pályázat;támogatás;állami támogatás;energiahatékonyság;energiahatékonysági pályázat;akkumulátor;

Fennakadásokkal indul a lakossági akkupályázat

Forrásaink nem tudtak pályázatot feladni, sokak szerint akadozott az Ügyfélkapu és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér is. 

Kisebb-nagyobb fennakadásokkal, de hétfő este még nyitva állt a házi akkumulátortámogatás pályázati oldala. Tekintve, hogy az ingatlanonként elnyerhető 2,5 millió forint fedezheti az engedélyezett legegyszerűbb, 10 kilowattórás áramtároló és annak beépítésének teljes költségeit is, a százmilliárdos forrás gyorsan kimerülhet – vélekedett lapunk megkeresésére Kovács István, a pályázati tanácsadással foglalkozó A1 Solar ügyvezetője. A szakember úgy látja, a 40 ezres keret háromnegyedét az első kiemeltként kezelt, a kedvező úgynevezett szaldóelszámolásból kiesett-kieső napelem-tulajdonosok nyerhetik el, a fennmaradó egynegyed pedig az ötezer fősnél kisebb településekre kerülhet. Így a többiek – például akik napelemmel együtt terveznek tárolótelepítést – most kevesebb eséllyel indulnak.

Az ügyvezető megerősítette a pályázati honlap elérésének akadozását is. Munkatársunkat a délelőtt 10 órás nyitás után a rendszer két szinten összesen mintegy 20 percig várakoztatta, de némi hibaüzenet után alkalma nyílt (volna) jelentkezni. Hétfő késő délutánra viszont a hozzánk eljutó vészjelzések megszaporodtak: forrásaink nem tudtak pályázatot feladni, sokak szerint akadozott az Ügyfélkapu és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér is. Ezek szerint kísért a két évvel ezelőtti lakossági napelempályázat réme, amikoris hosszú órákig a központi Ügyfélkapu is elérhetetlennek bizonyult. Pedig utóbbi kiírás kerete végül csak közel fél év alatt merült ki. (De az elmúlt évtizedek során szinte nem akadt egyetlen gördülékenyen induló lakossági energiatámogatás-igénylés sem.) Talán nem véletlen, hogy a 2024 közepén induló és máig nyitott Otthonfelújítási Programra a jelentkezéseket alapvetően hagyományosan, papíralapon fogadják be.

Annak, akinek végül sikerül bejutnia és a viszonylag egyszerűen kitölthető jelentkezési ívét elfogadják, a március 16-tól induló „igazolási szakaszban” már jóval bonyolultabb telepítési terveket kell benyújtania.

Az akkupályázat kiírója a múlt csütörtökön feloldotta az ingatlan helyszínén végezhető gazdasági tevékenység, az oda bejegyzett cégszékhely-telephely-fióktelep, illetve az egyházi jogi személy-tulajdonos tilalmát. A módosítások nyomán az ingatlanba bejegyzett egyéni vállalkozók és őstermelők is pályázhatnak, ha nyilatkoznak, hogy a házban gazdasági tevékenységet nem folytatnak – hívta fel a figyelmet a Magyar Akkumulátor Szövetség. A megtermelt villamos energia otthoni eltárolása csökkenti a rezsiköltségeket és a hazai villamosenergia-hálózat terhelését is – üdvözölte a kiírást a szakmai szervezet.

Az acélmű dolgozóinak lassan fél éve mondtak fel, a végkielégítések elfogynak, a cég bezárása a város üzletein is nyomot hagy.