A magyar női vízilabda-válogatott ötméteres-párbajt követően a legjobb négy között 12-11-re legyőzte az olimpiai bajnok Görögországot és bejutott a döntőbe.
A két csapat közvetlenül az Eb előtt három napig együtt edzett Budapesten a Komjádi uszodában, játszottak egymás ellen egy felkészülési mérkőzést is, amit 18-14-re megnyert a magyar együttes. Az idei kontinenstornán a görögök voltak az egyetlenek, akik az elődöntőig minden mérkőzésüket megnyerték.
Mindkét csapat idegesen kezdett, sok hiba jellemezte a találkozót, az első gólt Keszthelyi szerezte ötméteresből (1-0). A nyitó negyed 3-1-es magyar vezetéssel ért véget. A második nyolc perc első görög támadása végén büntetőt lőhetett az ellenfél, de Neszmély Boglárka bravúrral hárított. A kapus a középdöntőben a hollandok ellen három ötméterest kivédett. A játékrész végén 4-3-ra vezetett Cseh Sándor csapata, köszönhetően a remek védekezésének.
A harmadik felvonás után sem dőlt el semmi, továbbra is remekül védekeztek a magyarok, akik 6-5-ös előnnyel várták a folytatást. A záró negyedben 6 perccel a vége előtt ötméterest kaptak a görögök, Neszmély a kapufára tolta a lövést! Már csak 2:49 perc volt hátra, amikor bombagóllal egyenlített az ellenfél (6-6). A következő támadásnál Faragó Kamilla visszaszerezte a vezetést (7-6). Keszthelyi Rita találatával két góllal vezettek a magyarok 1:53-mal a vége előtt (8-6). Negyven másodperc volt hátra, amikor húzásból egyenlített az ellenfél (8-8). Újabb gól nem született, ötméteresek döntöttek.
Az első lövő, Keszthelyi Rita hibázott, utána mindenki belőtte az ötméteresét, az utolsó két körre kapust cseréltek a magyarok, a 20 éves Golopencza Szonja kivédte az utolsó két görög ötméterest, ezzel fordított a magyar csapat, amely már nem hibázott és bejutott 12-11-es győzelemmel bejutott a döntőbe, ahol a lapzártánk után befejeződött holland-olasz csata győztesével találkozik.

