jegyárak;Font Sándor;Budapest-Belgrád vasút;

Ennyi lesz a vonatjegy a Budapest-Belgrád vasútvonalra

A magyar és a szerb számok között van némi eltérés.

Aleksandra Sofronijevics, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere tartott sajtótájékoztatót a Budapest-Belgrád vasútvonallal kapcsolatban, ahol szóba került az is, mennyibe fog kerülni az utazás a vonalon.

A Világgazdaság cikke szerint a szerb tárcavezető kifejtette, a Budapest-Belgrád vasútvonalon február végén indul el a teherforgalom, míg a személyforgalom megindítását március végére tervezik. Aleksandra Sofronijević az RTS-nek nyilatkozva arról beszélt, tíz napja Budapesten megállapodott a szerb fél kötelezettségeiről. Hozzátette, jelenleg a magyar félre várnak, hogy elindítsák és leteszteljék a saját rendszereiket. Mint mondta, a következő lépés a szerb és a magyar rendszerek összekapcsolása, valamint a mozdonyvezetők és a személyzet kiképzése lesz, a határ menti szakaszokon pedig zajlik a munka a szerb és magyar oldal technikai összekötésén.

Ami az árakat illeti, a szerb miniszter elmondta: „Hátra van még az is, hogy a magyarok tanúsítsák a szerb Soko vonatokat Magyarországon, ezt követi a mozdonyvezetők és a személyzet kiképzése. Remélem, és hiszem is, hogy a magyar kollégák teljesítik, amit ígértek: így már márciusban 32 eurónak megfelelő dinárért utazhatunk Belgrádból Budapestre, és három óra tizenöt perc alatt érhetünk át egyik fővárosból a másikba.” Ez forintba átszámítva nagyjából 12 ezer forintot jelent, azaz egy retúrjegy a magyar és a szerb főváros között körülbelül 24 ezer forintba fog fájni.

Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő pénteki posztja más számokról szólt: az ott közzétett diasor még arról tanúskodott, hogy 26 eurótól fog indulni az utazási költség Budapest és Belgrád között, amely mai árfolyamon valamivel kevesebb mint 10 ezer forintnak feleltethető meg. A magyar kormánypárti politikus a teherforgalom indulását február 27-ére, a személyszállítás indulását március 15-ére helyezte. Várhatóan mindegyik járat a Keleti pályaudvarról indul majd és oda is érkezik. A vonalon nemzetközi vonatok, gyorsvonatok, személyvonatok és elővárosi vonatok egyaránt közlekednek majd, az első három típus kétóránként, az elővárosi járatok pedig óránként. A tervek szerint a nemzetközi vonatok belföldön csak Kiskunhalason, valamint a határnál állnak meg majd.

Zelenszkij szerint a megszállók kihasználták a mínusz húsz fok alatti hideget.