), hogy ezek a beszólások nem nagy földi prófétákban, hanem a mindennapok terheit cipelő emberekben rezonálnak. Egyszer csak kipattan valamelyikükből, hogy „ami el tud romlani, az el is romlik”.
Nem is tudjuk pontosan, ki ő, ki ez a Murphy. Állítólag az amerikai légierők egyik századosa, fejlesztési mérnök, aki egy kísérlet során történt rossz huzalozás miatt fortyant erre a bölcsességre.
Nagyjából harminc év múlva, az 1970-es évek végén a mondás arra inspirált egy kevéssé ismert írót, Arthur Blochot, hogy hasonló szemléletű mondásokból összeállítsa a Murphy törvénykönyvét (avagy miért romlik el minden? alcímmel). Ihletet adva további változatokhoz.A legújabb Murphy-gyűjtemény hazánkban született. Nemrég, a Minerva Kiadónál nyert könyv formát PoliMurphy címmel. Szerzője Boda Gyula. Róla sem tudott nagyközönségnek nevezhető embertömeg mostanáig.
Nos, eredeti szakmáit tekintve egy kiváló grafikusról és nyomdászról van szó, aki saját vállalkozásában később már könyveket, lexikonokat is szerkesztett, dolgozott az Akadémiai Kiadónak és a Magyar Könyvklubnak is. És most úgy érezte, meg kell hangosabban szólalnia. Írt egy politikai Murphy-törvénykönyvet, kifejezetten arra a témára fókuszálva, hogyan keletkezhet a demokráciából diktatúra.
Az alaptézist talán ki is lehet találni: „Ha a demokrácia elromolhat, akkor el is romlik, és diktatúra lesz belőle.”
A szatirikussá borsozott szarkazmus tónusában született írás öt nagy fejezet köré csoportosítja a felhasznált (nagyrészt módosított) aforizmákat. A demokrácia könyve afféle általános bevezető a rendszer gyengeségeihez, a diktatúrák természetrajzához. A Diktátorok könyve az egyeduralomra vágyók számára nyújt bölcsességeket, elmozdulva az Orbán-rendszer ura felé. Az Alattvalók könyve a „nép” gyengeségeit veszi számba, amelyek lehetővé teszik, erősítik, olykor kifejezetten támogatják a diktatúrát. Fájdalmas ráismerni a mai magyar társadalom, benne önmagunk irányíthatóságára. A Felettvalók könyve a hatalom biztos megtartásának módszertanát vázolja fel az orbáni illiberalizmust figyelve. Végül a Reset: Az újraindítás könyve a demokrácia helyreállításának bölcseleti útjait tapogatja.
Az utóbbi rész talán a legizgalmasabb. Demokráciánk lebomlásának folyamatáról már sok okosságot hallottunk, és bár jópofák, szórakoztatók a téma murphys aforizmái, új szikrákat nemigen csiholnak a fejünkben. A visszavezető vagy inkább egy új, demokratikus jövő felé vezető ösvényeket viszont kevesebben merik kijelölni. Az utolsó alfejezet címe különösen hívogató: 100 lépés a demokráciáig. Pillantsunk bele egy-egy idézettel! Foglalkozik pusztulással („Egy háborúnak nincs győztese, csak túlélője” – Lőrincz utolsó ember axiómája; polimurphys továbbgondolás: „A háború csak akkor ér véget, amikor az utolsó túlélő is sírba szállt”), elnyomással („Ha küzdesz a diktátorral, veszíteni fogsz, de ha nem küzdesz, máris veszítettél!” – Brecht), békével („A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” – Millman), újjáépítéssel („Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes” – Schweitzer), fenntarthatósággal („A világ erőforrásai mindenki szükségletét kielégíthetik, de az emberi mohóságot nem” – Gandhi), fejlődéssel („Alattad a föld, fölötted az ég. Benned a létra” – Weöres; folyománya: „Minél magasabbra mászol, az ég annál távolabbinak tűnik”), beteljesüléssel („Csak azok lesznek boldogok, akik elég merészek hinni álmaik szépségében – a többiek mások álmait fogják megvalósítani” Roosevelt). Lelki ráhangolásról van tehát alapvetően szó. De lehet, hogy valóban ez a legfontosabb a változásokhoz.
