Több tízezren tüntettek vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren és a Vencel téren, hogy kiálljanak Petr Pavel államfő mellett a Petr Macinka külügyminiszterrel folytatott konfliktusában – adta hírül a Reuters.
A konfliktus amiatt robbant ki, hogy a köztársasági elnök nem volt hajlandó kinevezni az egyik koalíciós párt, az Autósok politikusát, Filip Tureket környezetvédelmi miniszternek. Petr Pavel később azt állította, hogy a külügyminiszter tanácsadóján, Petr Kolářon keresztül olyan szöveges üzeneteket küldött neki, amelyeket az elnök zsarolási kísérletnek tekint.
Karlendítés, NATO-csúcs, kemény fenyegetések – Kezd kitörni a nyílt politikai háború Petr Pavel cseh elnök és a Babiš-kormány közöttAz ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek a Babiš-kormány ellen, amelyről kedden szavaznak. Mindeközben a Million Moments for Democracy civil szervezet tüntetést szervezett az államfő támogatására.
Az államfő megköszönte a részvételt a tüntetőknek. Mint az X-en közzétett bejegyzésében írta, nagyra értékeli, hogy az emberek felemeljék hangjukat a tisztesség, az igazság és a kölcsönös tisztelet védelmében. Hozzátette: a cseh társadalom képes arra, hogy a megfelelő pillanatban világosan és határozottan kiálljon a helyes ügy mellett.
Petr Macinka egy vasárnapi televíziós nyilatkozatában azt mondta, tiszteletben tartja az ellenzéki szavazók jogát a véleménynyilvánításra. Azt is hozzátette, hogy tiszteletben kell tartani a négy hónappal ezelőtt tartott parlamenti választások eredményét is, amelyeken - állítása szerint - nem volt elegendő szavazó ahhoz, hogy az a politikai erő kerüljön hatalomra, amelyet most Petr Pavel személye testesít meg. Mint mondta, a kialakult helyzetben a külügyminisztériumnak nincs más választása, mint figyelmen kívül hagyni az elnököt, hangsúlyozva, hogy az ország külpolitikájának alakítása a kormány hatáskörébe tartozik.
Andrej Babiš miniszterelnök azzal igyekezett csitítani a kedélyeket, hogy felszólította a feleket: a nyilvánosság kizárásával rendezzék vitájukat. Pavel szerdán meghívta a kormányfőt egy személyes tárgyalásra, azonban attól elzárkózott, hogy találkozzon a külügyminiszterrel. A vasárnapi tüntetés szervezői, amelyen becslések szerint 90 ezren vettek részt, bejelentették, hogy a prágai demonstrációt február 15-én országszerte további megmozdulások fogják követni. A Million Moments for Democracy közlése szerint eddig 600 000 ember írta alá az elnök támogatására indított petíciót.