Kicselezni a törvényeket
„Idővel rájöttem, hogy Bloch könyve nem egy negatív filozófia, hanem ellenkezőleg, segít felkészülni minden eshetőségre, hogy elkerüljük a bajt – nyilatkozta lapunknak Boda Gyula, aki szinte előre képes kitalálni, mit akarnak tőle kérdezni.
– Megfelelő módszerekkel át lehet verni Murphy törvényét. Az első nehézség, hogy minél erősebben koncentrálunk a kicselezésére, annál jobban ellenáll. A másik gond, ha megelőző lépéseket teszünk, mondjuk beépítünk egy megszakítót egy bonyolult gépezetbe, akkor Murphy törvénye már erre az új elemre vonatkozik.
Tapasztalataim szerint a legjobb módszer, ha összhangba kerülünk az univerzummal. Rá kell csatlakozni a mátrixra, fel kell ülni a hullámra, és akkor bármilyen kockázatos dolgot próbálunk is megvalósítani, sikerülni fog.
A könyv szerzője eljutott a pozitív Murphy-törvényekhez is. Lényegében Murphy szemléletének tudatos alkalmazásáról van szó. „Anyukám néha meglátogat minket de nem szereti, ha a háttérben szól a zene, vagy megy valami a tévében. Murphy törvényének megfelelően amint elindítok egy sorozatot, ő azonnal megérkezik. Ezt kihasználom: ha késik édesanyám, akkor csak megnyomom a play gombot, és máris betoppan a kedves vendég. Egyszerű emberként persze csak ilyen apró sikerekkel könnyíthetünk az életünkön. Viszont Murphy törvényeinek uralása egyenes arányban nő a rendelkezésre álló hatalom mértékével. És ez vezetett el a könyv megírásához.”
Boda Gyula Magyar Péternek és Orbán Viktor édesanyjának külön is ajánlja könyvét.
„A Tisza Párt elnökével kapcsolatban két kérdés izgat. Hogyan lehet, hogy a lejáratását célzó minden vád, AI-videó lepereg róla? És mi lesz, ha ő ül majd a Karmelita teraszán? Szívesen kitöltetnék vele egy Legyél diktátor!-kvízt, hogy tisztábban lássunk. Erzsi néni pedig még mindig fülön csíphetné a fiát, és rászólhatna, hogy jobb lenne ellentétek helyett békét teremtenie a magyarok között.”
Lehetne ezen derülni, csak nehezen megy. Mint ahogy a könyv szellemesen tanulságos mondatait olvasva is csak rezdül az ajak, de nem fut végig az arcon a mosoly. Nagyon keserű ez az egész, és borzongatóan szomorú. Bloch könyve még szórakoztató bölcsességű, szelíd figyelmeztetés volt egy prosperáló, békéjével, demokráciájával, jóléti államával, tudományával dicsekvő korban: Vigyázzunk, nem vagyunk és nem is lehetünk a világ urai, tudásunk korlátozott, lássuk józanul a helyünket az univerzumban.
A PoliMurphyt viszont a jelenünkből fakadó félelem, kétségbeesés és lefojtott reménytelenség szarkazmusa szülte. Klímaválság, korlátlan tőkediktátum, Trump, Putyin, Kína, az orbáni Patrióták változó világrendje, háborúk, az erőszak eszkalálódásának egyre reálisabb rémképe. Érezni, hogy a demokratikus, humanista szellem ezt nem bírja tovább emészteni, és üvölteni akar, ahol lehet, ahogy tud. Beleborzong, ha arra gondol, hogy talán a hidegháború évtizedei jelentették a kivételt, és most visszasüppedünk a történelem „természetes” menetébe. Nem, nem és nem!!! Bízzunk hát a PoliMurphyt záró szunnyadó demokrácia törvényében: „Ami elromolhat, az el is romlik. Tehát a diktatúra is. A szabadság mindig megtalálja a módját annak, hogy visszatérjen, és magával hozza a demokráciát.”
